2p
A várakozásoknak megfelelően fél százalékkal nőtt a GDP második negyedévben. A mezőgazdaság és az építőipar húzhatta fel az adatot. A magyar GDP adat másfél év óta most először nőtt éves alapon, de ez főleg a tavalyi rossz adatnak köszönhető. Előző negyedévhez képest pedig 0,1 százalékos emelkedést mért a Központi Statisztikai Hivatal.

A KSH gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 2013. második negyedévében 0,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, ilyen másfél éve nem volt tapasztalható. A növekedést alapvetően a mezőgazdaság és az építőipar nemzetgazdasági ág teljesítményének növekedése okozta.

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,1százalékkal növekedett a bruttó hazai termék. Ez a növekedés gyengének számít, előző negyedévben 0,6 százalékos volt a negyedéves növekedés. A most közölt fél százalékos éves indexet is inkább a tavalyi bázishatás húzta fel, nem a gazdasági fellendülés.

A Privátbankár által megkérdezett szakértő szerint az eredmény nem meglepő, az elemzők is erre számítottak. A szakértő szerint az építőiparon belül az vasútépítés és útépítés volt jelentős.

Nem okozott nagy  meglepetést

Londoni pénzügyi elemzők várakozása is az volt, hogy éves összevetésben is növekedhet a magyar gazdaság teljesítménye a második negyedévben. Elemzők úgy vélik, hogy a GDP a második negyedévben 0,3-0,6 százalékkal bővült 2012 második negyedévéhez képest.

Az előző negyedév rosszabb lett

A GDP az idei első negyedében 0,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest és 0,7 százalékkal bővült az előző negyedévhez képest a szezonálisan és naptári hatással kiigazított adatok szerint.

A KSH akkor úgy értékelte az adatokat, hogy az éves csökkenést alapvetően az ipar visszaesése okozta. Az első negyedéves adatot ugyanakkor több elemző a vártnál jobbnak, kedvezőnek értékelte, és részben kedvező folytatást jelzett előre.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 23. 19:46
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vissza a gazdaságba.De az Európai Unió egészében sem jobb a helyzet, tekintve, hogy évente 300 milliárd eurót fordít a közösség az Egyesült Államok jólétének finanszírozására.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:24
A miniszterelnök szerint gyorsan döntés születhet a mentelmi jogokról.
Makro / Külgazdaság Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:00
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG