2p
Továbbra sem tudni, hogyan oldják meg a 3-as metró felújítása során a pótlást.

A Közbeszerzési Döntőbizottság elrendelte a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. közbeszerzési eljárásának felfüggesztését, amelyet közforgalmú autóbuszvonalak üzemeltetésére kötendő szolgáltatási szerződésre írtak ki - közölte a Közbeszerzési Hatóság az MTI megkeresésére kedden. A szeptember 23-án hozott ideiglenes intézkedés hatálya az ügy érdemi elbírálásáig terjed ki - derül ki a hatóság írásos válaszából.

Az Index hétfőn írt arról, hogy információik szerint "a Közbeszerzési Döntőbizottság felfüggesztette a 3-as metró felújítása idejére kiírt metrópótlóbusz-tendert, a lépést megelőzően Seszták Miklós állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter támadta meg a pályázati eljárást a KDB-nél, a szervezet ennek hatására cselekedhetett". A BKK július 12-én indította el a 3-as metró felújításának idejére szükséges pótlóbuszok megrendelésére irányuló közbeszerzési eljárást.

A 3-as metró pótlásáról szóló kormányhatározat szerint a kormány költségvetési támogatást nyújt a fővárosi önkormányzatnak a 150 metrópótló busz szolgáltatása megrendelésével járó esetleges többletköltségek fedezetéül.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek adott szeptember 5-i nyilatkozatában kritikaként fogalmazta meg, hogy a Budapesti Közlekedési Központnál előkészítés alatt álló szolgáltatói tender nélkülözi a magyar ipar szempontjait. Mint mondta, a BKK egyetlen olyan felvetést sem fogadott el, amely lehetővé tenné a hazai gyártású buszok szolgáltatásba állítását. A BKK erre reagálva közölte: a metrópótlásnál nincs akadálya a hazai gyártású buszok forgalomba állításának, a szolgáltatásvásárlásra kiírt közbeszerzési eljárás semmilyen módon nem korlátozza, hogy a nyertes szolgáltató hazai busszal lássa el a szolgáltatást.

Az Index szerint a háttérben az állhat, hogy a kormány a magyar buszokkal ringbe szálló Volánbuszt látná szívesen nyertesként, de a BKK olyan feltételeket támasztott, amelyek miatt elbukna a szolgáltató.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bárki is nyer vasárnap, gyorsan el kell kerülnie az újabb uniós eljárást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:22
Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.
Makro / Külgazdaság Hatalmasat ugrott az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 15:30
Jelentősen gyorsult az infláció az Egyesült Államokban: márciusban 3,3 százalékra emelkedett az éves pénzromlás üteme a korábbi 2,4 százalékról – derül ki a friss adatokból. Az elemzői várakozások is hasonló szintet jeleztek, 3,3 százalékos értékkel számolt a piac.
Makro / Külgazdaság Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 12:36
Tavaly 11 hónap alatt sem adódott össze akkora államháztartási hiány, mint az idei év első három hónapja során. Csak a márciusi, egy hónapos hiány 1313,6 milliárd forint volt. 
Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG