2p
A pénzügyminiszter helyettes 2010-hez mér.
Tállai András (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

A Pénzügyminisztérium számításai szerint jövőre 335 milliárd forint maradhat a családi adó- és járulékkedvezmény miatt a gyermeket nevelő szülőknél.

Tállai András parlamenti államtitkár, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Időknek nyilatkozva elmondta: a várakozások szerint jövőre több mint egymillió szülőnél marad kisebb vagy nagyobb összeg a családban nevelt kisgyermekek számától függően.

Az állam adókedvezmény formájában havi 10 ezer forinttal járul hozzá az egygyermekesek kiadásaihoz 2019-ben, a két gyermeket nevelők pedig gyermekenként 20 ezerrel, tehát havi 40 ezer forinttal számolhatnak. A nagycsaládosokat gyermekenként havi 33 ezer forintnyi mérséklés illeti meg havonta. Jövőre is csökkenthető a havi tétellel a személyi jövedelemadó mellett az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulék.

8 éve sokkal rosszabb volt...

Tállai András emlékeztetett arra, hogy 2010-ben, a szocialista-liberális kormány utolsó évében mindössze nagyjából 12 milliárd forintot fordított az állam arra, hogy gyermekek után járó kedvezménnyel csökkentse a családok adóterheit. A különbség tehát majdnem harmincszoros - mutatott rá. 

Kilenc év alatt így közel 2250 milliárd forint maradhat adókedvezmény formájában a családoknál - mondta Tállai András.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG