5p
A Páneurópai Piknik 30. évfordulójának alkalmából nagy felhajtást csaptak Sopron környékén, a megemlékezésre még Angela Merkel is Magyarországra érkezett. Orbán az egységes Európáról és a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzéséről beszélt, míg Merkel köszönetet mondott a magyaroknak.

Mindig is tudtuk, a kettészakítottság idején is, hogy csak egy Európa van - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az évforduló alkalmából tartott ökumenikus istentiszteleten.

Hittünk benne, és újraegyesült. Újraegyesült, mert hittünk benne - fogalmazott a kormányfő. Hozzátette: ma is ezen múlik minden, és ha hiszünk benne, Kelet és Nyugat egysége fennmarad, és Európa erős, gazdag otthona marad az európaiaknak. Itt, Sopronban, keletről bontottuk meg a falat, itt nyitottuk meg a német és az európai egyesítés előtti utat – tette hozzá.

Sopront és a németeket méltatta

A miniszterelnök szerint Sopron különleges helyet foglal el a magyarok szívében, mindig is a hűség városa volt. Úgy fogalmazott, hogy sosem felejtjük el azt, és minden magyar gyereknek tanítják az iskolában, hogy a soproniak Magyarország feldarabolásakor, a népszavazás erejével Magyarországhoz kötötték magukat.

Azt sem felejtjük el, hogy 30 éve ezen a napon keletnémet sorstársaikkal áttörték a szabad világ és Magyarország közötti börtönkerítést, az áttöréssel leomlott a fal, amely hazánkat leválasztotta Európáról és a szovjet világ részévé tette – fogalmazott.

A magyarok a németekhez fűződő kapcsolatukat mindig is különleges viszonynak látták. Régi dolog ez, régebbi, mint a soproni piknik, és régebbi, mint a 20. századi közös vereségeink - fűzte hozzá a miniszterelnök. Orbán Viktor szerint:

mi, magyarok mindig is hívei voltunk Németország újraegyesítésének, mindig tudtuk, hogy a szovjet világból való kiszabadulásunkat az teszi véglegessé, ha a két Németország egyesül, és mi azzal a lendülettel és az egyesített Németország támogatásával bemasírozhatunk a NATO-ba és az EU-ba. Így lett Helmut Kohl egykori német kancellár a magyarok hősévé, ezért övezi itt személyét kultusz a mai napig.

Megtiszteltetés, hogy Merkel eljött

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Magyarország polgárainak megtiszteltetés, hogy ezen a napon idelátogatott a német kancellár. Orbán Viktor a magyar emberek, a nemzet nagyrabecsülését fejezte ki Angela Merkelnek, aki Európa legnépesebb és legerősebb államának 14 éve a vezetője.

A német kancellár saját hazáján túl hosszú évek óta dolgozik Európáért, az európai nemzetek együttműködéséért és egész Európa újraegyesítéséért - közölte Orbán Viktor, hozzátéve: a nagyrabecsülés mértékét növeli, hogy Európát vitáról vitára, konfliktusról konfliktusra, napról napra újra kell egyesíteni. Mint mondta, Európa alapját a független és szabad nemezetek adják, ezért az európai egység sosincs kész, mindig újra és újra meg kell alkotni.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy Magyarországon a keményen dolgozó és sikeres hölgyek előtt messziről megemeljük a kalapunkat. Azt kívánta, a kancellár munkáját kísérjék további sikerek, a német nép tisztelete és egész Európa elismerése.

Merkel hálás a magyaroknak

Mi, németek nagy hálával gondolunk arra, ahogy Magyarország hozzájárult Európa megosztottságának megszűnéséhez és a német egység megteremtéséhez. Köszönetet mondunk ezért Magyarországnak - hangsúlyozta Angela Merkel.

A kancellár felidézte: a 30 évvel ezelőtti piknik célja az volt, hogy a rendezők, a Magyar Demokrata Fórum és a Páneurópai Unió megünnepelje az európai békét, és azt tervezték, hogy néhány órára szimbolikusan megnyitják a magyar-osztrák határt. A magyar kempingekben nyaraló keletnémet állampolgárok között hamar elterjedt a rendezvény híre, és mindenüket hátrahagyva százával keltek útra Sopron felé, hogy kijussanak a szabadságba - tette hozzá.

Angela Merkel világraszóló eseménynek nevezte a Páneurópai Pikniket, és kiemelte: a magyar határőrök nem lőttek a keletnémet állampolgárokra, és ezzel olyan bátorságról tettek tanúbizonyságot, amely a szolgálati előírások fölé helyezte az emberiességet.

Tárgyalni is volt idő

A magyar-német gazdasági kapcsolatok erősítésének szükségességéről is beszélt a miniszterelnök, miután tárgyalt Angela Merkel német kancellárral. A sajtótájékoztatón a miniszterelnök azt mondta: nem látni olyan eseményeket, amelyek megzavarnák a magyar-német kapcsolatokat, viszont vannak olyan tényezők, amelyek kikényszerítik a gazdasági együttműködés erősítését. Kiemelte: a gazdasági kérdések álltak a tárgyalások súlypontjában, hiszen Németország elsőszámú kereskedelmi partnere és befektetője Magyarországnak.

Kérdésre a kormányfő elmondta: Közép-Európa most már hozzáad az európai gazdasági teljesítményhez, ezért a hagyományos német-francia tengely kiegészül a közép-európai népek érdekeinek figyelembe vételével. Ez egy új folyamat, amely most teljesedik ki, és Közép-Európa súlya az európai döntéshozatalban folyamatosan nőni fog - tette hozzá. Mint mondta, Németország érti ezt a folyamatot, ezért a német-közép-európai kapcsolatoknak kitüntetett jelentősége lesz az európai egység fenntartásában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG