3p
Hétfőn nyújtja be a miniszterelnök a kvótareferendummal összefüggő alaptörvény-módosítást az Országgyűlésnek.

Orbán úgy fogalmazott, hogy minden parlamenti képviselő támogatására számít azon módosításhoz, amely egyértelműen kimondja, Magyarországra idegen népességet nem lehet betelepíteni.

Orbán Viktor elmondta, a módosítás azt is tartalmazza: akkor szerezhet jogot valaki arra, hogy Magyarországon éljen, ha egyedi kérelmét a magyar parlament által meghatározott jogszabályi rendben elbírálták. Hozzátette: tehát nincsen sem csoportos, sem egyéni betelepítés.

A kormányfő közölte, a módosítás azt is kimondja, hogy az államforma, az államberendezkedés, az ország területe és népessége a magyar nemzet alkotmányos identitásához tartozik, és ezt semmilyen külső jogszabály nem módosíthatja, nem írhatja felül.

Elmondta, az alkotmánymódosítás nem változtatja meg a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkáját, a most fennálló jogi helyzetet erősíti meg, és azzal, hogy bekerül az alkotmányba, nem lehetséges, hogy Brüsszel módosíthassa.

A miniszterelnök szerint a parlamenti döntés rásegítést jelent, mert a referendumon a választópolgárok nem voltak elegen, hogy közjogi érvénnyel ruházzák fel a népszavazást.

Követnek minket a franciák?

A népszavazás külföldi hozadékáról Orbán Viktor azt mondta, a francia választás egyik esélyese, Nicolas Sarkozy bejelentette, ha megválasztják, népszavazást fog kiírni bevándorlási kérdésekről, a családegyesítésről és a gyanús bevándorlók internálásának ügyéről.

Orbán Viktor szerint ha Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és a testület vezetői betartották volna az unió szabályait, nem lett volna szükség népszavazásra Magyarországon. Ezt azzal magyarázta, hogy a miniszterelnökökből álló Európai Tanács kétszer is úgy döntött, nem támogatja a kötelező kvótát, a bizottság azonban ezzel ellentétes jogszabályalkotásba kezdett.

Orbán szerint nem a mi hibánk a SIM-kártya ügy?

Arra a kérdésre, hogy a Magyarországon tartózkodó terroristák és a SIM-kártyák ügyében fogalmazott-e meg kritikát a hatóságokkal szemben, Orbán Viktor elmondta, ezeket az embereket más államok hívták be az EU-ba, Magyarország területén csak átrohantak, amíg lehetett, de aztán az ország - közös európai megoldás hiányában - lezárta a határát, kerítést épített és megállította őket.

Onnantól kezdve - folytatta -, hogy a magyar határ légmentesen zár, Magyarország felelőssége, hogy ezek az emberek ne jussanak keresztül a határon. Hozzátette: ami előtte történt, azt nem Magyarország idézte elő, ezért nem is az ország felelőssége.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG