3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Megint az autógyártásnak és a kapcsolódó ágazatoknak köszönhetjük, hogy 10 százalék fölött bővült a magyar ipar márciusban - van azonban egy kellemes meglepetés is, az elektronikai termékek gyártása 3 év után először nőtt.

Bejöttek az előzetes számok

2014 márciusában az ipari termelés az előzetes adatoknak megfelelően 10,6%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Újat mondani nem tudunk: a  termelés bővülésében elsősorban a járműgyártás, illetve az ehhez kapcsolódó beszállítói ágazatok eladásainak növekedése játszott szerepet a KSH friss közlése szerint.

A többi szám sem változott az előzetes közlés óta: a munkanaphatástól megtisztított ipari kibocsátás 8,1%-kal emelkedett. A termelés az év első három hónapjában 8,4%-kal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari termelési termelés márciusban 0,4%-kal nőtt.

Megint az autógyártás - és egy kis meglepetés

Ismét az autógyártás húz: a jelentősebb súlyú alágakból a feldolgozóipari termelés közel három tizedét adó járműgyártás kibocsátása 28,3%-kal nőtt, és a rendelések állománya is kimagasló. Újdonság viszont, hogy a második legnagyobb alágban, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásában 2011 márciusa óta először mért növekedést a KSH amelyhez elsősorban az elektronikus fogyasztási cikkek gyártásának több mint 20%-os bővülése járult hozzá.

A feldolgozóipar jelentősebb alágai, 2014 március
Volumen növekedése
az előző év
azonos időszakához képest, %
Részesedés a
feldolgozóiparon
belül, folyó áron, %
Járműgyártás +28,3 27,7
Számítógép, elektronikai,optikai termék gyártása +1,6 11
Élelmiszer, ital, dohánytermékgyártása +0,4 10,1
Gép, gépi berendezés gyártása +12,5 8,7
Fémalapanyag és fémfeldolgozásitermék gyártása +8,2 7,3
Gumi-, műanyag és nemfémásványi termék gyártása +10,2 7,3
Kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás -12,8 6,3

Szépen jönnek az új megrendelések is

A feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése 28,1%-kal nőtt az előző év azonos hónapjához képest. Az új belföldi rendelések 19,9%-kal, az új exportrendelések 29,3%-kal emelkedtek. Az összes rendelésállomány 21,4%-kal haladta meg az előző év márciusit.

Nyugat-Dunántúl pörög most a legjobban

Magyarország minden régiójában nőtt az ipari termelés az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékű volumenbővülést ebben az időszakban Nyugat-Dunántúlon (23%) regisztrálták.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Zelenszkij: Putyin érdeke, hogy az iráni háború minél tovább elhúzódjon
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 15:07
Az iráni háború miatt kevesebb védelmi erőforrás jut Ukrajnának az Egyesült Államok részéről, a hosszan tartó háború pedig apasztja az USA fegyverkészleteit. Erről is beszélt az ukrán elnök a BBC-nek. 
Makro / Külgazdaság Hárommillió szegény élhet Magyarországon, a kutatókat is meglepték a friss adatok
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 14:08
A 2021-ben és 2025-ben is elvégzett magyar kutatás alapján a társadalom 42 százaléka az alsó réteghez tartozik. A kutatást vezető Kovách Imre arról beszélt, sok társadalmi probléma erősödött fel az elmúlt években.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktorról és a szlovák-magyar viszonyról is beszélt Robert Fico az állami rádióban
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 13:06
A szlovák közszolgálati rádiónak adott interjújában azt is elmondta, hogy szerinte hogyan eshet szét a NATO. 
Makro / Külgazdaság Ez az alapanyag sem jut át a Hormuzi-szoroson – és majdnem olyan fontos, mint az olaj
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 11:50
A műtrágyaforgalom fennakadása egyelőre nem okoz áremelkedést a magyar mezőgazdaságban, de az agrárminiszter már az Európai Bizottsághoz fordult egy termék importengedélyezése miatt. A tankolásnál is tapasztal fennakadást a gazdák egy része.
Makro / Külgazdaság Egészségügyi digitalizáció: az egész világ útkeresésben van
Kormos Olga | 2026. március 22. 06:04
Bár sokan csak a tehetősek divathóbortnak tartják a longevity-t, a hosszú élettel foglalkozó tudományt, valójában sokkal mélyebb rétegeket érintő szegmens. Mindeközben a mesterséges intelligencia megjelenésével még inkább gellert kapnak az ezzel foglalkozó innovációk – a március 26-i Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia pedig épp ilyen fókuszból tekint a témára, melyről a résztvevők közül két szakértő beszél.
Makro / Külgazdaság Újabb rémálmok várhatnak a benzinkutakon azokra, akik piaci áron tankolnak
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 10:49
További áremelkedés jöhet.
Makro / Külgazdaság Fontos döntést hoztak az iráni olajról Washingtonban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 08:54
A tengeren szállított olajt érinti a szankciók felfüggesztése.
Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
Makro / Külgazdaság Bezárás, két literes plafon, tüntetés: a kisebb benzinkutasok egyre elkeseredettebb eszközökhöz fordulhatnak
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:41
Tanácstalanok a független benzinkutasok: a kormány azt ígérte, a magyar tartalékból felszabadított gázolajból kaphatnak a hatósági árnál alacsonyabban, de eddig ez nem jutott el hozzájuk. Így viszont egyre inkább veszteséges a kutak működése, és úgy érzik, egy figyelemfelhívó akciónak a következő három héten belül lenne értelme.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG