3p
Európának saját védelmet kell kiépítenie amerikai gyártású fegyverek beszerzése helyett - mondta Emmanuel Macron.
Emmanuel Macron (MTI/EPA/Yoan Valat)

Nem szeretném, ha az európai országok amerikai vagy más fegyverek, illetve az önök iparából származó eszközök megvásárlásához emelnék a védelmi költségvetéseiket - fogalmazott angolul a francia elnök a CNN által szombaton felvett interjúban, amelyből a francia hírtelevíziók sugároztak részleteket. Azért emeljük a költségvetésünket, hogy az autonómiánkat megteremtsük - tette hozzá.

Trump felháborítónak nevezte

Emmanuel Macron és Donald Trump amerikai elnök szombati megbeszélésén a francia elnöki hivatalban láthatón el kívánták oszlatni azt a polémiát, amely azután robbant ki a médiában, hogy az amerikai elnök péntek este, miután megérkezett a francia fővárosba, sértőnek nevezte a Twitteren Emmanuel Macronnak az önálló európai hadsereg létrehozására tett javaslatát.

A francia elnök a CNN-nek adott interjúban megerősítette, hogy olyan Európára tett javaslatokat amerikai kollégájának, amely jobban ki tudja venni részét a NATO-ban a közös terhekből. Egyetértek, és tekintettel a terhek jobb megosztására, mindannyiunknak erősebb Európára van szüksége - hangsúlyozta a francia köztársasági elnök. Macron egy keddi rádióinterjúban beszélt arról, hogy Európának saját haderőre lenne szüksége.

Nem védjük meg az európaiakat, ha nem döntünk arról, hogy hozzunk létre egy valódi európai hadsereget - hangoztatta a francia elnök, amire válaszként azt írta a Twitteren Donald Trump: Macron francia elnök azt javasolja, hogy Európa állítson fel saját haderőt, hogy megvédje magát Amerikától, Kínától és Oroszországtól. Ez nagyon sértő, de talán Európa jobban tenné, ha kivenné méltó részét a NATO finanszírozásából, amelyet jelenleg jórészt Amerika áll!

Szombat reggel a francia elnöki hivatal a félreértések eloszlatására azt közölte, hogy Emmanuel Macron javaslata az európai hadseregről semmi esetre sem az Egyesült Államok ellen irányult, jóllehet a francia elnök másfél évvel ezelőtti megválasztása óta folyamatosan szorgalmazza a közös európai védelem megerősítését, amelyet elsősorban a Donald Trump nyilatkozatai miatti amerikai stratégiai bizonytalansággal és kiszámíthatatlansággal indokol.

A CNN kérdésére Emmanuel Macron nem kívánta kommentálni az üzenetet. Nem az én dolgom kommentálni (Trump) tweetjét. Mindig jobban szerettem a közvetlen tárgyalásokat vagy válaszokat a kérdésekre, mint tweeteken keresztül intézni a diplomáciát - mondta a francia elnök.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság A szebbik arcát vette elő az olasz infláció
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:22
Olaszországban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 1,0 százalékkal, 2024 októbere óta a leglassabb ütemben nőttek a fogyasztói árak januárban éves összevetésben – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán közzétett előzetes adataiból.
Makro / Külgazdaság Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:03
Az utolsó képalkotó berendezéseket is megvette az állam a magánegészségügyi cégektől. Hiszen 2025. november 1-jétől csak állami intézményben végezhetőek ezek a vizsgálatok. 
Makro / Külgazdaság Van ok az örömre az euróövezetben, ha az inflációra néznek
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:23
Javult az adat.
Makro / Külgazdaság Fontos találkozót rendeznek pénteken, az olaj árfolyama gyorsan megindulhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:28
Pénteken tárgyalhat az Egyesült Államok Iránnal.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Mellár Tamástól – ma délután, a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 08:41
A Klasszis Média immár 6. évfolyamában járó egyórás élő adásának mai vendége a közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke lesz. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Az orosz-ukrán háború dönti el, hogy mi lesz Trumpék indiai megállapodásából hosszabb távon
Imre Lőrinc | 2026. február 4. 05:44
Hosszú várakozás után végre kereskedelmi megállapodást kötött egymással az Egyesült Államok és India, ami Oroszország számára lehet a legrosszabb hír. Bár hosszabb távon nem valószínű, hogy India teljesen lemondana az orosz kőolajról, az egyezmény fontos jelzés lehet Vlagyimir Putyinnak, hogy átgondolja az orosz-ukrán háború folytatásával kapcsolatos álláspontját.
Makro / Külgazdaság Zuhan az orosz energiaexport, de Putyin egyelőre nem lassít Ukrajnában
Wéber Balázs | 2026. február 3. 18:40
Mimimum két évtizede nem volt olyan alacsony az olaj- és gázexportból származó bevételek aránya az orosz költségvetésen belül, mint tavaly. Ennek ellenére Putyinnak esze ágában sincs visszafogni a háborút, inkább adót emel és hozzányúl a Nemzeti Vagyonalap tartalékaihoz. Nagyító alatt ezúttal az orosz háborús költségvetés.
Makro / Külgazdaság Hogyan lesz ebből magyar gazdasági növekedés?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 14:01
Miközben a magyar gazdaság stagnált, más régiós országokban szárnyalt a GDP. Úgy tűnik, a magyar gazdaság irányítói nem találják a megfelelő irányt. Többek között ezekről beszélt kollégánk, Király Béla az ATV Start műsorában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG