2p
Ismételten vezetheti Katalóniát a leváltott elnök.
EPA/OLIVIER HOSLET

Carles Puigdemont leváltott katalán elnök újraválasztásáról kötött megállapodást a két legnagyobb katalán függetlenségi párt, az Együtt az Igenért (Junts pel Sí) és a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) spanyol sajtóhírek szerint.

A pártokhoz közeli források szerint a megállapodás kedden éjjel született meg Brüsszelben, ahol a volt elnök két és fél hónapja tartózkodik, mióta elmenekült a spanyol igazságszolgáltatás elől.

A két párt az előző parlamenti ciklusban együtt kormányozta Katalóniát, ám a december 21-i választásokon nem együtt indultak. A leadott szavazatok alapján a második és harmadik helyen végeztek.

A katalán választásokon győztes Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális középpárt nem szerzett kormányzóképest többséget, míg a katalán parlamentbe bekerült három függetlenségi párt - ha összefog - rendelkezik ezzel a többséggel.

Nehézkesen megy a kormányalakítás

A Junts pel Sí és az ERC együttműködése azonban még nem garancia Puigdemont újraválasztására. Összesen 66 mandátumuk van a 135 fős törvényhozásban, a többséghez 68 képviselő támogatása szükséges.

A négy mandátummal rendelkező Népi Egység (CUP) nevű baloldali függetlenségi párt egyelőre nem csatlakozott az együttműködéshez.

A volt elnök újraválasztását tovább nehezíti, hogy az új törvényhozásban mandátumot szerzett függetlenségi képviselők közül nyolcan nem tudnak részt venni a parlament munkájában, mert vagy előzetes letartóztatásban vannak, vagy Brüsszelben.

Puigdemont pártja, a Junts pel Sí szerint a jelölt távollétében is megválasztható, például megbízhat egy képviselőt, hogy olvassa fel programbeszédét, de megtehetné azt saját maga is az internet segítségével, Skype-on keresztül. AZ ERC mindennek jogszerűségéről állásfoglalást kér a katalán parlament jogászaitól.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG