Az utóbbi időben nem ritka, hogy egy nép szavaz arról, milyen formában akar a továbbiakban élni, külön országban, vagy abban, amelyiknek éppen részét képezi. Kanadában többször szavazott a franciául beszélő Quebec tartomány, és ha nem is nagy többséggel, de úgy döntöttek, hogy jó nekik Kanada. A skótoknak is lehetőséget adott David Cameron brit miniszterelnök, és nekik is megfelelt, hogy britek maradjanak, bár ha nagyobb országuk kilép az EU-ból, lehet, hogy másként döntenek majd.
Amit szabad Jupiternek?
Volt viszont egy olyan népszavazás is, amihez nem járult hozzá Szerbia, melyből kiszakadt a nép, a nemzetközi közösség egy része mégis keresztülvitte: ez volt Koszovó. Azóta a függetlenedni vágyó népek úgy érzik, hogy ehhez nekik is joguk van, dönthetnek sorsukról, akkor is, ha ezt a régi ország tűzzel-vassal akadályozza. A ma szavazó iraki kurdoknál is ez a helyzet: Irak a saját alkotmányára hivatkozik, sőt, az egy héttel később szavazó Katalónia esetében Spanyolország hivatkozik a spanyol alkotmányra.
Erre viszont joggal kérdezik a szavazni óhajtó népek: a spanyol és az iraki alkotmány számít, a szerb nem? Kettős mérce van, még a 21. században is? És hát lássuk be, igazuk van. Persze azoknak az országoknak is igazuk van, aki nem akarják, hogy leváljon belőlük egy darab. Kényes helyzet, jó megoldás nincs, az egyetlen szerencse, hogy Európában és a Közel-Keleten már csak kevés hazátlan nép van, így a folyamat már nem fog lavinává terebélyesedni.
Az elmúlt 100 év
Az iraki kurdok esete speciális, ha valakinek, nekik tényleg jár a lehetőség, hogy döntsenek. 100 éve az összes kurd reménykedett, hogy országuk lehet, hisz az első világháborúba belépő Amerika a wilsoni elveket hirdette, miszerint minden népet megillet az önrendelkezés. Ebből aztán semmi nem lett, Amerika hazament a béketárgyalások elején, az európai nyertes hatalmak döntöttek a békéről. Kurdisztán esetében tervezték az önálló országot, aztán mégis elvetették, maradt a szégyenletes Sykes-Picot egyezmény, egy igazi imperialista béke, ami az ottomán birodalom alól felszabadult arab és kurd területeken mesterséges, természetellenes államalakulatokat hozott létre, mint Irak és Szíria, és a kurdok egy részét beletuszkolta a két arab többségű új államba.
A második világháborúig ezek brit és francia kvázi gyarmatok voltak, de utána függetlenné váltak, jöttek a diktatúrák, hisz csak azokkal lehetett egyben tartani őket. Különösen Szaddam Husszeiné volt brutális Irakban, gyötörte is a kurdokat, egyik városukban mérgesgázzal gyilkolta a polgári lakosságot 1988-ban. Szaddam megdöntése után viszonylagos nyugalom következett: névlegesen Irak részeként, a lényeges kérdésekben önálló államként üzemelhettek. Aztán megjelent 3 éve az Iszlám Állam, Irak és Szíria szunnita részeit ellenállás nélkül elfoglalta, a kurdok viszont rögtön sikeresen vették fel vele a harcot, és saját területükön kívül nagy arab területek felszabadításában is részt vettek, sőt, Kirkuk város közelében, Hawijánál épp most is ezt teszik: a népszavazás ellenére az iraki hadsereg és a kurd pesmerga haderő egyeztetett, hogyan számolják fel az Iszlám Állam körülkerített utolsó darabját, amely még határos a kurd területekkel.
Az ellenzők
Az iraki kurdok tehát mindenhogy megértek a függetlenségre, hisz még ki is harcolták azt, sőt még segítették is Irakot, hogy az kimásszon a slamasztikából. Irak persze csendesen morog, hogy az alkotmány, meg hogy baj lesz, de valószínűleg vele lesz a legkevesebb gond, örül, ha megszabadul az Iszlám Államtól, és valahogy pacifikálni tudja saját szunnita arab kisebbségét. A nagyobb gondot Törökország és Irán jelenti, akiknél ott a kurdok többi része, és félnek, hogy majd az övéik is ki akarnak szakadni. Pedig van már számukra is kedvező működő megoldás: Azebjadzsán is önálló ország lett, az Iránban élő nagyszámú azeri mégis békésen él Iránban.
Igazán nagy bajban Amerika van: neki barátja Törökország is, a kurdok és Irak is, utóbbi kettőt fegyverekkel látja el és segíti az Iszlám Állam elleni harcban, előbbi pedig NATO-szövetségese. Így ha lesz független Kurdisztán, és szomszédai rá akarnának rontani, mint annak idején a megalakuló Izraelre, kénytelen lesz valahogy lecsendesíteni őket. megint lesz feladata Tillerson külügyminiszternek, aki rendkívül diplomatikus, jó tárgyalópartner, a Katar elleni hisztit és le tudta valahogy csillapítani.
A szomszédság
Így ha háború nem is lesz, előfordulhat, hogy szomszédai gazdaságilag akarják megfojtani az új országot, bár ez nekik is fájdalmas, egyrészt mert jelenleg virulnak a kurd-török és a kurd-iráni kereskedelmi kapcsolatok, másrészt saját kurd népességük is megorrolhat rájuk, ha gyötörni kezdik nemzettestvéreiket. A legvalószínűbb, hogy gazdaságilag legkönnyebben pont Irakkal tudna szót érteni az elszakadt terület, mert most esetleg összehoznák, amit 14 éve elterveztek, de nem sikerült: Irakon keresztül adnák el a kurd olajat, és ennek hasznán valamilyen mértékben megosztoznának.
Ha az igenek nyernek, ígéretei szerint a kurd vezetés nem ront azonnal a falnak, tárgyalásokat kezdeményez Irakkal a békés megoldásról. Az sem kizárt, hogy független országként létrehoznak valamiféle látszólagos államszövetséget, ami a környező országokat megnyugtatja, de azért a Kurd köztársaság is felkerülhet a térképekre, polgárai pedig iraki helyett saját országok útlevelével utazhatnak.
Egy kikötőt és olajfinomítót támadtak.
