3p
Határozatban ítélte el Puigdemont leváltását a katalán parlament.

A katalán parlament függetlenségpárti többsége határozatban ítélte el Carles Puigdemont volt katalán elnök leváltását. A Junts pel Catalunya (Együtt Katalóniáért) nevű függetlenségi párt által benyújtott határozat kimondja, hogy illegális és illegitim volt Puigdemont menesztése az elnöki posztról tavaly október 27-én. Továbbá elismeri annak jogszerűségét, hogy ismét elnökké választhassák a politikust.

A határozat kiáll az alkotmánybíróság szerint alkotmányellenes október 1-i katalán függetlenségi népszavazás érvényessége mellett, és egyebek mellett követeli az állami beavatkozás megszüntetését, az intézmények visszaállítását Katalóniában.

Minden követ megmozgatnak: visszahívnák a katalán elnököt

Több katalán függetlenségi párt is azon dolgozik, hogy újraválasszák Carles Puigdemontot. Részletek >>>

A helyi törvényhozás először ülésezett január 17-i megalakulása óta, a szavazásnál három, a függetlenségi törekvéseket elutasító ellenzéki párt elhagyta az üléstermet. A voksolás előtt Miquel Iceta, a katalán szocialista párt vezetője elmondta: nincs értelme még szimbolikusan sem megújítani egy olyan irányt, amely már megbukott. Quim Torra, az Együtt Katalóniáért szónoka viszont azt hangsúlyozta, hogy szerinte megéri tovább harcolni a köztársaságért és a függetlenségért.

Csak ábránd a függetlenség?

A legnagyobb frakcióval rendelkező Állampolgárok nevű liberális középpárt helyi vezetője, Inés Arrimadas elmondta: a függetlenségi pártoknak nincs menetrendje, sem projektje a katalánok számára. Mennyi ideig fogják fenntartani ezt a fikciót? – tette hozzá. A parlamenti ülést követően a párt bejelentette: az alkotmánybírósághoz fordul képviselőik jogainak megsértése miatt, mert Roger Torrent házelnök elutasította felülvizsgálati kérelmüket a határozattal kapcsolatban.

A függetlenségpárti felszólalók mind megemlítették: a függetlenségi folyamat nyomán indult bírósági eljárások miatt leváltott elnök és egykori kormányának négy tagja Brüsszelben tartózkodik hónapok óta, míg mások előzetes letartóztatásban vannak. Mariano Rajoy spanyol kormányfő úgy nyilatkozott, hogy egy olyan elnököt kell megválasztani, akinek nincs problémája az igazságszolgáltatással.

Katalóniában az óta van patthelyzet, miután a függetlenségi pártok Carles Puigdemont, leváltott elnököt javasolták ismét a katalán kormány élére, a politikus azonban több hónapja önkéntes száműzetésben él Brüsszelben, mivel bírósági eljárás indult ellene a tavaly október 1-i függetlenségi népszavazás alkotmányellenes megrendezése, és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt. Az alkotmánybíróság határozata alapján az elnökjelöltnek személyesen is meg kell jelennie a parlamenti vitán és szavazáson, a politikus ellen kiadott elfogatóparancs azonban kizárja ezt.

A spanyolok legyőzték a katalánokat - most a Balkánon szállnak harcba

A katalán sokk után a spanyol központi kormányzat a Balkánon folytatná harcát a szeparatizmus ellen Európában. Márpedig Koszovót továbbra is a szegénység, a maffiakormányok és a kilátástalanság sújtja és igenis európai védernyőre van szüksége. További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG