2p
A Kúria szerint mégis lehet népszavazást tartani a római-parti mobilgátról - indulhat az aláírásgyűjtés.
Tarlós István főpolgármester a római-parti védmű megépítése ellen demonstrálók sorfala mellet érkezik a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlésére, a Városháza dísztermébe 2017. szeptember 27-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Megváltoztatta a Kúria a Fővárosi Választási Bizottság döntését és hitelesítette a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdést kedden - derül ki a Kúria internetes oldalán közzétett végzésből.

A helyi népszavazást Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja, III. kerületi önkormányzati képviselő és Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke nyújtotta be, magánszemélyként. Azt akarják elérni, hogy a főváros helyezze hatályon kívül a mobilgát létesítéséről hozott áprilisi határozatát, mert véleményük szerint a gátat eggyel beljebb, a Királyok útja, Nánási út nyomvonalán kellene megépíteni. A népszavazást a budapestiek körében tarthatják meg, ha sikerült több mint 100 ezer aláírást összegyűjteni.

A benyújtott kérdés úgy szólt:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés helyezze hatályon kívül a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi létesítményének nyomvonalával kapcsolatban hozott 229/2017. (IV.5.) számú határozatát?"

A Fővárosi Közgyűlés legutóbb megerősítette korábbi döntését a római-parti védműről; a közgyűlésen a témában tartandó esetleges népszavazás kérdésével nem foglalkoztak, mondván: megvárják az ügyben a Kúria döntését. Tarlós István főpolgármester úgy nyilatkozott: ha a Fővárosi Közgyűlés akar népszavazást, akkor azt nem vétózná meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Trump már megkapta a karácsonyi ajándékát
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 13:17
A vártnál jóval nagyobb mértékben bővült az Egyesült Államok gazdasága 2025. harmadik negyedévében.
Makro / Külgazdaság Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:58
Jelentősen szigorodnak a nehéz tehergépkocsik közlekedésére vonatkozó szabályok.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Magyarország egy „hanyatló unió” tagja
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 11:27
Többek között ezt jelentette ki a kormányfő a Magyar Nemzetnek adott ünnepi interjújában.
Makro / Külgazdaság Óriási a baj, mindkét szuperhatalom kezdi bezárni a kapuit a németek előtt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 16:00
Jelentősen visszaesett a német áruexport 2025-ben az Egyesült Államokba és Kínába, amit az európai értékesítés és a szolgáltatásexport ellensúlyozott – derül ki a kölni székhelyű Institut der deutschen Wirtschaft (IW) kedden publikált elemzéséből.
Makro / Külgazdaság Erre az adatra Trump szerint megérhette ilyen sokat várni
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:30
Az Egyesült Államok gazdasága a vártnál gyorsabban nőtt a harmadik negyedévben.
Makro / Külgazdaság Még be sem lépett, máris szárnyakat adott az euróövezet Bulgáriának
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:25
Javította Bulgária minősítési országplafonját a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a kedden Londonban bejelentett döntést Bulgária közelgő euróövezeti csatlakozásával indokolta.
Makro / Külgazdaság 140 ezer magyar már Ausztriában dolgozik, és lesz ez még több is
Kollár Dóra | 2025. december 23. 14:44
Októberhez képest minimálisan csökkent, de egy évvel ezelőtthöz képest enyhén nőtt a nyugati szomszédunkban dolgozó honfitársaink száma a legfrissebb ausztriai munkavállalási adatok szerint. A téli szezon pedig még csak most kezdődik igazán.  
Makro / Külgazdaság Sajnos egyelőre nem lesz olcsóbb a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 11:25
Maradnak az eddigi árak.
Makro / Külgazdaság Elpárolgott a jegybanki Pallas Athéné Alapítvány vagyona
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 08:23
9 millió volt a jegybanki alapítvány kasszájában.
Makro / Külgazdaság 2025 a vámok éve volt: Trump miatt új gazdasági fogalmakkal kell ismerkednünk – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2025. december 23. 05:46
Az idei év egyik legmeghatározóbb globális gazdasági kihívását a Donald Trump által elindított és kiszélesített kereskedelmi háború jelentette. Az amerikai elnök áprilisban mindenkire ráijesztett az első vámtételek meghatározásával, de a kétoldalú tárgyalások elindulásával lecsillapodtak a kedélyek. A globális kereskedelem azonban már nem lesz ugyanolyan, mint Trump előtt volt. A Klasszis Podcast vendége Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG