3p
Az Európai Bizottság ismét közbeszólt: gondok vannak a szabályozással, a tervek nem felelnek meg az uniós jognak. Azt az EB is elismeri, szükség van a Déli Áramlatra. A vezeték Bulgáriától vezetne Olaszországig, Magyarország is érintett.

A Déli Áramlat gázvezeték építésének elhalasztását javasolta az Európai Bizottság (EB) Szerbiának addig, amíg a projektet nem hangolják össze teljes egészében az érvényes uniós szabályozással - írta vasárnap a Politika című szerbiai napilap.

Nem az építkezéssel, hanem annak módjával van baj

Az EB szerint a Déli Áramlat terve sérti az uniós szabályokat, amelyek tiltják, hogy gázszolgáltatók egyben gázvezeték-tulajdonosok is legyenek. Az illetékesek hozzátették: elviekben nem ellenzik a gázvezeték kiépítését, mivel nagyon fontosnak tartják a gázellátás lehetőségeinek és forrásainak bővítését a Nyugat-Balkánon. Megfogalmazásuk szerint a Déli Áramlat újabb módot adna a gázellátás bővítésére, de egyben nem lenne új forrása ennek az ellátásnak. "Az EB-t nem maga a gázvezeték léte aggasztja, hanem a projekt megvalósításának a módja" - fogalmaztak a szerb lap által közölt fordítás szerint.

Közölték: azért, hogy az Európai Unió energiabiztonságát növelni lehessen, minden ezzel kapcsolatos - uniós és harmadik országot érintő - beruházásnak összhangban kell lennie az energiáról, a versenyképességről és a közbeszerzésekről szóló uniós jogszabályokkal.

Jogi problémák is vannak

Az Európai Bizottság, mivel véleménye szerint az orosz gázt Ukrajna megkerülésével a Fekete-tenger alatt Bulgárián, Szerbián keresztül Magyarországra is eljuttató vezeték terve sérti az uniós szabályokat, felfüggesztette a projekt elfogadási eljárását. Hozzátették, nem egyedi esetről van szó, az Oroszország és az érintett államok közötti erről szóló szerződések egyike sem felel meg az európai szabályoknak.

Emlékeztettek arra, hogy Szerbiának - uniós tagjelöltként - össze kell hangolnia jogszabályait a brüsszeli elvárásokkal, hosszú távon pedig az az érdeke, hogy a Déli Áramlat kiépítésében való részvétel ne ütközzön uniós jogba.

Bulgária az EB felszólítására június elején függesztette fel a gázvezeték kiépítését.

Forrás: south-stream.info

A Déli Áramlat építése 2012 végén kezdődött. A vezeték Bulgária fekete-tengeri partjától Szerbián, Magyarországon, Szlovénián és Ausztrián keresztül vezet az olaszországi elosztóterminálig. A projekt a tervek szerint 2018-ra éri el teljes kapacitását, évi 63 milliárd köbmétert.

Szerbiában hivatalosan tavaly novemberben kezdődtek meg a munkálatok, amelyeket a közelgő tél miatt azonnal fel is függesztettek, és azóta sem folytattak. A mintegy 2,1 milliárd euró értékű beruházásról szóló szerződés értelmében - amelyet július elején a South Stream Serbia (Déli Áramlat-Szerbia) és az orosz Centrgaz írt alá - a 421 kilométeres szerbiai szakaszt várhatóan az év végéig kezdik el építeni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kínai típusú gazdasági rendszer felé halad az USA?
Sasvári Péter | 2025. augusztus 21. 14:38
Államkapitalizmus az Egyesült Államokban? Donald Trump a politika után a gazdaság területén is egyre inkább kezd úgy viselkedni, mint egy egyszemélyi vezető. Nemrégiben lemondásra szólította fel az Intel vezérigazgatóját, „utasította” a Walmartot és a detroiti autógyárakat, hogy ne emeljenek árat, valamint a Coca Colának még azt is meg akarta szabni, hogy milyen cukrot használjanak. Persze az Egyesült Államok alkotmánya és törvényei határt szabnak Trumpnak. Ám viselkedése és elképzelései a kínai modellel vagy a francia dirigizmussal rokoníthatóak. Mennyi esély van rá, hogy a kapitalizmus egyik modellországa az állami kontrol irányába lép? Van ennek előképe az Egyesült Államokban?
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy olcsóbb lesz-e benzin
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:07
Maradunk 600 forint alatt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péternek egy rossz szava sincs az oroszokra Munkács bombázása után
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 11:39
A külügyminiszter szerint béke kell.
Makro / Külgazdaság MNB-botrány: hihetetlen újabb részletek derültek ki
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 10:05
Nem ért véget az ingatlanos bizniszelés.
Makro / Külgazdaság Előreléptünk egy fontos összehasonlításban, de így sem lehetünk elégedettek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 11:49
Hiába utasítottunk magunk mögé júliusban a júniusban még előttünk végzett országok közül kettőt, így is a 23. helyen állunk a 27 EU-tagország között az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat által számolt harmonizált fogyasztóiár-indexek összevetésében.
Makro / Külgazdaság A kínai jegybank nem változtatott az éves és az ötéves kamatfokon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 08:40
A kínai központi az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a bank és az ötéves kamat szerdán.
Makro / Külgazdaság Hosszú idő után lehet őszintébb Orbán Viktor mosolya
Csabai Károly | 2025. augusztus 20. 06:11
Az adataikat cikkünk megjelenéséig közlő 40 európai állam éves inflációs rangsorában ugyanis viszonylag nagyobbat lépett előre Magyarország, miután a júniusihoz képest 0,3 százalékponttal lassuló pénzromlás mellett az eddig előttünk lévők közül többen is az előző havinál gyengébb adattal rukkoltak elő. Ennek ellenére az az első ránézésre furcsaság fordult elő, hogy az egyik leghatékonyabb antiinflációs ellenszerrel, a kamatemeléssel egyetlen kontinentális jegybank sem élt, sőt öten még szigorítottak is. Emellett egyéb érdekességek is kiderülnek a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképből.
Makro / Külgazdaság Rémisztő mértékben emelkedik az államadósság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 14:50
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a második negyedévben elérte a GDP 76 százalékát.
Makro / Külgazdaság Ősszel lesújt a Fidesz ellehetetlenítési pallosa? Martin József Péter lesz a Klasszis Klub Live vendége
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 13:21
A közgazdász, szociológus, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója augusztus 27-én, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Trump elégedett lehet: az S&P nem rontott a hitelminősítésen
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 10:21
Az S&P megerősítette az Egyesült Államok „AA plusz” besorolását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG