3p
A nagy találkozó, ha egyáltalán összejön, egy szigeten fog történni Szingapúrban, mégpedig egy olyanon, amely hadifogolytábor volt a második világháborúban, és földje talán még elásott ezüstöt is rejt. Méltó helyszín, bár ma már egy luxus nyaralóhely, amely alkalmas arra, hogy védjék a magas vendégek épségét.

A sziget mai neve Sentosa, és rajta áll a Capella hotel: ez lesz a találkozó helyszíne. Az épület egykor a brit gyarmati tüzérségnek adott otthont, most már luxushotelként funkcionál. A japán támadás előtt a tüzérek állítólag sebtében elásták ezüsttartalékaikat, melyek egy része később előkerült Malajziából, a többi azonban még nincs meg, lehet, hogy máig is a szigeten van elásva.

Elszigetelt helyszín

A szingapúri hatóságok műveleti területnek nyilvánították a szigetet, ahol korlátozzák a forgalmat, és megtiltják a hangszórók és drónok használatát. A rendőrség és egyéb biztonsági szervek már nagy erőkkel dolgoznak a helyszínen, de a hotel még fogadja az eddig bejelentkezett vendégeket, igaz, új foglalásokat egyelőre nem engednek. Szingapúrban már sok csúcstalálkozó lezajlott, de egyiknek sem Sentosa szigete adott helyet.

Ilyen még nem volt

Persze ez a mostani igen különleges esemény lesz, az amerikai elnök személyét eleve különös körültekintéssel védik, itt ráadásul ősellenségével fog találkozni, ahol bármi megtörténhet, így talán még a tárgyalóféltől és kísérőitől is ugyanúgy védeni kell a Trumpot, mint bármilyen más esetleges merénylőtől. Nyilván Kim Dzsongun is meglehetősen komoly védelmet igényel, tisztában lehet vele, hogy vannak rosszakarói.

Miközben mindkét tárgyalófél hozza saját biztonsági embereit, elit szingapúri rendőri erők, köztük a helyi TEK fogják ellátni a védelmi feladatokat, ahol még ők is úgy gondolják, hogy bármi megtörténhet, ami alatt feltehetőleg olyasmire gondolnak, minthogy a magas vendégeket egymás biztonsági erőitől is védeni kell, ha már egyszer országaik 68 éve háborúban állnak (Trump jelezte, hogy ezt szeretné formálisan lezárni), és tavaly még kígyót-békát szórtak egymásra.

Máshol szállnak meg

A vendégek szállása nem a szigeten lesz, talán nem is tartaná senki jó ötletnek, ha túlságosan egymás közelében lennének. Szingapúr kijelölt egy másik, nagyobb területet a belváros közelében, ahol több luxushotel is található: feltehetően ezek között vannak azok, amelyek szóba jöhetnek elnöki (pártfőtitkári) szállásként. Ebben a negyedben van a nagykövetségek többsége és az Interpol helyi irodája, de van sok üzlet, bevásárlóközpont is.

Itt található a Shangri-La Hotel is, ahol a kínai elnök és Tajvan vezetője 2015-ben találkozott egymással, és itt szállt meg múlt héten Narendra Modi indiai miniszterelnök, Jim Mattis amerikai védelmi miniszter és más országok védelmi miniszterei is, akik egy évente megtartott találkozón vettek részt. Felmerült, hogy ez a jónevű hotel lenne Trump szállása.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG