4p
A Kúria szerint Erdösi Lászlóné csak azért lehetett első az időbélyegzőnél, mert a nagydarab kopaszok jogellenesen megakadályozták Nyakó Istvánt. Az MSZP-sek így az elsők, és ráadásul a kérdésük is rendben van, népszavazásra bocsátható - lehet kezdeni az aláírásgyűjtést.
Egy a vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazási kérdést benyújtó férfi távozik a Nemzeti Választási Iroda épületéből. A háttérben Erdösi Lászlóné. Hiába volt a színjáték. MTI Fotó: Balogh Zoltán

A Kúria ma meghozott két döntésében elbírálta a 2016. február 23-án a Nemzeti Választási Irodába benyújtott két kérdés tárgyában a Nemzeti Választási Bizottság által meghozott határozatokat.

Kopaszokkal mégsem lehet megakadályozni a népszavazást

A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 16/2017. határozatát megváltoztatta, és az Erdösi Lászlóné által benyújtott kérdés hitelesítését megtagadta. A Kúria döntése meghozatalakor figyelembe vette, hogy az időbélyegzőnél Erdösi Lászlóné nem személyesen járt el, figyelembe vette, hogy a népszavazási kezdeményezés aláírással is igazolt átadásakor Erdösi Lászlóné másodikként nyújtotta be a kérdést, figyelembe vette továbbá a 2016. február 23-án az NVI előterében történt eseményeket.

Ez utóbbi tekintetében a Kúria arra az álláspontra helyezkedett, hogy a meglévő bizonyítékok alapján is kétséget kizáróan megállapítható, hogy Erdösi Lászlóné időbélyegző szerinti elsőbbségét az NVI előterében tartózkodó csoport jogellenes magatartása biztosította, függetlenül attól, hogy Erdösi Lászlóné ebben a jogellenes magatartásban bármilyen módon közreműködött-e vagy sem.

Az MSZP kérdése rendben volt

A Kúria másik döntésben a Nemzeti Választási Bizottság 17/2017. határozatát változtatta meg, és hitelesítette a Nyakó István által benyújtott aláírásgyűjtő ívet, amely a következő kérdést tartalmazza: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?” A Kúria úgy ítélte meg, hogy a kérdés a választópolgári és a jogalkotó egyértelműség követelményének megfelel, nem ütközik az Alaptörvényben meghatározott tiltott tárgykörök egyikébe se.

A Kúria ezen döntése nyomán megszűnt a népszavazási eljárás akadálya: lehetőség nyílt a kiskereskedelmi üzletek vasárnapi zárva tartásával kapcsolatos népszavazási ügyben aláírásgyűjtésre, ezért e tárgyban újabb kérdés nem nyújtható be.

Valamit kezdeni kell a rendszerrel

Mint ahogy arról a Privátbankár is beszámolt, az MSZP februárban próbálta újra benyújtani az NVI-nél a vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazási kérdését, aznap, amikor a Kúria visszadobta a korábban beadott kérdést. Az MSZP-s Nyakó Istvánt azonban beelőzte egy magánszemély, Erdősi Lászlóné. Az idős nő kezdeményezését 15-20 kigyúrt, kopasz férfi segítségével juttatták el az NVI-hez - a kezdeményezés leadásának botrányos körülményeiről itt írtunk.

A népszavazási indítványok benyújtása körül nagyon nincsenek rendben a dolgok, erről az alábbi kép is tanúskodik: az NVI épületében a legutóbbi botrány egyik "főszereplőjét", az időbélyegző automatát áthelyezték a fal mellől középre, köré egy kört húztak - elvileg ezen kívül kellene várakozni, majd adott esetben belépni, beugrani, bevetődni, a szükséges dokumentumot érkeztetni. Nonszensz.

Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke várakozik a székház aulájának közepére kihelyezett időbélyegző mellett a Nemzeti Választási Iroda épületében 2016. április 6-án reggel. Az MSZP két napja ügyeletet tart az NVI épületénél, várva a Kúria döntését a vasárnapi boltzárról szóló beadványokról.

A demokrácia szempontjából örvendetes hír, hogy nem derül ki, de azért megnéztük volna, hogyan működik vajon a gyakorlatban a Kör.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis aláállhat egy kis uniós pénzesőnek az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 16:29
Hozzájuthatunk a befagyasztott uniós támogatás egy részéhez 
Makro / Külgazdaság Nem várt meglepetés jött az eurózónából
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 13:12
Augusztusban az elemzők által várt stagnálással szemben emelkedett a munkanélküliség az euróövezetben, míg az Európai Unióban (EU) az előző havival azonos munkanélküliségi rátát regisztráltak az EU statisztikai hivatala, az Eurostat közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lesz-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 11:05
Pénteken sem változnak a nagykereskedelmi árak a benzin és a gázolaj tekintetében sem. 
Makro / Külgazdaság Váratlan nagy bejelentést tett a Richter
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 09:19
Első alkalommal kapott jóváhagyást bioszimiláris készítményeire.
Makro / Külgazdaság Bendarzsevszkij Anton szerint a következő évtizedünk is kemény lesz
Litván Dániel | 2025. október 1. 14:59
Átrendeződés alatt van a világrend, a trendek pedig nem mutatnak túl jól európai szemszögből. Mire játszanak a különböző szereplők, és milyen események boríthatják a trendeket? Bendarzsevszkij Anton  lapcsoportunk konferenciáján beszélt a világ és a világgazdaság kilátásairól. 
Makro / Külgazdaság Újabb EU-s pénz áll a házhoz Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 14:45
Az Európai Bizottság folyósította Ukrajnának a világ hét legfejlettebb ipari országával (G7) közösen jóváhagyott mintegy 45 milliárd eurós pénzügyi hiteltámogatás kilencedik, négymilliárd eurós részletét – tájékoztatott a brüsszeli testület szerdán.
Makro / Külgazdaság Felmérés: még az orvosok megítélése is függ a pártszimpátiától
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 13:25
Háromszor annyian tartják jobbnak az magánegészségügyben dolgozó orvosokat, mint az állami intézmények gyógyítóit.
Makro / Külgazdaság Megint a cél fölött: gyorsult az infláció az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 12:52
Szeptemberben az elemzők által várt mértékben gyorsult az éves infláció az euróövezetben – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Makro / Külgazdaság Befellegezhet az elektromos autóknak Trump miatt
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 10:45
Vészjóslóan látja a jövőt az elektromos autó piacon a Ford vezetője.
Makro / Külgazdaság Jelentősebben drágultak a kutakon az üzemanyagok, pedig a Mol nem emelt árat
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 10:30
A kiskereskedők ugyanis nem kötelesek lekövetni a nagykereskedelmi árakat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG