4p
Ez is az Eger és Környéke Takarékszövetkezet ügyében derült ki.

Az Eger és Környéke Takarékszövetkezet ügyében a bíróság az alkotmányossági aggályok mellett annak megállapítását is kéri az Alkotmánybíróságtól, hogy a devizahiteles törvény nemzetközi szerződést sért - derül ki a Fővárosi Törvényszék honlapján az ítéletről közzétett közleményből.


A Fővárosi Törvényszék a pénteken kihirdetett végzésében felfüggesztette a takarékszövetkezet által az állam ellen indított per tárgyalását, és az Alkotmánybírósághoz fordult a 2014. évi XXXVIII. törvény egyes paragrafusai alaptörvényellenességének és nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítását kérve, és indítványozta, hogy a testület visszamenőleges hatállyal semmisítse meg a törvényt, illetve annak kifogásolt rendelkezéseit.

A végzés szerint a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló jogszabály több pontja nemcsak az alaptörvény egyes rendelkezéseit sérti, de a Római Egyezménybe is ütközik. Az Európai Központi Bankkal való előzetes konzultáció elmaradása pedig felveti a közjogi érvénytelenség kérdését is, amely alapján helye van a törvény Alkotmánybíróság általi megsemmisítésének.

Az okok:

  • a törvényt a 2004. május 1-je és 2014. július 26. között megkötött fogyasztói kölcsönszerződésekre kell alkalmazni, és ez a visszamenőleges hatály sérti a jogbiztonság elvét
  • a jogszabály kizárja annak a lehetőségét, hogy a bíróság az az alapján indult perekben vizsgálja a pénzügyi intézménynek az egyes fogyasztókkal kötött konkrét szerződéseit, illetve megkötésük körülményeit
  • sérti a jogbiztonságot, hogy a törvény nem rendelkezik arról, hogy kit illet meg a perindítás joga abban az esetben, ha egy megszűnt pénzügyi intézmény követelését nem pénzügyi intézmény szerezte meg
  • összeegyeztethetetlen a jogállamisággal, hogy a pénzügyi intézménynek úgy kell megindítania a pert, hogy nem ismeri annak jogkövetkezményeit
  • a törvényben meghatározott rövid határidők miatt csak korlátozott bizonyításra van lehetősége a bíróságnak, amely akadályozhatja a tényállás alapos megismerését
  • mind a tisztességes eljáráshoz, mind a jogorvoslathoz való jog sérelmét jelenti az, hogy a felperesnek az illetékekre vonatkozó szabályok helyett a törvényben maghatározott nagy összegű, tételes illetéket kell fizetnie
  • az Alaptörvénybe ütközik a törvény azon rendelkezése is, hogy az egyedi ügyekben indított pereket fel kell függeszteni, mert ezzel a jogalkotó egyoldalúan, a fogyasztók érdekében avatkozott be

Ez volt az első eset, hogy a bíróság elfogadta egy hitelintézet arra vonatkozó előterjesztését - amelyet eddig majdnem mindegyik pénzintézet indítványozott -, hogy függessze fel az eljárást és forduljon az Ab-hoz.

Reakciók

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) közleményben reagált a bírói döntésre, azt írták, hogy soron kívüli alkotmánybírósági (Ab) elbírálásban bíznak. A tárca határozott jogi álláspontja szerint az új jogszabály mindenben megfelel az alaptörvény előírásainak, ugyanakkor Magyarország jogállam, az alaptörvény biztosítja az Ab-hoz fordulás lehetőségét - áll a közleményben. Hozzátették, hogy az IM vizsgálja a bíró kezdeményezését az egri takarék ügyében, véleményét megküldi az Ab-nak, és ezt követően nyilvánosságra is hozza.

Rogán Antal, a Fidesz-frakcióvezetője pedig az MTI-nek azt mondta, hogy a bankok időt próbálnak húzni a devizahiteles perekben, de "ez a taktika sikertelen lesz", a pénzintézetek februári elszámoltatása pedig nincs veszélyben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG