3p
Nincs macska-egér harc a nemzetközi vonatok indulásakor a Keleti pályaudvaron: a menekültek szó nélkül veszik tudomásul, hogy bár rendelkeznek érvényes jeggyel, útlevél nélkül nem engedik vonatra szállni őket.

Megfáradt, ám a jelek szerint a törvény képviselőit rendkívül tisztelő menekültek, hajthatatlan, ám alapvetően megértőnek tűnő rendőrök, s ügyeskedők - így sommázható a mai zürichbe tartó Railjet indulása a Keleti pályaudvarról.

A menekülteket a korábban a hazai potyautasok megszűrésére megtervezett - mint látni fogjuk most is lényegében teljesen hatástalan - kerítésnél a jegyeket vizsgáló MÁV-dolgozók mellett 4-5 rendőr várja. A menekültek kisebb csoportokban közelítik meg az inspekciós helyet, de egyből fennakadnak azon a kérésen, hogy útiokmányt mutassanak fel. Némelyikük ugyan próbálkozik a magyar hatóságok által kiállított regisztrációs papírral, ez azonban nem elegendő a vonatra szálláshoz.

 

 

Valaki várja őket...

Pedig a menekülteknek kivétel nélkül érvényes jegyük van a vonatra. Ráadásul többjüket bizonyosan várja valaki, hiszen nem a MÁV-irodákban kiállított, hanem az osztrák vasúttársaság által használatos jegyeket és jegytartó papucsot szorongatnak a kezükben. Ezeket nem Magyarországon, a vasúti pénztárban szerezték be, annyi szent. (Mondjuk megérne egy misét, hogy a MÁV-nak mekkora extra bevétel az így fel nem használt jegyekből származó összeg - mert ugyan több menekültnek bizonyosan magyar honfitársunk segített jegyet váltani, ám a többségük jó esetben maga vette meg az utazáshoz szükséges menetjegyet.)

A kaputól eltanácsoltak zöme beletörődve ül le a rács előtti padokra és csak vágyakozva nézi a piros Railjetet, amely a reményeik szerint a jobb jövő felé vihetné őket. Noha sokszoros "túlerőben" vannak, fel sem merül a vonat megrohamozása, egyikük-másikuk megpróbálja ugyan korrumpálni a közeget, de azok mosolyogva elhárítják az ajánlatot.

A síneken át

Nem így az élelmesebbje, akik a síneken oldalt átkelve indulnak a vonathoz. A rács e tekintetben nem segítség, jó néhányan kellnek át a síneken. Egy idő múlva ez a rend őreinek is feltűnik, két rendőr kiválik az ellenőrzők közül és ellenőrzésre indul. Egyikük a vonat kocsijaiba felszállva keresi a meneküteket, a másik lentől figyel. Három menekültet el is csípnek, közöttük azt a férfit is, aki egy Metropol újságot tanulmányozva igyekszik bizonyságát adni, hogy ő bizony idevalósi. A tetten értek megadóan leszállnak a vonatról, s szó nélkül sétálnak ki a rácson kívülre.

Ízlésrendőrség is kéne

Magunk közt szólva a menekültek zöme lényegesen kevesebb veszélyt jelent a társadalomra nézve, mint az a borzasztóan rosszul öltözött hölgy, aki ugyan a hetven felé közelít, de ruházatával és attól teljesen elütő rikító pink hajával ad hatalmas pofont a közízlésnek. De ő európai visszataszító, tehát ő minden gond nélkül felszállhat a vonatra, amely másodperce pontosan indul és szokatlanul gyorsan kihúz a pályaudvarról.

Azt, hogy hányan szálltak fel a vonatra a másik vágányon parkoló vonatról, illetve a síneken át, nem tudjuk. Kelenföldön néhány újabb menekültnek tűnő ember szállt fel a vonatra, a kalauz azonban követte őket. A vonat egy időre megállt a pályán, hogy leszállították-e őket, nem tudjuk. A zürichi járat azonban gyorsan továbbhaladt Győr felé.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vészhelyzet a Hormuzi-szorosban: találat ért egy hajót
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 13:54
A híradások ellentmondóak, de az biztosnak látszik, hogy találat ért egy kereskedelmi olajtankert a Hormuzi-szorosban. 
Makro / Külgazdaság Újabb csapást szenvedett el a tengeren Oroszország
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 11:07
Belgium lefoglalt egy olajszállító tartályhajót, az orosz „árnyékflotta” egy feltételezett tagját.
Makro / Külgazdaság Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
Kollár Dóra | 2026. március 1. 06:49
Nem sikerült elérni a 150 ezres szintet, több éves tendencia fordult meg 2026 januárjában.
Makro / Külgazdaság Örülhet Merz kancellár: pöttömnyi lett az infláció Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:01
Februárban a vártnál kevésbé nőttek a fogyasztói árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált, előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Embereket küld Orbán Viktor a Barátság vezeték megrongálódott részéhez
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:03
Szlovákiával közösen állít fel és küld Ukrajnába vizsgálóbizottságot a magyar kormány. Vajon beengedik őket?
Makro / Külgazdaság Több vagy kevesebb német dolgozik?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:49
Magas szinten, de stagnél a német munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság Lehet irigykedni: tovább gyorsult a horvát gazdaság növekedése
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:24
Huszadik hónapja tart a növekedés, 2025 végén pedig még tovább is gyorsult a horvát GDP bővülése.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:14
Pénzzel és szimbolikus győzelemmel távozhat a pástról a magyar kormányfő.
Makro / Külgazdaság Rég nem látott csúcsra ugrott a magyar munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:24
 Januárra ez a fajta szezonalitás nem jellemző, így valós létszámleépítésekről lehet szó.
Makro / Külgazdaság Tényleg közeledik az 1000 forintos benzinár?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:16
Ha igen, akkor egyelőre kis lépésekben. Itt vannak a pénteki átlagárak és a szombati előrejelzés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG