2p
Ha nem fizet a stúdió, 20 perces részekben teszik közzé a filmeket a zsarolók.

Egy hackertámadás során hozzájutottak a Walt Disney egyik hamarosan bemutatandó filmjéhez, a hackerek azzal fenyegetőznek, hogy nyilvánosságra hozzák, ha a filmstúdió nem fizet váltságdíjat – jelentette de a Walt Disney vezére. Bár Bob Iger nem mondta meg, melyik filmjükről van szó, azt határozottan leszögezte, hogy a Disney nem fizet. A stúdió már tájékoztatta a Szövetségi Nyomozó Irodát – tette hozzá.

Nem csak üres fenyegetőzés

A Disneynek két filmje is mozikba kerül egy hónapon belül: május 19-én A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja című filmet mutatják be Johnny Depp főszereplésével, június 16-án pedig a Verdák című animációs film 3. részét. A Disney-vezér közlése szerint a hackerek az internetes fizetőeszközben, bitcoinban kérik a nagy összegű váltságdíjat. Közölték, hogy először csak öt percet fognak nyilvánosságra hozni, majd 20-perces részeket tesznek közzé mindaddig, amíg nem kapják meg a követelt összeget.

Az új filmek ellopása már régi gyakorlat, váltságdíjat azonban még nem igen követeltek értük. Néhány héttel ezelőtt a Netflix is hasonló támadást kapott.  Az online televízió-szolgáltató saját gyártású sorozatát, az Orange Is The New Black ötödik évadát hackelték meg június 9-i bemutatása előtt. Mivel a Netflix nem volt hajlandó fizetni, a zsarolók 10 részt tettek közzé a sorozatból.

Nem csak a hackerek kaszáltak nagyot a zsarolóvíruson

Nagyot kaszálhatnak a szemfüles befektetők a kilövő kiberbiztonsági papírokkal. Tovább >>>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Izrael légicsapást mért Jemenre
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 09:54
Legalább kilencen meghaltak a Jemenben végrehajtott izraeli légicsapásokban csütörtök hajnalban – számolt be a húszi lázadók kezén lévő al-Maszíra televízió.
Makro / Külgazdaság Petschnig Mária Zita: Nagy hazugság a finanszírozási semlegesség, amit Orbán Viktor meghirdetett
Csabai Károly | 2024. december 19. 09:39
A Pénzügykutató Zrt. főmunkatársával a Klasszis Klub legutóbbi adásában átbeszéltük, mi várhat a magyar gazdaságra 2025-ben, valóban olyan fantasztikus lesz-e a jövő év, mint ahogy azt Orbán Viktor előrejelezte. Megtudtuk, hogy nincs is akkora probléma a fogyasztással, annál inkább az áfával. Valamint a költségvetéssel és az államadóssággal. Petschnig Mária Zita arról is elmondta a véleményét, mire lehet számítani Varga Mihálytól a Magyar Nemzeti Bank élén. És természetesen Magyar Péterről is, arról, az jobb lehet-e a magyar gazdaságnak, ha a Tisza Párt nyerne a 2026-os országgyűlési választásokon. A Klasszis Klub Live 4. évfolyamának 66. adását most megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Meglepetést okoztak a tokiói jegybankárok
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 08:51
Maradt a helyén a japán kamat. 
Makro / Külgazdaság Putyin szó szerint nagyon kellemetlen meglepetést kap karácsonyra
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 07:16
Nem sokat tehet az orosz jegybank a megugrott infláció ellen, miután annak hátterében nem kis részben az állami költekezés áll, ám várakozások szerint megteszi, ami tőle telik.
Makro / Külgazdaság Mondtak egy számot: félelmetesen drága volt a Brexit
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 14:21
Az előzetesen vártnál azonban így is kisebbnek tűnik a kár.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
Csabai Károly | 2024. december 18. 05:42
Azzal a céllal, hogy átbeszélje propagandaminiszterével, hogyan tálalják, hogy az infláció immár második hónapja emelkedik. Sovány vigasz, hogy ezzel nem vagyunk egyedül. A Privátbankár Európai Inflációs Körkép több mint kétéves fennállása alatt még soha annyi ország nem tett közzé az előző havinál magasabb éves fogyasztóiár-indexet, mint a novemberiről. Ennek ellenére bőszen folyik a monetáris lazítás, mindössze az ukrán jegybank emelt kamatot. A reálkamatok összevetésében még tartjuk a pozíciónkat, de a 2,8 százalékos plusz a gyenge makrogazdasági adatok miatt aligha elég vonzó a külföldi befektetők számára.
Makro / Külgazdaság Valaki kiénekelt Matolcsy Györgyék kórusából
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 16:10
Ahogy egy hónapja, úgy Virág Barnabás alelnök tájékoztatása szerint most is elhangzott egy 25 bázispontos kamatcsökkentési javaslat. Hogy ezúttal is Patai Mihály másik alelnöktől, az később derül ki.
Makro / Külgazdaság Pesszimistábbak lettek Matolcsy Györgyék
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 15:16
A jegybank a jövő évi inflációs és növekedési előrejelzéseit is közölte.
Makro / Külgazdaság Moszkva fenyeget: megtorlással kell számolni Kirillov meggyilkolása miatt
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:32
A nukleáris védelmi erőkért felelős orosz altábornagy elleni merényletről megszólalt az SZBU és a Kreml is.
Makro / Külgazdaság Nem tettek szívességet Matolcsy Györgyék a kormánynak
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:00
Bár a GDP-növekedési álmok valóra válásához jól jönne egy kamatcsökkentés, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa nem látott okot az irányadó ráta megváltoztatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG