5p
Mától minden magyarországi közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató köteles használni az úgynevezett elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) rendszert. Első körben még keveset vesznek észre a változásokból a páciensek, de hamarosan vége a leletekért, beutalókért rohangálásnak, és a személyinkkel is kiválthatjuk gyógyszereinket recept helyett.

Emlékszünk? Amikor májusban egy zsarolóvírus megfertőzte a brit kórházak informatikai hálózatát, az orvosoknak vissza kellett térniük a papír alapú adminisztrációhoz, kórlapokhoz - ezt évtizedes visszalépésként értékelték, miközben nálunk ez a mindennapos gyakorlat. November elsejétől azonban végre elkezdjük lefaragni a lemaradásunkat - legalábbis ezen a téren.

Az EESZT egy ágazati portál az egészségügyi szféra regisztrált felhasználóinak, és ezen a zárt szakmai portálon a többi között megteremtik az egykapus jelentésküldés lehetőségét, a háziorvosok, szakorvosok számára közvetlenül elérhetővé válnak a saját vagy a kezelt betegre vonatkozó adatok, és az intézményi ellátási dokumentumok is.

Az EESZT célja összehangolni az intézmények működését és egy olyan adatbázis kezelését, amely a későbbi szakmapolitikai döntéseket alapozza meg. A rendszer azt is biztosítja, hogy a lakosság idén év végétől a betegadataihoz kellő biztonsággal hozzáférhessen.

Nyugi: biztonságosabb lesz, mint a BKV e-jegyrendszere

A rendszer bevezetését több hónapos próbaidőszak előzte meg, amelyben a kórházak, gyógyszertárak, szakrendelők folyamatosan csatlakoztak az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térhez, és amely hiba nélkül zajlott le.

A rendszer 5-ös biztonsági besorolású - tehát a legmagasabb - IT-biztonsággal bír, minden hozzáférést naplóz és a beteg látja, ki fért hozzá az adataihoz. A program rögzíti a felhasználó adatait, a hozzáférés idejét, típusát, sikerességét és az érintett egészségügyi dokumentumot. A betegek adataihoz tehát csak az arra jogosultak férhetnek hozzá, és ők is csak a szükséges mértékben, illetve mélységben.

Olyan lesz, mint a filmeken?

Az új rendszer a betegeknek is könnyebbséget jelent, hiszen a leleteikért nem kell visszamenniük a járóbeteg-szakrendelésre, laboratóriumba, mert a háziorvos vagy a kezelőorvos eléri ezeket a dokumentumokat EESZT rendszerében.

Ezzel követhetővé válik, hogy aki orvoshoz megy, arról - a megfelelő jogosultságok birtokában - azonnal tudják, milyen gyógyszereket szed, milyen érzékenysége, allergiája van, vagy milyen betegségei, műtétei voltak korábban. Elkerülhetők lesznek majd az ismételt, felesleges vizsgálatok, és a betegnek nem kell a leleteit, röntgenfelvételeit magával vinnie. Mindezzel gyorsabbá és biztonságosabbá válik az ellátás.

Az orvosnak kötelező lesz az e-személyi, a betegnek nem

A rendszert használó orvosoknak, asszisztenseknek szükségük lesz elektronikus személyi igazolványra, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ már megrendelte az e-személyik olvasásához szükséges 90 ezer kártyaolvasót.

Az egészségügyi szolgáltatások igénybevételéhez a lakosságnak nincs szüksége e-személyire, azonban a páciensek rendelkezhetnek arról, milyen beteginformációkhoz adnak hozzáférést. Alapbeállítás szerint a kezelőorvos bármilyen információhoz hozzáférhet, kivéve az érzékeny adatokat, például a pszichiátria ellátással vagy a nemi betegséggel kapcsolatosakat. Önrendelkezni az www.eeszt.gov.hu oldalon, az ügyfélkapun belépve és a taj-számot megadva lehet.

Jön az e-recept!

Az első időszakban a betegek keveset fognak érzékelni abból, hogy a háziorvos, a szakrendelő vagy a kórház csatlakozott-e az EESZT-hez. Így a betegek november 1-je után is kézhez kapják például a gyógyszer kiváltására jogosító vényt vagy adott esetben a zárójelentést.

A EESZT egyik - a betegeket leginkább érintő és foglalkoztató - eleme az e-recept. A kezdeti időszakban - november 1-jét követően - is megmaradnak a papíralapú, eddig ismert vények, azonban a gyógyszerfelírás már az új rendszeren keresztül történik.

Az EESZT-hez jövő november elsejével csatlakozik az Országos Mentőszolgálat, és a magánszolgáltatóknak is kötelező lesz akkortól belépni a rendszerbe.

Az e-recept rendszer bevezetése fokozatosan történik, és az ezt a területet szabályozó miniszteri rendelet megjelenése után lépnek életbe a rendelkezések. A jelenleg használt papír vény lecserélése gyorsítja a gyógyszertári expediálás menetét, hiszen az e-recept vonalkód alapján azonnal megtalálhatóak a "felhőbe" felvett receptadatok, így azok rögzítésére már nincs szükség. Emellett a rendszer fokozza a betegbiztonságot, mivel nem fordulhat elő a gyógyszerhalmozás, vagy az, hogy ellentétes hatóanyagú gyógyszereket váltson ki a beteg. További előnye, hogy a személyazonosság igazolása és taj-azonosítás után már a recept nélkül is kiváltható a gyógyszer saját részre. Ehhez mostanra minden feltétel adott, így a bevezetésnek akadálya nincs - írja az MTI összefoglalója.

A közeljövőben pedig mindenki számára megnyílik az a lehetőség is, hogy e-személyi igazolvánnyal kaphassa meg a felírt gyógyszereit.

Ezenkívül továbbra is lehetőség lesz arra, hogy a hozzátartozók váltsák ki a beteg gyógyszerét, ehhez az orvostól kapott "felírási igazolást" kell majd bemutatni a patikában. Jövő év végéig amúgy is kötelező a papíralapú vények kiállítása, de ha valaki kéri, utána is megkapja a hagyományos receptet orvosától.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG