4p
Sajtóhírek szerint elkészült az egészségügy legújabb reformterve. Kunetz Zsombor szakértő szerint vannak benne használható ötletek, mint a betegellátás újraszervezése, de vannak komoly hiányosságok is. Ezek közé sorolja a finanszírozás megoldatlanságát.
A MH Honvédkórház I. Fázisú Klinikai Farmakológiai Laboratóriumának egyik kezelőszobája (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Elkészült az egészségügy átalakításának legfrissebb koncepciója, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) - kormány által még jóvá nem hagyott - szakmai anyagát a Portfolio ismertette ma reggel. A dokumentum alapján a kormány a betegellátás átszervezésében látja a megoldást, valamint az adósság keletkezésének megakadályozására is készülnek tervek.

Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint a csomagnak vannak részei, amelyek jó vitalapot jelentenek - feltétlenül ide sorolja az ellátás reformját - ugyanakkor súlyos hiányosságai is vannak a koncepciónak, így például nem látni a fedezetét az átalakításoknak és az új modell működtetésének - írja az Mfor.hu.

A szakértő szerint a legfontosabb azt tisztázni, hogy miből áll össze a kórházak - évről évre 60-70 milliárd forintra hízó - adóssága. Szerinte három tételből, amelyek közül az EMMI koncepciója csak az egyiket azonosítja: a nem megfelelő menedzsmentet. Kunetz Zsombor szerint azonban legalább ilyen fontos, hogy az ágazat alulfinanszírozott, egyenlőtlen a rendelkezésre álló költségvetési keret elosztása. Mint ahogy a korrupció is forrásokat szív ki a rendszerből (értve ez alatt a nem ésszerű közbeszerzési döntéseket, akár a kórház takarítására vonatkozóan is).

Ezek mellett valóban jelen van a menedzsment felkészületlenségéből fakadó kockázat is. Amit arra vezet vissza, hogy Magyarországon nincs megfelelő képzés, ami pedig van, annak nincs érdemi hozzáadott értéke. Az igazgatók így a képzés után is "pusztán" orvosok maradnak, használható menedzsmenttudás nélkül. Rontja a helyzetet az "orvoskeringő", vagyis az, hogy jó ideje lényegében ugyanabból a körből kerülnek ki a kórházigazgatók, akik az egyik helyről vándorolnak a másikra, ha úgy hozza az élet.

A szaktárca anyaga a menedzsment felelősségét felnagyítva tárgyalja, jóval csekélyebb jelentőséget tulajdonítva az egyéb szempontoknak - ad gyorsértékelést a csomagról.

Kunetz Zsombor ugyanakkor jobb véleményen van a betegellátás átalakításának tervéről. Látok jó csíragondolatokat - mondta lapunknak, kiemelve a járási szintek, a közösségi egészségügyi központok megerősítését, amely hatékonyabb ellátást ígér, mint amit jelenleg a háziorvosi szint biztosítani képes.

Azt viszont nem látja, hogyan fog rákapcsolódni az egészségügy csúcsintézményeire ez a hálózat, erre nem ad választ a dokumentum. Amely szerinte az ötvenes évek felfogását tükrözi, amikor továbbra is országos intézményekben, azok fennhatóságában gondolkodik, mint az onkológia vagy a baleseti intézet. Ma már máshol tart az egészségtudomány, a modell nem vertikálisan, hanem horizontálisan épül fel, amelyben egyszerre többféle kezelést, terápiát tud nyújtani az intézmény. Ezért szerinte inkább a magyarországi orvosegyetemekre kellene építeni a reformot, adott esetben azokat kijelölve a szuperkórháztól elvárt feladatok ellátására.

Ami viszont teljesen hiányzik az anyagból, az a finanszírozás. A 70 milliárd forint, amiről említés esik, biztos nem lesz elegendő az új modell működtetésére (ideértve a bérek rendezését is), ahhoz legalább ennek a tízszerese kell. A csomagban rögzített összeg arra elég, hogy idén kezelni lehessen az adósságproblémát- teszi hozzá.

Összességében tehát vannak előremutató elemek a csomagban a szakértő szerint, de hiányolja a bátorságot az apparátustól; annak rögzítését például, hogy végső soron szükség lesz a jelenleg aktív ellátást nyújtó intézmények kapacitásának megfelezésére, illetve átterelésére a szociális és egyéb, gondozói hálózatba. Tény, hogy az már nem csak orvosszakmai, de politikai érdekeket is sértene, mivel minden megye ragaszkodik ahhoz, hogy a lehető legtöbb ellátást nyújtó saját egészségügyi intézménye legyen.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG