4p
A szívélyes elvtársi légkört hirtelen egy mogorva beszólás szakította meg észak-koreai részről az Amerikával folytatott kapcsolatokban. Úgy tűnik, teljesült a cél, az amerikai elnökkel való találkozás, így az abszolút elismerés Kim Dzsongunnak, most jöhet a visszalépés. Komolyan egy percig sem gondolhatta senki, hogy Észak-Korea csak úgy leszereli nukleáris fegyvereit.

Minden jel arra mutat, hogy bejött Észak-Korea terve, miszerint nukleáris fegyverzetének a világot fenyegető kifejlesztése után békeoffenzívát indít, barátkozni kezd mindenkivel, népe déli felének vezetőit kenyérre keni, és végül legnagyobb ellenségével is barátságosnak mutatkozik. Kim Dzsongun amerikai foglyokat engedett el, hirtelen kedves lett mindenkihez, elnagyolt ígéretekkel rávette Donald Trumpot, hogy személyesen találkozzon vele.

A csúcs után

A találkozón a két fél meglepően visszafogott volt, sőt úgy tettek, mintha nagy barátság kezdődne, de legalábbis véget érne az ellenségeskedés. Kim Dzsongun lelkesen beszélt a nukleáris leszerelésről, de arra gondosan ügyelt, hogy ne mondja ki azt, miszerint ő teljesen és egyoldalúan leszerelné nukleáris fegyvereit. Ezt az amerikai elnök a jelek szerint nem is követelte, megelégedett a további együttműködés ígéretével, talán azért, mert azt szerette volna, ha mindenképpen sikeres a csúcstalálkozó.

A siker meg is lett, Trump a béketeremtés bajnokának tűnt, ezzel viszont kissé le is szűkült a mozgástere a jövőt illetően, mert ha most megint összeveszés jön a korábbi ellenséggel, akkor visszamenőleg kudarccá alakul a csúcstalálkozó. Kim Dzsongunnak ezzel szemben már megvan a trófea: neki mindenképpen siker, hogy találkozott a legfőbb ellenség vezetőjével, és ezzel világméretű elismerést nyert, nem kiközösített pária többé.

Ereszd meg után húzd meg

Ha azonban ezek után nem történne semmi, az amerikai részről kudarc lenne, ezért érthető módon szorgalmazzák az észak-koreai nukleáris leszerelést. Miután azonban úgy tűnik, nem született semmilyen többhatalmi megegyezés, ami a kis ország sérthetetlenségét garantálná, a teljes leszerelés nem lehet opció. Ezt most elég keményen tudtára is adták a Phenjanban látogató amerikai külügyminiszternek, pontosabban távozása után a világnak.

Míg Mike Pompeo úgy nyilatkozott, hogy a tárgyalások megfelelően haladtak, nem sokkal később a phenjani külügyminisztérium dörgedelmes nyilatkozatot adott ki, miszerint Mike Pompeo látogatása sajnálatosan rosszul sikerült, mivel gengszterszerű követeléseket fogalmazott meg az észak-koreai leszereléssel kapcsolatban. Ahogy mondták, a külügyminiszter a múlt havi Trump-Kim találkozó légkörét aláásva egyoldalú követeléseket, ultimátumokat fogalmazott meg Észak-Korea telje, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan nukleáris leszerelését illetően.

Hozzátették, hogy ez igen aggasztó, mivel megingatja az eddig stabil észak-koreai leszerelési szándékot. Úgy gondolták, Hogy az Egyesült Államok konstruktív és kölcsönös javaslatokat fog tenni (nem tudni, mit értettek ezalatt, talán hogy Amerika is szerelje le nukleáris fegyvereit?), de miután erről szó sem volt, így úgy gondolják, hogy Észak-Korea naiv volt az amerikai szándékokat illetően.

Régi trükk

Ügyes retorika, valószínűleg megfelelően fel is készültek rá előre. Amíg megvolt a csúcs Trumppal, addig korlátlanul engedékenynek mutatkoztak, most viszont visszakeményítenek egy kicsit, de nem annyira, hogy megint háborús helyzet legyen, csak annyira, hogy senki ne erőltethessen teljes leszerelést. Ugyanakkor olyan kérdésekben közben konstruktívak maradhatnak, mint az egykori háborúban elesett amerikai katonák holttestének átadása, vagy akár a 75 éve húzódó békeszerződés megtárgyalása, de ezt most Észak-Korea nem szorgalmazza, miután ennek kapcsán esetleg megint felvetődne a teljes leszerelés.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos találkozót rendeznek pénteken, az olaj árfolyama gyorsan megindulhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:28
Pénteken tárgyalhat az Egyesült Államok Iránnal.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Mellár Tamástól – ma délután, a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 08:41
A Klasszis Média immár 6. évfolyamában járó egyórás élő adásának mai vendége a közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke lesz. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Az orosz-ukrán háború dönti el, hogy mi lesz Trumpék indiai megállapodásából hosszabb távon
Imre Lőrinc | 2026. február 4. 05:44
Hosszú várakozás után végre kereskedelmi megállapodást kötött egymással az Egyesült Államok és India, ami Oroszország számára lehet a legrosszabb hír. Bár hosszabb távon nem valószínű, hogy India teljesen lemondana az orosz kőolajról, az egyezmény fontos jelzés lehet Vlagyimir Putyinnak, hogy átgondolja az orosz-ukrán háború folytatásával kapcsolatos álláspontját.
Makro / Külgazdaság Zuhan az orosz energiaexport, de Putyin egyelőre nem lassít Ukrajnában
Wéber Balázs | 2026. február 3. 18:40
Mimimum két évtizede nem volt olyan alacsony az olaj- és gázexportból származó bevételek aránya az orosz költségvetésen belül, mint tavaly. Ennek ellenére Putyinnak esze ágában sincs visszafogni a háborút, inkább adót emel és hozzányúl a Nemzeti Vagyonalap tartalékaihoz. Nagyító alatt ezúttal az orosz háborús költségvetés.
Makro / Külgazdaság Hogyan lesz ebből magyar gazdasági növekedés?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 14:01
Miközben a magyar gazdaság stagnált, más régiós országokban szárnyalt a GDP. Úgy tűnik, a magyar gazdaság irányítói nem találják a megfelelő irányt. Többek között ezekről beszélt kollégánk, Király Béla az ATV Start műsorában.
Makro / Külgazdaság Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 13:41
Ausztriában 8,8 százalékra emelkedett a munkanélküliség januárban az előző havi 8,4 százalékról az osztrák foglalkoztatási hivatal, az Arbeitsmarktservice (AMS) adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol
Herman Bernadett | 2026. február 3. 10:11
Nemcsak ezt, hanem azt is kimutatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a friss elemzésében, hogy utoljára az orosz-ukrán háború előtt voltak ennyire optimisták a magyarok az anyagi helyzetükkel kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A háború lezárása is inflációs kockázat, „most vagy soha” helyzetbe kerülhet az MNB
Imre Lőrinc | 2026. február 3. 05:44
Az idei év finoman szólva sem kezdődött túl fényesen a magyar gazdaság számára. Bár a januárban közölt adatok még 2025-ről adtak képet, ezek is iránymutatóak lehetnek az áthúzódó hatás miatt. Az úgynevezett „puha indikátorok”, vagyis a különböző hangulatindexek pedig szintén azt sugallják, hogy 2026 sem hozza majd el a már több mint három éve hiába várt lendületes felpattanást. A Magyar Nemzeti Bank viszont kihasználhatja, hogy egy 8 éve nem látott, kedvező inflációs adat érkezhet az év elején.
Makro / Külgazdaság Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:02
Már 2030-ra problémák léphetnek fel.
Makro / Külgazdaság Trumpék az amerikai cégek hóna alá nyúlnának – itt az új csodafegyver
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:36
Érkezik a Project Vault.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG