4p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

100 éve kezdődött az örmény nép kálváriája az első világháborúban, a rogyadozó Oszmán Birodalomban. Üldöztetésük eredménye több százezer, egyesek szerint egymilliónál több áldozat. Az a megdöbbentő, hogy 100 év után az esemény megítélése még mindig milyen súlyos nézeteltérésekhez vezet.
Az Ararát, az örmények nemzeti hegye, ma a határ török oldalán fekszik.
Fotó: Wikimedia Commons / Henri Nissen

Népirtás sokszor volt a történelemben, messze nem ez volt az első eset. A Római Birodalom idején a kelet felől érkező, akkor barbárnak mondott népek esetenként egész nagy területek lakosságát irtották ki. A középkor legnagyobb népirtói aztán a mongolok voltak: a lakosságot sehol nem kímélték Eurázsia szerte, nálunk is megritkították az ország lakosságát. Később súlyos atrocitásokat követtek el a gyarmatosító nyugati hatalmak is (a törökök ezt szemükre is vetik).

Megtervezték

Az örmény eset volt viszont az első olyan, ahol egy állam szisztematikusan megtervezte egy nép üldözését. Nem közvetlen meggyilkolásuk zajlott a legtöbb esetben (persze ilyen is volt bőven), hanem elűzték őket lakhelyükről, a szíriai sivatagba hajtották őket, ahol a hőségtől, éhségtől, szomjúságtól haltak meg. Egyúttal ez volt az első 20. századi eset, melyet aztán számtalan hasonló követett különböző helyeken.

Azóta a legtöbb esetben az érintett országok mostani vezetői elismerték, hogy népirtás történt, és bizonyos fokú felelősséget vállalnak érte, és ezt ma már a nemzetközi közösség el is várja tőlük. Törökország viszont vonakodik elismerni, hogy népirtás történt volna.

Előzmények

De vajon mi vezetett a 20. század első ilyen eseményéhez? Az Oszmán Birodalom, amely 150 évig nekünk is annyi gondot okozott, immár évszázadok óta hanyatlott. Egy középkori maradvány volt, Európa beteg embere, ahogy akkor mondta róla a többi európai hatalom. Ugyanakkor pont az európai hatalmak tartották életben, mert féltek, hogy helyét az oroszok foglalják el a tengerszorosoknál.

Az első balkáni háborúban az törökök által uralt maradék európai területek is felszabadultak, már csak a közel-keleti arab részekre, valamint örmény és kurd területre terjedt ki a fennhatóságuk. Az oroszok, angolok, franciák már szemet vetettek ezekre a területekre is, így a törökök kétségbeesetten beléptek az 1. világháborúba a németek oldalán, amiben persze nem kis része volt a német ígéreteknek és biztatásnak.

Az oroszok a Kaukázustól délre fekvő részeken jól elpáholták őket, mire ők háborús veszélyként jelölték meg a keresztény örményeket, és akkor kezdődött meg az üldözésük. A háború sokáig tartott, még 3 év eltelt, mire az angolok és franciák legyőzték a törököket, és az ország megadta magát. Eddigre viszont már a mai Törökország területén alig maradtak örmények. Az elaggott oszmán állam is megdőlt, Kemál pasa, a későbbi Atatürk modern köztársaságot hozott létre, országát erősen nyugati irányba terelte.

Az áldozatok

Az örmény egy ősrégi nép, már Nagy Sándor hadjáratai idején ott éltek Anatólia északkeleti részében. Elsőként vették fel a kereszténységet 301-ben, utána egész a közelmúltig különböző birodalmak uralkodtak rajtuk: rómaiak, perzsák, bizánciak, majd az arabok, a szeldzsuk törökök és végül az oszmán törökök. Az Oszmán Birodalomban nem volt valami vidám a sorsuk, ezért amikor a hódító oroszok megjelentek, kisebbik rosszként tekintettek rájuk. Az oroszok el is foglalták a mai örmény területet (így legalább ők megmaradtak), de az európai hatalmak megakadályozták 1878-ban, hogy további örmény területek kerüljenek a törököktől az oroszokhoz.

Ezután jött az 1. világháború, a török hatóságok az oroszokkal szimpatizálónak, ezért veszélyesnek tekintették az örmény lakosságot, és hivatalosan erre alapozva háborús eseményként kezdték meg az örmények elüldözését lakhelyükről.

Az egykori szövetséges elismeri

Most a 100 éves évfordulón váratlan dolog történt: a németek is elismerték népirtásként az eseményt, és felelősségüket is vállalják a dologban, hisz Törökország akkori szövetségeseként, sőt ottani katonai tanácsadóik révén nem teljesen vétlenek az események menetében. Észlelték annak idején, mi történik, de nem akarták szövetségesüket ezzel piszkálni, mert féltek, hogy az tovább gyengül, esetleg megromlik a szövetségesi viszony, Törökország kidől, és akkor a délkeleti front összeomlik.

Törökország rossz néven veszi, ha valaki megteszi az elismerést, így ez most akár a német-török kapcsolatok megromlásához, sőt egyesek szerint akár a diplomáciai kapcsolatok megszakadásához is vezethet. Ez pedig elég súlyos következményekkel járna, mivel Németországban 3,5 millió török származású lakos él.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
Makro / Külgazdaság Bezárás, két literes plafon, tüntetés: a kisebb benzinkutasok egyre elkeseredettebb eszközökhöz fordulhatnak
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:41
Tanácstalanok a független benzinkutasok: a kormány azt ígérte, a magyar tartalékból felszabadított gázolajból kaphatnak a hatósági árnál alacsonyabban, de eddig ez nem jutott el hozzájuk. Így viszont egyre inkább veszteséges a kutak működése, és úgy érzik, egy figyelemfelhívó akciónak a következő három héten belül lenne értelme.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor tartós energiaválságra készül
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:13
De ha megnyeri a választásokat, jönni fog Ukrajnán keresztül az orosz olaj, ígéri. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Vágják a centit az áprilisi választásokig Brüsszelben – addig nem látnak esélyt Orbán Viktor megtörésére
Litván Dániel | 2026. március 20. 10:52
Zárt ajtók mögött hangzottak el az igazán kemény szavak az uniós csúcson. Nem akarják tovább erőltetni a dolgot az uniós vezetők, hogy ne játsszanak Orbán Viktor kezére.
Makro / Külgazdaság Egy vagyont hagyhat a benzinkúton, aki magyar rendszám nélkül tankol
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 10:35
A benzin és a gázolaj piaci ára 119, illetve 159 forinttal emelkedett az elmúlt másfél hónap során. A rögzített hatósági árak pedig csak a magyar rendszámú autókat tankolókra vonatkoznak.
Makro / Külgazdaság Olajfinomítót és raktárépületet is értek az iráni drónok péntek hajnalban
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 08:21
Kuvait mellett Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és Bahrein vezetése is iráni támadásokról számolt be péntek reggel. A Perzsa-öböl környéke az olajpiac mellett a földgázpiacnak is fontos, utóbbi pedig megérezheti a Katar legfontosabb létesítménye elleni támadást.
Makro / Külgazdaság Még egy kastélyt sikerült eladnia a nemzeti vagyonkezelőnek
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 15:13
310 millió forintért talált gazdára a kékedi Melczer-kastély.
Makro / Külgazdaság Hozzányúltak a vésztartalékhoz: fogy az ország üzemanyagkészlete
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 14:12
 Megindult a stratégiai készletek felhasználása.
Makro / Külgazdaság Áttörték a plafont az üzemanyagárak: történelmi rekord a román kutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:57
Új csúcson a benzin és a dízel ára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG