1p
A német iparszövetség szerint nincs recessziós kockázat Németországban, elsősorban a rugalmas feldolgozóiparnak köszönhetően. Közben egy szintén mai felmérés is arról tanúskodik, hogy a legtöbb német cég szerint jövőre elkerüli a recesszió a német gazdaságot, de lassul a GDP növekedése az ideihez képest.

Hans-Peter Keitel, a német iparszövetség vezetője szerint az ipar teljesítménye alapján nincs ok recessziós forgatókönyvről beszélni. Az IW Institute által megkérdezett 2.600 cég közel negyede tervez jövőre létszámleépítést, és minden hét vállalatból csak egy számol dolgozói számának a növelésével. A megkérdezett vállalatok 31 százaléka szerint jövőre nő az ipari termelés, 19 százalékuk szerint viszont csökken. A cégek 1 százalékos gazdasági növekedésre számítanak jövőre az idei 3 százalék, ami megegyezik a kormány várakozásával

Közben a német központi bank, a Bundesbank 1,8 százalékról 0,5-1 százalékra rontotta a jövő évi német gazdaságnövekedésre vonatkozó előrejelzését. Ugyancsak hétfőn a ZEW gazdaságkutató intézet elemzője, Michael Schrödel azt mondta, hogy nőtt a recesszió kockázata és a következő negyedévek legalább egyikében zsugorodhat a GDP.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiosztott 45 milliárd forintot a kormány
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:51
45 milliárd forintot már kifizettek.
Makro / Külgazdaság Sokan örülhetnek, újabb európai nagyvárosba indít járatot a Wizz Air
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:17
Az első menetrend szerinti járat 2025. október 28-án indul.
Makro / Külgazdaság Infláció a kutakon, még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 10:32
A héten szombaton tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Aggasztó jelek: gyengélkedik a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:29
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke: 50,7.
Makro / Külgazdaság Volt jegybankelnök: Jobb az óvatosság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:05
Bod Péter Ákos a hitelezési folyamatokat mutatta be közelebbről.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor élőben jelentette be: két új akcióterv jön
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:47
Az állami médiában beszélt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Megdöbbentő adatot közölt a KSH a lakásépítésekről
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:33
Nagyon kevés új lakás épül, főleg vidéken.
Makro / Külgazdaság Mit ártott Donald Trumpnak a szélenergia?
Litván Dániel | 2025. augusztus 1. 05:59
Elképesztő állításokkal támadta a szélenergiát az amerikai elnök még az Ursula von der Leyennel folytatott vámtárgyalásokon is. De mi igaz abból, amit mond, és miért zavarják ennyire a szélerőművek?
Makro / Külgazdaság Elkapkodják a munkásokat az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 15:28
Júniusban az előző havival megegyező rekordalacsony szinten maradt a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése alapján.
Makro / Külgazdaság Tolonganak az új uniós hitelért az országok – vajon Magyarországnak jut belőle?
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 10:59
Nem biztos, hogy elég lesz a 150 milliárd eurónyi védelmi hitelkeret.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG