3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

"Fennakadt a kerítésen" - adta cikkének címéül a Népszabadság Hende Csaba leváltásának körülményeit boncolgatva. A honvédelmi miniszter vagy valóban a semmitől nem védő drótháló elégtelen ütemű telepítésébe vagy abba bukott bele, hogy jelezte - nem elég csak a határra vezérelni a honvédeket.

Hende Csaba a kormány nemzetbiztonsági kabinetjének hétfői ülése után benyújtotta lemondását, azt Orbán Viktor azonnal elfogadta, és már meg is nevezte az új honvédelmi minisztert Simicskó István eddig a sportért felelős államtitkár személyében. Simicskó már volt honvédelmi államtitkár is, a hadtudományok doktora, a szakdolgozatát pedig a válsághelyzetek kezeléséről írta.

Semmire se jó kerítés

Hende Csaba a hivatalos kommunikáció szerint lemondott, de valójában távoznia kellett. A Népszabadság kormányközeli forrása szerint kerítésépítésben Hende nem állt a helyzet magaslatán. Azaz a honvédelmi miniszter lemondása mögött a miniszterelnök elégedetlensége és "határozott türelmetlensége" állt. A miniszterelnök Tusnádfürdőn egyetlen érvényes határidőről, augusztus 31-ről beszélt. A Magyar Idők szerint a miniszterelnök elégedetlen volt a határzárral, amely egyáltalán nem jelent akadályt az illegális migránsok beáramlása előtt. Ezzel kapcsolatosan felmerült az is, hogy ez részben a honvédelmi vezetés döntésképtelenségének köszönhető.

Alaptörvényt módosított volna?

A Népszabadságnak a honvédelmi tárcánál azt a verziót sem zárták ki tegnap este, hogy a nemzetbiztonsági kabinet hétfői ülésén vetődött fel a honvédséggel szemben olyan elvárás, amelynek a miniszter úgy érezte, nem tudna megfelelni - például állandó katonai jelenlét biztosítása a határon. Az valószínűnek tűnik, hogy tegnap változott meg visszafordíthatatlanul Hende kormányon belüli helyzete, a hivatalos kommunikáció is rövidre, kevéssé emelkedettre sikeredett. A miniszterelnök a tegnapi nagyköveti értekezleten utalt rá, hogy az érintett szaktárcáknál következménye lehet, ha nem teljesítik menekültügyben az elvárásokat. Hende augusztus utolsó hetében rontott helyzetén egy szerencsétlen nyilatkozattal. "A Magyar Honvédség alkalmazását és felhasználhatóságát az alaptörvény és a honvédelemről szóló törvény szabályozza, a jelenleg érvényes törvények és jogszabályok azonban az államhatár őrizete és védelme tekintetében, ha nem katonai fenyegetéssel szembeni védelemről van szó, nem szánnak szerepet" - mondta akkor. A gondot az jelentette, hogy ezen nyilatkozatával érzékeltette: szerinte szükség lesz alkotmánymódosításra, a kabinet szerint viszont nincsen. (Ezt ugyanis ma már nem biztos, hogy könnyen meg tudja szerezni a parlamenti többség, amely elvesztette kétharmados többségét.) Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy a Magyar Idők szerint Hende Csaba lemondásának hátterében a tábornoki kar ellenállása is állhat. A honvédség vezetői ugyanis nem tartották elfogadható megoldásnak, hogy katonákat vezényeljenek a határra fegyveres szolgálat engedélyezése nélkül.

Bizalmi ember volt

Hende korábban a polgári körök megszervezésével fontos szerepet játszott abban, hogy Orbán a 2002- es vereség után akadály nélkül visszatérhessen a párt élére. Annak ellenére, hogy miniszterként öt éve nagy lelkesedéssel fogott neki a honvédség átvilágításához és átszervezéséhez, hivatali ideje alatt történelmi mélypontra esett a hadsereg költségvetési támogatása: tavaly a GDP 0,78 százalékát költöttük a katonaságra. Bár idén - öt év után - újra nőtt a hadsereg büdzséje, a többévnyi pénzkivonás megtette a hatását.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint sokkal drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 12:27
Ezúttal mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés érkezik.
Makro / Külgazdaság Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 11:29
Láng Géza utódját még keresik.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG