2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Donald Trump valószínűleg már holnap bejelenti, hogy 200 milliárd dollár összegű kínai importra vet ki vámot, valószínűleg 10 százalékos mértékkel.
Konténer-hegyek a Los Angeles-i kikötőben. Fotó: EPA / Andrew Gombert

A kivetendő vámok a Reuters szerint a termékek igen széles körét érintik: internetes technológiai termékeket, emellett sok más technológiai terméket is, de emellett élelmiszereket, bútorokat, és mindenféle fogyasztási cikkeket, mint a biciklik vagy az autós gyerekülések.

Pénteken a Fehér Ház szóvivője bejelentette, hogy az elnök elszánt abban, hogy folytatja harcát a kínai egyoldalú kereskedelempolitika ellen, bár eddig nem úgy tűnt, mintha az ázsiai óriást ezzel térdre lehetne kényszeríteni. Az amerikai pénzügyminiszter jelezte, hogy inkább a tárgyalásokat kéne szorgalmazni, hisz egy ilyen intézkedés után roppant nehéz lesz a hónap végére tervezett tárgyalásokat megtartani.

Trump azt szeretné elérni, hogy mérséklődjön Kína 375 milliárd dolláros kereskedelmi többlete Amerikával szemben, és szüntesse be az ázsiai ország azt a gyakorlatot, melynek célja az amerikai technológia és szellemi tulajdon szerinte illegális megszerzése.

Az elnök szeptember 7-én ráadásul azzal fenyegetett, hogy a holnap esetlegesen életbe lépőn kívül egy következő lépésben már a teljes kínai importra is kiterjesztené a vámokat. Idén mindenesetre eddig 9 százalékkal emelkedett a Kínából Amerikába szállított áruk és szolgáltatások értéke.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Reálisak a kormány gazdasági tervei? Pogátsa Zoltánt erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense november 10-én, kedden 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink, nézőink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG