Magyarország ma nincs kiszolgáltatva. A bicepsze lehetne persze nagyobb, 400 méteres síkfutásban is lehetnénk néhány másodperccel gyorsabbak, fekve nyomásban is teljesíthetnénk többet, tehát nem állítom, hogy a világcsúcsok közelében járunk, ugyanakkor Magyarország ma erősebb, mint volt, és nincs senkinek kiszolgáltatva - mondta az interjúban Orbán Viktor.
Menne ez nekünk az IMF nélkül is
"Az IMF-hitel nyilvánvalóan sokat segítene, mert súlyos válság gyötri Európát, és újabb válsághullám közeledik, ami negatív hatással lesz Magyarországra is. Könnyebb lenne kivédenünk, ha lenne mögöttünk egy biztonsági háló. Anélkül is sikerülni fog, csak több energiával, drágábban. Ezzel együtt is világos: csak egy jó megállapodás előnyös számunkra, rossz nem jöhet szóba. Nem fogadható el, hogy csökkentsük a nyugdíjakat, a béreket, a gyermekek után járó támogatásokat, vagy embereket bocsássunk el. 2008-ban a szocialisták már aláírtak egy rossz, hazánk számára kedvezőtlen megállapodást, mi nem fogunk" - mondta a miniszterelnök.
Jobban kezeljük a válságot, mint mások - de kell a védőháló
Világos jelei vannak annak, hogy válságkezelésben jobban teljesítünk, mint a legtöbb uniós tagállam. Miközben egész Európában nyugdíjcsökkentés van, nekünk minden évben sikerült megőriznünk a nyugdíjak reálértékét - mondta Orbán Viktor.
"Máshol leépítik a családtámogatási rendszereket, mi viszont meghosszabbítottuk a gyest és a gyedet, valamint bevezettük a gyermekek után járó adókedvezményt. Természetesen nincs olyan, hogy egy országban csak jó dolgok történnek, de biztos vagyok abban, hogy előbb-utóbb Magyarországon is meghaladja majd a jó dolgok száma a rosszakét" - mondta.
"Végső soron az embereken múlik"
Miközben Európa csaknem minden országában csökken a munkában állók száma, örömmel látjuk, hogy nálunk két év alatt több mint százezerrel nőtt. Kétszázezer olyan ember van, aki korábban segélyből élt, most pedig Start-munkából tartja fenn magát és családját - mondta a szegedma.hu-nak a kormányfő. "Tudjuk továbbá azt is, hogy míg korábban az európai uniós források lassan áramlottak ki a gazdaságba, addig mára sikerült felgyorsítani ezt a folyamatot. Sikerült a korábban fojtogató államadósságot a GDP-hez mért több mint 80 százalékról 77 százalék alá csökkentenünk" - fogalmazott a miniszterelnök.
Ha meghirdetjük, hogy munkából jobban meg lehet élni, mint segélyből, az nyilván befolyásolja a gondolkodást, de ez végső soron az embereken múlik - tette hozzá a kormányfő.
IMF nélkül is menni fog - mondta a szegedma.hu-nak adott interjújában a miniszterelnök. Orbán Viktor pénteken még arról beszélt, hogy a Valutaalap hitele olcsó, így az "államadósság-csökkentésre is jó" lehet.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Tényleg Trump lehetett a célpontja a washingtoni merénylőnek
19 perce
-
Egyéni vállalkozó? A NAV üzent
42 perce
-
Hatalmasak a különbségek a fizikai munkások bérében is a régiók között
körülbelül 1 órája
-
A szerbek már küldenék az utasokat, de a MÁV még húzza a lábát
2 órája
-
Bécs érintésével menekítik a vagyonukat az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak – írja a Guardian
2 órája
-
Soha nem költött még ennyit a világ fegyverre
2 órája
-
Berágott Kína az unióra – vissza is csaphat
3 órája
Mfor.hu Top24
- Kipattant az ágyból hétfő reggel a forint
- Idén sem kezdik el a szegedi vasút kipofozását, de a Tisza Pártnak vannak tervei
- Ez a legnagyobb kérdés a lakáspiacon az új kormánnyal kapcsolatban
- Sokmilliárd eurós biznisz a vape Európa-szerte
- Magyar Péter nem vár tovább: már szerdán Brüsszelbe megy
- Ilyet még nem látott: történelmi űrvideóval alázhatja konkurenciáját az Apple
- Mennyit keres most egy fizikai munkás? Nem mindegy, hogy melyik részén dolgozik az országnak
Makro / Külgazdaság
Hatalmasak a különbségek a fizikai munkások bérében is a régiók között
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 08:12
De mennyi most az annyi?
Makro / Külgazdaság
A szerbek már küldenék az utasokat, de a MÁV még húzza a lábát
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 07:42
Technikai probléma van a magyar oldalon, azért nem indulnak a személyvonatok.
Makro / Külgazdaság
Bécs érintésével menekítik a vagyonukat az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak – írja a Guardian
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 07:19
Folyik a vagyonmentés?
Makro / Külgazdaság
Soha nem költött még ennyit a világ fegyverre
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:57
2,89 ezer milliárd. Dollár.
Makro / Külgazdaság
Berágott Kína az unióra – vissza is csaphat
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:41
Diszkriminatív az új uniós jogszabály?
Makro / Külgazdaság
Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 15:09
A brüsszeli intézményben is érezhetik, hogy sürget az idő: a következő hetekben is folytatódhat a Tisza Párttal az egyeztetés.
Makro / Külgazdaság
Egyre sürgetőbb a szegedi vasút felújítása, de csak jövőre kezdhetik el a munkát
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 13:48
Hiába vannak kész tervek, évek óta csúszik a Szeged-Kiskunfélegyháza vasútvonal felújítása. A Tisza Párt a Szeged és Budapest közötti menetidőt másfél órára csökkentené a jelenlegi két és fél óra helyett, de ehhez az említett szakasz renoválása elengedhetetlen.
Makro / Külgazdaság
Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:32
A szabályozatlan vape termékek forgalma már most is meghaladja a 6,6 milliárd eurót, éveken belül pedig tízmilliárdos üzlet lehet Európa-szerte.
Makro / Külgazdaság
Indul a verseny az idővel: Magyar Péter szerdán Brüsszelbe megy
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:07
Az uniós források Magyarországra juttatásáról tárgyal Magyar Péter Ursula von der Leyennel szerdán Brüsszelben.
Makro / Külgazdaság
Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Heti top
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Orbán Viktor ma végre tényleg törli a vétóját Ukrajna ügyében? 2026. április 22. 07:28
- Az járt jól, aki reggel váltott eurót 2026. április 21. 18:59
- Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak 2026. április 25. 12:36
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
Makro / Külgazdaság
Hatalmasak a különbségek a fizikai munkások bérében is a régiók között
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Újjáépíti a debreceni Pálma éttermet a magyar milliárdos2026. április 27. 06:30 -
Nem tesz jót a luxus látványa a férfiaknak: önértékelési gondokat és vásárlási kényszert okozhat2026. április 24. 15:30 -
A Futó család újabb nagy dobása: 65 millió eurós lakóprojekt indul Bukarestben2026. április 24. 06:30 -
Alig hihető: luxusautójában temették el a kínai férfit – a hatóságok kiásatják az autót2026. április 23. 15:30 -
Tarány Gábor cége repülőgép-fejlesztéssel és kínai gyárépítéssel erősíti nemzetközi pozícióját2026. április 23. 06:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Száguldanak Európa hadi kiadásai
09:04
-
Baj van a Belgrád-Budapest vasútvonal biztonsági rendszerével
07:37
-
Magángépeken száll az Orbán-oligarchák vagyona Nyugat felé
06:22
-
Nagyobb magánorvosi kezelésre készül? Egészségpénztárral könnyebb a finanszírozás
05:26
-
Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek
16:51
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Magyar Péter szerint áron alul eladó a TV2, reagált a csatorna
2026. április 26. 09:32
-
Bécs érintésével menekítik a vagyonukat az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak – írja a Guardian
2026. április 27. 07:19
-
Negyven éve történt Csernobil: titkos Stasi-akták fedik fel a félretájékoztatási kampányt
2026. április 26. 10:41
-
Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
2026. április 26. 12:32
-
Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
2026. április 26. 15:09
Nem jutott túl messzire. 

