2p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Nyolcból csak ketten maradtak előzetes letartóztatásban.

Ahogy arról már korábban írtunk, előzetes letartóztatásba helyezték a katalán kormány nyolc tagját, mostanra azonban csak Oriol Junqueras volt katalán elnökhelyettes és Joaquin Forn egykori belügyi tanácsos maradt rács mögött. A leváltott katalán kormány hat másik tagja óvadék ellenében szabadlábon védekezhet a madridi legfelsőbb bíróság közlése szerint. A politikusoknak 100 ezer eurót (mintegy 31 millió forintot) kellett befizetniük fejenként a bíróságnak, emellett le kellett adniuk az útlevelüket és nem hagyhatják el az országot.

A két maradó politikust képviselő ügyvéd, Jordi Pino a bíróságról távozva a sajtónak elmondta: mindent megtesz annak érdekében, hogy a megállapított összeg még ezen a napon megérkezzen a bírósághoz. Ugyanakkor csalódottságát fejezte ki, amiért nem egységes döntés született és nem mindenki védekezhet szabadlábon, hangsúlyozta, hogy nem ért egyet ezzel, a bentmaradó vezetők ügyében fellebbezés várható. A katalán vezetők még november 2-án kerültek előzetes letartóztatásba, amit a spanyol központi büntetőbíróság akkor azzal a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítékok megsemmisítésének veszélyével indokolt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bődületes nagyságúra nőtt Kína devizatartaléka
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 17:41
Kína devizatartaléka, amely a legnagyobb a világon, áprilisban tavaly szeptember óta a legmagasabbra szintre, 3282 milliárd dollárra nőtt a márciusi 3241 milliárd dollárról – közölte az ország devizafelügyelete (SAFE).
Makro / Külgazdaság Az árrésstop ugyanúgy visszaüthet, mint tette azt az árstop?
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 15:21
A vártnál magasabb áprilisi inflációs adatra a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Országos Kereskedelmi Szövetség mellett reagáltak az elemzők. 
Makro / Külgazdaság Csak nem rólunk vesznek példát az olaszok?
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 12:47
Nemcsak nálunk mérséklődött az ipari termelés csökkenése márciusban, hanem a dél-európaiaiknál is.
Makro / Külgazdaság Jó hírt fújt be a szél a magyar gazdaság legfontosabb exportpiacáról
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 11:46
Márciusban hosszú idő után nőttek a német elektromos-digitális ágazat megrendelései.
Makro / Külgazdaság Itt a bejelentés: ennyiért tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 10:04
A nagykereskedelmi árak nem változnak, így a benzinkutakon múlik, elmozdítják-e a 95-ös oktánszámú benzin és a gázolaj árát.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Ez zsákutcás irány
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 09:47
Bod Péter Ákos szerint a 2025-ös visszaesés nem meglepő, a „150 gyár” program pedig nem oldja meg a gazdaság strukturális gondjait.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: „Indokolatlan, elfogadhatatlan árak vannak”
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 09:13
A 2026-os költségvetés nemzeti kormányra épít, nem küld pénzt Ukrajnába, és kiterjeszti az árrésstopot a háztartási cikkekre is.
Makro / Külgazdaság Nesze nekünk árrésstop! – lelombozó tényekre derült fény
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 08:30
Az áprilisban már egész hónapon át érvényes hatósági korlátozás ellenére márciushoz képest nőttek az árak. Az élelmiszerek is csak 1,3 százalékkal mérséklődtek.
Makro / Külgazdaság Úgy tűnik, Matolcsy György a közeljövőben sem fog unatkozni
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 19:53
Távozása előtt napokkal jegyezték be.
Makro / Külgazdaság Gyenge adat érkezett, még nem látszik a fordulat a magyar termelésben
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 18:53
2025 márciusában a szezonálisan kiigazított ipari kibocsátás 0,1 százalékkal emelkedett februárhoz képest, ám a munkanaphatással korrigált éves adat már 5,4 százalékos visszaesést mutatott – közölte a KSH. A szakértők szerint a hosszú távú teljesítmény még mindig elmarad a 2021-es szinttől, a külpiacok gyengesége és az akkumulátorgyártás visszaesése pedig továbbra is fékezi a kilábalást. A kormány a programok bővítésével és nagyberuházásokkal igyekszik ellensúlyozni a külső negatív hatásokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG