2p
Várható volt az építőipar első tíz havi visszaesése az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.

A Központi Statisztikai Hivatal csütörtöki jelentése szerint októberben az építőipari termelés volumene 12,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, január-októberben pedig 19,8 százalékkal volt alacsonyabb a 2015 első tíz havinál.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetség (ÉVOSZ) elnöke szerint az előző évihez viszonyított kisebb rendelésállományból egyenesen következett az idei alacsonyabb teljesítmény. Mint mondta, a november és a december várhatóan erősebb lesz, így az építőipar éves teljesítménye várhatóan csak mintegy 15 százalékkal marad majd el a tavalyitól, és 2000 milliárd forint körül alakul.

Nem meglepő

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint is számítani lehetett a visszaesésre, mivel az egyéb építmények alágazat az uniós források hiánya miatt a korábbinál rosszabbal teljesített. Bár a lakásépítéseket is magában foglaló épületépítési alágazat a korábbi hónapokban növekedésre volt képes, ám nem tudta pozitív tartományba húzni a szektort, ráadásul októberben az épületépítések volumene is csökkent, ami arra utal, hogy az év végére kifulladt a lendület.

Földi Tibor, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia Zrt. vezérigazgatója kommentárjában kiemelte, hogy a lakásépítési szektorban információik szerint mind a magán építtetők, mind a vállalkozások megrendelései számottevően és folyamatosan nőnek.

A szakember szerint segítene az építőiparon az úgynevezett 300 négyzetméteres szabály kiterjesztése a nagyobb fejlesztésekre is. Az építési törvény ez év elejétől lehetővé teszi, hogy a legfeljebb 300 négyzetméter összes hasznos alapterületű új lakóépület építése esetén az építtető - építési engedély megszerzése helyett - csupán bejelentse építési szándékát az illetékes építésügyi hatósághoz.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG