2p
Petro Porosenko hivatalban lévő ukrán elnök hívei pénteken szimpátiatüntetést tartottak a kijevi Függetlenség terén (Majdanon).

A "Védd meg Ukrajnát!" elnevezésű megmozduláson több ezren gyűltek össze. Felszólalt Porosenko elnök is, aki felhívta híveit: az elnökválasztás vasárnap sorra kerülő második fordulójáig mindenki legalább három Zelenszkij-párti választót győzzön meg arról, hogy inkább rá szavazzon. Ennyi elég lesz a győzelemhez - tette hozzá az Ukrajinszka Pravda hírportál összefoglalója szerint.

Porosenko bírálta Zelenszkijt, mondván, hogy nem képes megvédeni az országot az orosz agresszióval szemben, nem ért a gazdasághoz, a külpolitikához a hadsereghez. Szavai szerint Vlagyimir Putyin ukrán elnök abban érdekelt, hogy az elnökválasztások után Ukrajnában káosz uralkodjon el, a parlamentben olyan új kormánykoalíció formálódjon, amely fékezi az ország euroatlanti integrációját.

Az UNIAN ukrán hírügynökség tudósítása szerint a megmozdulás résztvevői elsősorban amellett szólaltak fel, hogy az elnökválasztás után megmaradjon Ukrajna külpolitikai kurzusa, az ukránpárti álláspont a nyelv, az oktatás, a vallás területén, valamint folytatódjanak a megkezdett reformok. Kiemlten fontosnak nevezték, hogy ne térhessenek vissza a vezetésbe az Oroszországba menekült Viktor Janukovics leváltott elnököt támogató egykori Régiók Pártjának volt tagjai.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal több embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG