1p
Megállapodásra jutottak az euróövezeti tagországok pénzügyminiszterei kedd hajnalban a Görögországnak nyújtandó újabb mentőcsomagról, amely 130 milliárd eurós pénzügyi támogatási csomagot és a GDP-arányos görög államadósság 120,5 százalékra történő leszorítását irányozza elő az évtized végéig. A megállapodás hírére erősödött az euró.
Jean Claude Juncker Fotó: europa.eu

Jean-Claude Juncker, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának elnöke az ülést követően elmondta, hogy Görögország és az euróövezet pénzügyi stabilitását egyaránt biztosítja a kedden született megállapodás a 130 milliárd eurós, újabb görög pénzügyi támogatási programról és a görög adósság könnyítéséről.

Hozzátette, hogy mind a magánhitelezők, mind az állami résztvevők jelenős további erőfeszítéseket tettek, hogy garantálni tudják a görög államadósság szintjének leszorítását a tagországok állam- és kormányfőinek korábbi iránymutatásaiban szereplő, a GDP-hez viszonyított 120,5 százalékos szintre 2020-ra. Majd leszögezte, hogy mindez megerősíti Görögország helyét az euróövezetben.

Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse és Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója hozzátették: a megállapodás lehetővé teszi a program pontos végrehajtását és a gyakorlatba iktatás szigorú ellenőrzését is. Az ellenőrzés egyik eleme, hogy megerősítik és folyamatossá teszik az Európai Bizottság munkacsoportjának jelenlétét Görögországban - a csoporthoz euróövezeti tagállamok szakértői is csatlakozhatnak. Egy másik elem, hogy külön számlát nyitnak az adósságszolgálatra szánt tartalék elhelyezésére, és ezen mindig legalább három hónapra előre szóló tartaléknak kell lennie.

Juncker a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy Görögország magánhitelezői a kezükben lévő görög állampapírok nominális értékének 53,5 százalékát írják le, aminek révén Görögország államadóssága 100 milliárd euróval csökken majd. A mostani megállapodás szerinte megfelelő alap ahhoz, hogy elindítsák a görög államkötvények újakra cserélésének programját (PSI), amelynek keretében az adósságkönnyítés a gyakorlatban történik majd. A miniszterek azt remélik, hogy ezt a programot magas részvétel jellemzi majd. Korábban a nominális érték 50 százalékának leírásáról szóló hírek láttak napvilágot, ami azt jelentette volna, hogy a kötvények nettó piaci értékük közel 70 százalékát veszítik el.

A kedd hajnali brüsszeli megállapodás hírére erősödött az euró, a közös uniós fizetőeszköz dollárárfolyama a bankközi devizapiacon tíz perc alatt 1,3185-ről 1,3266-ra szökött fel.

Görögországnak egy hónapon belül szüksége lenne az újabb nemzetközi hitelekre, különben lejár egy 14,5 milliárd eurós hitelfelvételének törlesztési határideje, és kénytelen lenne csődöt jelenteni. Ez már a második mentőcsomag Görögország számára, amely 2010 májusában az euróövezeti tagországok kormányaival és az IMF-fel kötött kétoldalú hitelmegállapodások révén összesen 110 milliárd euróhoz jutott.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG