3p
Bármennyire is zavarja, nem büntetheti a menedékvárosokat.
Donald Trump a Fehér Házban találkozott az amerikai acél- és alumíniumipar képviselőivel 2018. március 1-jén, majd bejelentette a súlyos importvámok bevezetését. Fotó: EPA / Jim Lo Scalzo

Ahogy arról korábban már írtunk, Trump több ízben is rendeletet hozott az illegális bevándorlók kiutasítására, valamint az őket vissza nem fogadó országok büntetésére. Ezeket a rendeleteket korábban azonban többször is megvétózták a szövetségi bírók. Most egy újabb szövetségi bíróság, egész konkrétan az Illinois állam Chicagóban lévő szövetségi fellebbviteli bírósága döntött úgy, hogy elkaszálja Trump rendeletét.

Jeff Sessions miniszter vezette igazságügyi minisztérium még tavaly jelentette be, hogy a szövetségi kormány megvonja a költségvetési támogatást azoktól a tagállamoktól és településektől, amelyek nem hajlandóak együttműködni a szövetségi bevándorlási hivatal munkatársaival és a rendfenntartó erőkkel az illegális bevándorlók azonosításában és letartóztatásában. A szövetségi bíró ugyanakkor kimondta, hogy a végrehajtó hatalom nem bírálhatja felül a törvényhozás által megszavazott jogszabályt, így nem zárolhatja például a megszavazott pénzalapokat sem. Vagyis Trump rendelete gyakorlatilag törvényellenes.

Megoszlik Amerika

Érdekes módon kettősség alakult ki a menedékvárosok viselkedésében. Egyes városok és tagállamok ugyanis sem az illegális bevándorlók felkutatásában, sem a bűncselekményt elkövetők azonosításában nem hajlandóak segíteni a szövetségeseiknek. Az amerikai elnök ismét egy Twitter-bejegyzésben adott hangot elégedetlenségének, hangsúlyozva, hogy ez az álláspont táptalajt teremt a bűnözésnek.

Ugyanakkor egy ellentétes hang is felütötte a fejét, a szövetségi bevándorlási hivatal munkatársaival együttműködni nem akaró egyes tagállamokban ugyanis egy kisebb mozgalom kezd kibontakozni: egyes települések nem akarnak többé menedékvárosok lenni. Ez történt nemrégiben Kalifornia állam egyes déli településein is, ahol a helyi vezetők - a kormányzó akaratával szemben - kijelentették: együttműködnek a szövetségi kormányzatot képviselőkkel.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az önálló Egészségügyi MI stratégia
Kormos Olga | 2026. április 7. 10:31
Magyarország 2020-ban kidolgozott első Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája után készül az egészségügyi területet érintő MI Stratégia, ennek megjelenése a nyárra várható – jelentette be Kádár Magdolna, a Belügyminisztérium Egészségügyi Fejlesztéspolitikai és Ágazati Informatikai Főosztályának vezetője a Klasszis Média Longevity és Egészséggazdaság című konferenciáján.
Makro / Külgazdaság Az iráni háború világszerte elhozza a háborús inflációt
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 06:26
A közel-keleti konfliktus a Nemzetközi Valutaalap (IMF) értékelése szerint magasabb inflációt és lassabb globális növekedést fog eredményezni – közölte hétfőn Kristalina Georgieva, az IMF vezetője.
Makro / Külgazdaság Bezuhantak a Szegeden is jelen lévő kínai autógyár eladásai
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 14:31
Csökkentek márciusban a kínai BYD Co. és az XPeng járműeladásai az egy évvel korábbihoz képest, eközben növelte értékesítését a Li Auto és a Nio.
Makro / Külgazdaság Minimálisan csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 13:01
A vártnál több munkahely jött létre az Egyesült Államokban márciusban a mezőgazdasági szektoron kívül, miközben a munkanélküliség csökkent februárhoz képest a munkaügyi minisztérium adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Félmilliárd forinttal több jut a hungarikum pályázatokra
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 12:46
Az agrártárca 500 millió forint többlettámogatást biztosít a hungarikum pályázatokra – jelentette be az agrárminiszter húsvéthétfőn közösségi oldalán.
Makro / Külgazdaság Főleg a marketingesek használják a mesterséges intelligenciát
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 15:15
A vállalati edukációban még jelentős tartalékok vannak.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter is beülne Orbán Viktor mellé a Védelmi Tanácsba
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 13:38
A Tisza Párt elnöke felszólította a miniszterelnököt, hogy haladéktalanul tájékoztassa a fejleményekről.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter: Megtámadták a szuverenitásunkat!
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 12:53
A külügyminiszter szerint megvédik a rezsicsökkentést.
Makro / Külgazdaság „Nem lehetetlen a hosszú élet, de tenni is kell érte” – mondja Kóka János, a Doktor24 alapító tulajdonosa
Kormos Olga | 2026. április 5. 11:31
A hosszú élet titkáról, a longevity egyszerűen vagy kicsit nehezebben megvalósítható feltételeiről beszélt Kóka János, a Doktor24 Medicina Zrt. alapító tulajdonosa a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság című konferenciáján.
Makro / Külgazdaság Részletes ábra érkezett a tojás áráról
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 09:07
Érdekesen alakult a tojás ára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG