2p
A KSH közlése szerint 6,3 százalékkal nőtt az ipari termelés februárban éves alapon.

A januári kismértékű visszaesést követően (-0,2 százalék év/év) újra bővülést mutatott a termelés, azonban a munkanaphatással tisztított mutató ennél gyengébb emelkedést mutatott (1,8 százalék év/év). A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint ez az eltérés az idei szökőnapnak köszönhető.

Ugyanakkor Barczel Vivien, az Erste makrogazdasági elemzője szerint érdemes a tisztított mutatót összehasonlítani a tavalyi értékekkel, mely alapján jelentősebb lassulás látható az ipari teljesítményben.

Miközben tavaly a munkanaphatástól tisztított mutatók 6-9 százalék közötti növekedésről tanúskodtak az év első hónapjaiban, idén ennél jóval alacsonyabb, 2 százalék körüli értéket láthattunk.

Vannak biztató jelek?

Nem ért egyet a Takarékbank elemzője, Suppan Gergely. Szerinte a lassulás nem feltétlenül csak egy egyszeri tényező, ugyanis a tavalyi magas bázisnak köszönhetően lehetett számítani arra, hogy idén visszafogottabb teljesítményt mutat az ipar. Várakozásaik szerint 2016-ban 3-4 százalék között alakulhat a termelés bővülése, melyben továbbra is az autóipari kibocsátás lehet meghatározó hasonlóan a korábbi évekhez.

Az ipari termelés havi összevetésben negyedik hónapja csökken, így egyelőre nem teljesült az a várakozás, hogy az előző hónapok gyenge teljesítménye átmeneti volt.

A kilátások, az ipari bizalom és a rendelésállományok azonban továbbra is biztatóak, ezért a következő hónapokban jelentősebb élénkülésre számítunk, amit a beszerzési menedzser index alakulása is alátámaszt. Az ipari termelést az élénkülő belső kereslet mellett az európai autóeladások felfutása, valamint egyes ágazatokban a kapacitások felfutása is húzhatja, így idén 5 százalék körüli mértékben emelkedhet az ipari termelés – írja elemzésében Suppan Gergely.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:02
Már 2030-ra problémák léphetnek fel.
Makro / Külgazdaság Trumpék az amerikai cégek hóna alá nyúlnának – itt az új csodafegyver
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:36
Érkezik a Project Vault.
Makro / Külgazdaság Mennyire gyenge a tavalyi GDP-adatunk Európában?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 15:03
Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfői adásában. Meg a február 1-jétől duplájára emelt havi ingyenes készpénzfelvételi limit kapcsán a bankkártya-használati szokásokról.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter elárulta, perre megy a kormány Brüsszellel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 13:44
Megtámadták az orosz energiarendeletet. 
Makro / Külgazdaság Van, ahol még mindig veszik a svájci órákat, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:31
A svájci órák exportja egy év alatt 3,3 százalékkal, 2,1 milliárd svájci frankra nőtt decemberben, tavaly összességében 1,7 százalékkal, 25,6 milliárd frankra esett – áll a svájci óraipari szövetség ((FHS) honlapján.
Makro / Külgazdaság Pesszimisták a beszerzési menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:00
A GDP-t előrejelző mutató nagyon rosszul áll a friss felmérés szerint. 
Makro / Külgazdaság Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve
Kollár Dóra | 2026. február 2. 05:44
Az év első hónapja ezt hozta a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
Makro / Külgazdaság Nem növeli termelését az OPEC, maradhat a magas olajár?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:07
Nem változtatnak a terveken az iráni feszültség árnyékában sem.
Makro / Külgazdaság Néhány óra múlva indul a százmilliárdos támogatási program, érdemes a rajtvonalra állni
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 11:53
Indul az energiatárolós program, hétfőn délelőtt már lehet jelentkezni. A cégek is készülhetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG