Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
2p
Ismét csökkent a munkanélküliek száma, miközben több lett a foglalkoztatott - már csak 4,2 százalékos a munkanélküliség. Ez történelmi mélypont - ahogy a munkanélküliek száma sem volt még soha ilyen alacsony és a foglalkoztatottaké sem ilyen magas. Ez azt jelenti, hogy munkaerőből gyakorlatilag már nincsenek tartalékok, nem hiába küszködnek munkaerőhiánnyal a hazai cégek - mindenki dolgozik.

2017. május–júliusban az egy évvel korábbihoz képest a munkanélküliek átlagos létszáma 35 ezer fővel, 193 ezerre csökkent.

Ugyanekkor a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 434 ezer fő volt, 62 ezer fővel több, mint egy évvel korábban - ez 1,4 százalékos növekedést jelent egy év alatt.

A munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal, 4,2%-ra csökkent a KSH legfrissebb adatai szerint. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája pedig 68,3%-ra emelkedett.

2017. július végén az egy évvel korábbihoz képest a nyilvántartott álláskeresők létszáma 5,9%-kal, 275 ezer főre csökkent.

A munkanélküliség korcsoportok szerinti alakulása, 2017. május–július

Korcsoport, éves

Létszám

Munkanélküliségi ráta

ezer fő

változás, ezer fő

%

változás, százalékpont

15–24

37,3

–7,7

10,9

–2,0

25–54

130,2

–26,4

3,7

–0,8

55–74

25,9

–0,5

3,4

–0,1

Összesen

193,4

–34,6

4,2

–0,8

Közeledünk a célhoz - a nőknél kell még sokat javítanunk a foglalkoztatottságon

A 20–64 éves korcsoport esetében – amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre – a foglalkoztatási ráta 1,6 százalékponttal, 73,5%-ra nőtt. Az Európai Unió 2020-ra 75%-os célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 81,5, a nőknél 65,7%.

A foglalkoztatottság korcsoportok szerinti alakulása, 2017. május–július

Korcsoport, éves

Létszám

Foglalkoztatási ráta

ezer fő

változás, ezer fő

%

változás, százalékpont

15–24

305,9

0,8

29,3

0,8

25–54

3 396,5

46,9

83,9

1,3

55–64

682,5

4,9

51,7

1,6

Összesen

4 385,0

52,7

68,3

1,5

Ebből: 20–64

4 361,2

56,0

73,5

1,6

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lemondott a világ 4. legerősebb gazdaságának vezetője
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 7. 14:23
A japán kormányfő távozása a világ negyedik legnagyobb gazdaságában elhúzódó politikai bizonytalanságot okozhat.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter egy mondatban reagált az ukrán támadásra
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 7. 13:02
Ez a csapás most tényleg csak az oroszoknak fájt, a magyaroknak nem.
Makro / Külgazdaság Összeszorított foggal várhatják a jövő hetet a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 7. 08:41
Megtudhatjuk, mekkora az államháztartási hiány, mennyivel drágul az életünk, és mi történik a bukdácsoló iparban.
Makro / Külgazdaság A kormány azzal vádolja Magyar Pétert, a Valutaalap kottájából játszik
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 6. 16:23
A Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője szerint az IMF ihlette az úgynevezett Tisza-adót.
Makro / Külgazdaság Remek lehet a csillagállás a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 6. 09:53
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint a jövő héten csökkenhetnek az árak.
Makro / Külgazdaság Trump adhat egy lökést a magyar akkumulátorgyártásnak?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 6. 09:28
Az amerikai elnök rendeletében a nulla vámtételek között szerepelnek az elektromos járművek akkumulátorainak kulcsfontosságú összetevői.
Makro / Külgazdaság Sokba kerülhet a lengyeleknek ez a londoni döntés
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 6. 09:22
Negatívra rontotta a lengyel államadósosztályzat kilátását a brit Fitch Ratings hitelminősítő cég.
Makro / Külgazdaság Nagy haragra gerjesztette Trumpot a Google uniós megabírsága
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 6. 09:06
Az amerikai elnök azzal fenyegetőzött, hogy semmissé teszi azt a közel 3 milliárd eurós bírságot is tartalmazó büntetéseket, amelyket az amerikai multinacionális technológiai vállalatra rótt ki az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság Már bizsereg Trump tenyere
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 6. 08:36
Az amerikai elnök megnevezte, kik közül kerülhet ki jövő májusban a Fed új elnöke, akinek irányításával a jegybank Trump szája-íze szerint hozza meg a döntéseit.
Makro / Külgazdaság Hazájából kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 5. 16:23
Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnál jelentősen kevesebb új munkahely jött létre augusztusban a nem mezőgazdasági ágazatokban, a munkanélküliségi ráta pedig az elemzők által várttal összhangban emelkedett az előző havihoz képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG