2p
Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból súlyos gazdasági kockázatokkal járna Európának - jelentette ki a francia jegybank elnöke, François Villeroy de Galhau, aki a német Welt am Sonntag lapnak adott interjúban egyúttal védelmébe vette az EKB monetáris politikáját.

Borulhatnak a piacok

Amennyiben az Egyesült Királyságban a többség június 23-án a kilépés mellett szavaz, annak súlyos következményei lehetnek - mondta a francia jegybank elnöke. "Ha szerencsétlen módon bekövetkezne a Brexit, az rövid távon fel tudná borítani a pénzpiacokat" - fogalmazott, hozzátéve: a későbbiekben pedig felvetődhet majd az a kérdés is, hogyan lehet egyáltalán pénzügyi műveleteket végrehajtani az uniós belső piacon.

Nagy-Britannia nem tagja ugyan az euróövezetnek, számos közgazdász szerint azonban kilépése az Európai Unióból visszavetné a gazdasági növekedést és negatív hatással lenne az Európán belüli kereskedelmi forgalomra és a tőkeáramlásra.

"Az Európai Központi Bank (EKB) azonban ura a helyzetnek" - hangsúlyozta az interjúban a francia jegybank elnöke. Megjegyezte, hogy az EKB zérókamat-politikával és államkötvény-vásárlásokkal, illetve újabban vállalati kötvények vásárlásával is igyekszik felpörgetni a gazdasági aktivitást, ami az intézkedés bírálói szerint túllépi mandátuma kereteit.

Azért olyan...

A francia jegybankelnök azonban az interjúban védelmébe vette Mario Draghi EKB-elnök által követett politikát, mondván “Németország az egyetlen ország a világon, amelyik komolyan úgy gondolja, hogy az EKB monetáris politikája azért olyan amilyen, mert az elnöke olasz”. Az EKB-nak nagyobb gondot kellene fordítania politikájának az elmagyarázására - tette hozzá.

A nagy kereskedelmi bankok körében is növekszik az elégedetlenség az EKB monetáris politikájával szemben. A Deutsche Bank elemző szerint például “hét évnyi egyre aggresszívebb monetáris politikai intézkedések után egyre világosabban látszik, hogy a mennyiségi monetáris lazító intézkedések további bővítése és a zérókamat-politika már az euróövezet hosszú távú stabilitását veszélyezteti”. Robert Halver, a Baader-Bank tőkepiaci szakértője pedig a vállalati kötvények vásárlásával kapcsolatban megjegyezte, hogy “még ez a huszárvágás sem lesz képes fordulatot hozni a vállalati beruházásokban az euróövezetben”.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris nekirontott a Fidesz Magyar Péter legújabb bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 16:31
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt durván meg akarja emelni a katások adóját, szerinte a párt a katásokat is becsapta a választási ígéreteivel.
Makro / Külgazdaság Fontos adatok jönnek a magyar gazdaságról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:46
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG