3p
Biztos, hogy nem kapják meg idén a hőn áhított vízummentességet, így a török munkavállalókra még nem kell számítani.

Törökország az idén már nem kapja meg az uniós vízummentességet - mondta az Európai Bizottság német tagja, Günther Oettinger a Berliner Morgenpostnak a német lap keddi beszámolója szerint. Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa hátborzongatónak nevezte Recep Tayyip Erdogan török elnök azon kijelentését, miszerint Isten ajándéka a múlt heti katonai puccskísérlet.

Ha jön a halálbüntetés, nem lesz EU-s csatlakozás

A brüsszeli bizottság digitális gazdaságért és társadalomért felelős tagja egyben figyelmeztetett, hogy a halálbüntetés visszaállítása a török uniós csatlakozási folyamat végét jelentené. A halálbüntetés nem fér össze az uniós értékrenddel és szerződésekkel, ezért "nem lehet az EU tagja olyan ország, ahol bevezetik a halálbüntetést" - mondta. Günther Oettinger szerint a török államfő a puccskísérlet utáni helyzetben belpolitikailag ugyan megerősíti helyzetét, de külpolitikailag elszigeteli országát, és azzal kell számolni, hogy a török állampolgárok az idén már nem kapják meg az uniós vízummentességet.

"Erdogannak a jogállamiság elvének ügyében közelednie kell hozzánk, de nem úgy tűnik, hogy így lesz" - mondta az uniós biztos.

Kiemelte: elfogadhatatlan, hogy felfüggesztik képviselők mentelmi jogát csak azért, hogy "meghurcolhassák őket", és elfogadhatatlan újságírók megfélemlítése és több ezer nemkívánatos bíró eltávolítása.

Mégsem mondanak le teljesen az országról

Azonban a menekültválság ügyében kezdett együttműködést folytatni kell - tette hozzá Günther Oettinger. Mint mondta, "nem mindig választhatjuk ki partnereinket", és vannak, akik visszasírják Moammer Kadhafi néhai líbiai vezetőt, aki "minden volt, csak nem demokrata, de nem adott esélyt a terroristáknak Líbiában".
Úgy vélte, túl szigorú mércét alkalmazva nemigen maradna ország, amellyel együtt lehetne működni, azt pedig tudomásul kell venni, hogy Törökország "fontos a menekültválságban".

A török puccskísérlettel és az azt követő megtorlással kapcsolatos friss híreinket itt követheti >>>

A menekültválság közös kezeléséről kötött megállapodásban az EU vállalta, hogy felgyorsítja a vízumkötelezettség megszüntetését célzó, 2013-ban elkezdett folyamatot. A vízummentességhez a török félnek a többi között módosítania kell a terrorizmus elleni küzdelemről szóló jogszabályokat, de ezt Ankara elutasítja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
Makro / Külgazdaság Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 12:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő azt prognosztizálja, hogy jóval többet kell fizetniük a tankolásért azoknak, akik nem jogosultak a védett árakra.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Makro / Külgazdaság Magyar Péter hallgatott az iskolaigazgatókra: nem az lesz az oktatásügyi miniszter, akire számítottak
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:34
Váratlan lépés: Magyar Péter Lannert Juditot jelölte az alakuló gyermek- és oktatásügyi minisztérium vezető pozíciójára.
Makro / Külgazdaság Kátyúmentesítés, leszámolás a gyorshajtókkal, új tarifarendszer: ez jöhet a Vitézy Dávid-érában
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:01
Megosztotta vízióit a közlekedési és beruházási miniszteri szék várományosa, Vitézy Dávid. A vasút mellett a közúti közlekedés is nagy szerepet kap a programjában, lecsapna az illegális gyorsulási versenyekre is. 
Makro / Külgazdaság Jászai Gellért új üzleteket szimatol
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:10
Az iráni háború által fenyegetett Egyesült Arab Emírségekben tárgyalt a magyar hadiipar egyik vezetője.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miért zsarolhatta meg az MNB volt alelnöke az Erste vezérét
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:03
Simor András megkritizálta a Matolcsy György vezette jegybankot, ezért kellett mennie.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG