5p
Röszkén és Bicskén kitörtek a menekültek, a Keletiből indult menet jó hangulatban halad Bécs felé. Kövesse velünk a menekültválságot!

A menekültek pedig csak mennek és mennek

A menetelők már Biatorbágy térségében vannak, és elég jó tempóban haladnak. Közelednek Bicskéhez is, ahonnan korábban több menekült kitört, kérdés, hogy ők tudnak-e csatlakozni a menethez.

Rátámadtak az ultrák a migránsokra

Közben az esti Magyar-Román meccsre készülődő szélsőségesek jó ötletnek tartották, hogy a háborús menekültekre lövésekre emlékeztető petárdákat dobjanak, de a menekültek a rendőrök közbelépésének köszönhetően nem verték meg a petárdázókat.

Gyakorlatilag nincs határellenőrzés?

A Hír TV riportere szerint túl kevés a rendőr a röszkei határnál, ezért megállíthatatlanul jönnek át a migránsok Szerbiából, és felszólításra sem állnak meg a gyűjtőpontnál.

Röszkén ismét kitörtek

Ismét háromszázan jutottak ki,ezúttal a gyűjtőpontról, nem a táborból. A rendőrség közleménye szerint mindent megtesznek az elfogásukért.

 

 

Megint büszkék lehetünk a magyarokra

A tévéközvetítéseket nézve folyamatosan látszik, hogy érkeznek étel- és vízosztók, akiktől a menekültek szívesen elfogadják az adományokat.

Már Törökbálintnál járnak

A migránsok egyre inkább fáradnak, sok pihenőt is tartanak. Egy német lapnak egy rendőrtiszt elmondta, hogy azt várják, hogy kifáradjanak.

A vonuló menekültek elhagyják Budapestet. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Hír TV helyszínen lévő tudósítója szerint több osztrák és német rendszámú autóba menekülteket ültetnek, azt egyelőre nem tudni, hogy a határon akarják-e átvinni őket.

Röszkén és Bicskén egyre durvább a helyzet

A röszkei táborban óriási a feszültség, az emberek türelmetlenek a lassú ügyintézés miatt, migránsok két csoportja össze is verekedett. A Szeged Ma értesülései szerint a menekültek  most már nem csak a rendőröket, hanem az újságírókat is megdobálják.

Bicskén eközben 2-300 menekült kitört a bicskei pályaudvarról, most a vasúti síneken Győr és Budapest, valamint a határ felé futottak.

Már az M1-esen

A menekültek Budaörs felé sétálnak az autópálya leállósávjában, az utat egyébként lezárták. A kivezetőn a benzinkútnál civilek gyümölcsökkel és vízzel várták a menetelőket.

A Keleti pályaudvartól indult, illegális bevándorlók vonulnak az BAH-csomópontnál - elmondásuk szerint Németországba tartanak - 2015. szeptember 4-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Így értek át Budára a menekültek

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Lehetnek lezárások

A rendőrség közlése szerint a menetelő migránsok biztonságának érdekében számíthatnak útlezárásokra az autósok. Ausztriába akarnak eljutni először.

Röszkén feszült a helyzet

A kitört migránsokat elfogták a rendőrök, de így is óriási a feszültség a túlzsúfolt tábornál, sajtóértesülések szerint 2800 menekültre jut 200 rendőr.

Második pihenő

Nem sokkal fél három után a menekültek megálltak pihenni a Petőfi-laktanyánál. Ez már a második megállás, az elsőt a Hegyalja úton tartották

Az MTI tudósítójának egy szír fiú elmondta, hogy a magyarok nagyon kedvesek, de nem szeretnének Magyarországon maradni.

Közelednek Budapest széléhez

Az Index szerint a menekültek már a BAH-csomópontnál járnak, innen már csak a Budaörsi út és a kivezető vár rájuk az autópálya első szakaszáig.

Bicskén is szétszaladtak

Nem sokkal péntek délután egy óra előtt 64 illegális bevándorló átugrott a bicskei befogadóállomás kerítésén és elszaladt - jelentette be Kiss Attila, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgató-helyettese budapesti sajtótájékoztatóján.

Haladnak előre

Az MTI információi szerint a menekültek már az Erzsébet híd előtt járnak, a rendőrök próbálják őket egy sávba terelni, ez hol sikerül, hol nem.

Így haladnak. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Eközben Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség péntek kora délutáni sajtótájékoztatóján mindössze annyit közölt: a rendőrség észlelte a történteket és megteszi a szükséges lépéseket.

Megnyitották az autópályát

A rendőrség közlése szerint újból megnyitották az autópályát, folyamatosan fogják el a kitört menekülteket a környező területeken,és szállítják őket vissza a röszkei hangárba.

Elfogyott a türelem, elindultak

Közben több százan elindultak a budapesti Keleti pályaudvartól, elmondásuk szerint Németországba. A menekültek a Rákóczi úton haladnak, hol a járdán, hol az úttesten, szemben a forgalommal a Blaha Lujza tér irányába. A gyerekek apjuk nyakában, sokaknál Angela Merkelt ábrázoló kép van, azokat emelik a magasba.

Önkéntes szervezők beszélnek illegális bevándorló társaikhoz a Keleti pályaudvar előtt 2015. szeptember 4-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Körülbelül 300 illegális bevándorló két hullámban áttörte a röszkei migrációs gyűjtőpont kerítését, és elfutott az M5-ös autópálya irányába – közölte a police.hu.

A rendőrök a röszkei autópálya-határátkelőhely belépő irányú forgalmát a balesetek megelőzése érdekében ideiglenesen leállította, a forgalmat a régi 5-ös útra tereli.

Ultimátum

A táborból kitörők szószólója azt mondta: kétórás határidőt adnak arra, hogy elbírálják menekültügyi kérelmüket. Ha annak elmúltával sem gyorsul fel az ügyintézés, arra fogják biztatni táborban maradt társaikat, hogy ők is törjenek ki a táborból.

Nyugalom, de patthelyzet

A magyar hatóságokkal együttműködni nem hajlandó migránsok tovább demonstrálnak a bicskei vasútállomáson.

A szerelvényt továbbra sem hagyják el, időnként húszan, harmincan a vasúti kocsik előtt felsorakoznak és kórusban kiabálják: Freedom, freedom! (Szabadság, szabadság!) Ételt, italt senkitől nem fogadnak el, a helyszínen főleg külföldi tévéstábok tartózkodnak.

Körülbelül 300 illegális bevándorló két hullámban áttörte a röszkei migrációs gyűjtőpont kerítését, és elfutott az M5-ös autópálya irányába – közölte a police.hu.

A rendőrök a röszkei autópálya-határátkelőhely belépő irányú forgalmát a balesetek megelőzése érdekében ideiglenesen leállította, a forgalmat a régi 5-ös útra tereli.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A háború lezárása is inflációs kockázat, „most vagy soha” helyzetbe kerülhet az MNB
Imre Lőrinc | 2026. február 3. 05:44
Az idei év finoman szólva sem kezdődött túl fényesen a magyar gazdaság számára. Bár a januárban közölt adatok még 2025-ről adtak képet, ezek is iránymutatóak lehetnek az áthúzódó hatás miatt. Az úgynevezett „puha indikátorok”, vagyis a különböző hangulatindexek pedig szintén azt sugallják, hogy 2026 sem hozza majd el a már több mint három éve hiába várt lendületes felpattanást. A Magyar Nemzeti Bank viszont kihasználhatja, hogy egy 8 éve nem látott, kedvező inflációs adat érkezhet az év elején.
Makro / Külgazdaság Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:02
Már 2030-ra problémák léphetnek fel.
Makro / Külgazdaság Trumpék az amerikai cégek hóna alá nyúlnának – itt az új csodafegyver
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:36
Érkezik a Project Vault.
Makro / Külgazdaság Mennyire gyenge a tavalyi GDP-adatunk Európában?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 15:03
Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfői adásában. Meg a február 1-jétől duplájára emelt havi ingyenes készpénzfelvételi limit kapcsán a bankkártya-használati szokásokról.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter elárulta, perre megy a kormány Brüsszellel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 13:44
Megtámadták az orosz energiarendeletet. 
Makro / Külgazdaság Van, ahol még mindig veszik a svájci órákat, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:31
A svájci órák exportja egy év alatt 3,3 százalékkal, 2,1 milliárd svájci frankra nőtt decemberben, tavaly összességében 1,7 százalékkal, 25,6 milliárd frankra esett – áll a svájci óraipari szövetség ((FHS) honlapján.
Makro / Külgazdaság Pesszimisták a beszerzési menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:00
A GDP-t előrejelző mutató nagyon rosszul áll a friss felmérés szerint. 
Makro / Külgazdaság Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve
Kollár Dóra | 2026. február 2. 05:44
Az év első hónapja ezt hozta a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
Makro / Külgazdaság Nem növeli termelését az OPEC, maradhat a magas olajár?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:07
Nem változtatnak a terveken az iráni feszültség árnyékában sem.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG