1p
Március elején feloldhatják az összes madárinfluenza elleni zárat.

Kedvező járványügyi helyzet esetén március elején feloldhatják a madárinfluenza miatt elrendelt összes eddigi védő- és megfigyelési körzetet - írta Földművelésügyi Minisztérium (FM) tájékoztatására hivatkozva a hétfői Világgazdaság.

Eddig mintegy 1,7 milliárd forintot fizettek ki a madárinfluenza miatti kártalanításban érintett állattartóknak. Részletek >>>

A tájékoztatás szerint a zár feloldására az ad alapot, hogy a legutóbbi madárinfluenza-kitörés, amelyet Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Mezőhéken tapasztaltak, január 24-én volt. Az elrendelt védőkörzetet a fertőtlenítés után legkorábban 21, a megfigyelési körzetet pedig 30 nap elteltével lehet feloldani.

Mivel a vadmadarakban 12 megyében mutatták ki a vírust, a fertőzött vadon élő madarak - különösen vonulásuk idején - folyamatosan kockázatot jelentenek - hangsúlyozta a lapnak az FM. A tárca arra is felhívta a figyelmet, hogy a most bezárt telepek újratelepítését az állategészségügyi hatóság fokozott figyelemmel fogja kísérni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Friss jelentés: 1 milliárd eurónál is több uniós forrás ment el diszkriminatív projektekre
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 09:59
Hat ország példái közé tartozik a romák szegregált lakhatása és a menedékkérők számára fenntartott befogadóközpontok létesítése is.
Makro / Külgazdaság 250 millió méh szabadult ki egy felborult kamionból
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 09:29
Az amerikai Washington államban a hatóságok arra figyelmeztetik a lakosságot, hogy vigyázzanak a méhrajokkal. 
Makro / Külgazdaság Jöhet a fordulat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 09:06
Egy kisebb árcsökkenést láthattunk a hazai benzinkutakon, és a következő napokban is csak minimális változás várható az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint.
Makro / Külgazdaság Bukásra áll a Moody's-nál Magyarország
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 08:20
A Moody’s nemzetközi hitelminősítő szerint Magyarország végleg eleshet a zárolt uniós források nagy részétől. Félő, hogy a kormány választási osztogatásba kezd, miközben a gazdaság idén mindössze egy százalékkal nő. A hitelbesoroláson ezzel együtt nem rontottak, de az ahhoz kapcsolt, leminősítésre utaló negatív kilátás sem változott.
Makro / Külgazdaság Újra berobban a vámháború? Trump elővette a fegyvereket
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 18:39
Az amerikai elnök szerint Kína megsértette az egyezményt.
Makro / Külgazdaság Csalódást keltő hírt kaptak a németek
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 17:22
Nem csökkent az infláció tovább.
Makro / Külgazdaság Megakadtak a kínai-amerikai tárgyalások
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 12:57
Az amerikai pénzügyminiszter szerint Trumpnak és Hszi Csin-pingnek személyesen kell majd kimozdítani a megbeszéléseket a holtpontról.
Makro / Külgazdaság Erre büszkék Nagy Mártonék
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 12:08
Soha nem látott ütemben töltik és költik a SZÉP-kártyákat a magyarok.
Makro / Külgazdaság Már megint sárgulhatunk az irigységtől ezt az inflációs adatot látva – az elemzők sem értik, hogy sikerült
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 11:24
Ott már csökkentek is az árak áprilishoz képest.
Makro / Külgazdaság „Kedvezőtlen meglepetés” – az elemzők sem számítottak erre az újabb csúnya adatra a magyar gazdaságból
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 10:04
Csak a turizmust tudta javítani a mérleget.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG