2p
Jean-Claude Juncker mintegy 3,5 milliárd dollárnyi amerikai termékre vetne ki vámot.
(Fotó: 123rf.com)

A Reuters értesülése szerint ezekre a termékekre mintegy 25 százalékos importvámot vetnének ki, már amennyiben Donald Trump beváltja az ígéretét, és tényleg életbe lépteti az importból származó acél és alumínium megadóztatását. Ahogy arról korábban írtunk, Trump még csütörtökön jelentette be, hogy az acélra 25, az alumíniumra pedig 10 százalékos vámot vetne ki – ez alapvetően rányomta a bélyegét a tőzsdékre is.

A lépésre szinte azonnal válaszolt az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker is, akkor „határozott és arányos” válaszokat ígért az Európai Unió részéről. A szakértők egyébként azon aggódnak, hogy a lépés bevezetése kereskedelmi háborúhoz vezethet, ez azonban egy országnak sem érdeke. A WTO emiatt gondosan rajta tartja a szemét az események alakulásán. Oroszország egyenesen károsnak nevezte az amerikai döntést – egyébként ők adják a teljes amerikai acélimport 8,1 százalékát, ezzel ők az ötödik legnagyobb beszállítók. Moszkva hivatalosan egyelőre még nem reagált.

Minek nekünk ellenség, ha olyan barátunk van, mint Trump?A Donald Trump-féle, az acélra és az alumíniumra kivetendő büntetővámok nemcsak a tőzsdei árfolyamokat taszították a mélybe, de valósággal feltüzelték az európai szövetségeseket. Hidegháborús maradvány, melléfogás, provokáció... De még saját híveinek egy része szerint is sokkal több kárt okoz, mint amennyit használ – és erre számok is vannak. A Privátbankár.hu cikkéért kattints ide! >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Uniós GDP-rangsor: hol helyezkedik el a stagnáló Magyarország?
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 20:26
Az uniós rangsor hátsó részében találjuk Magyarországot az Eurostat friss, harmadik negyedéves GDP-adatait bemutató listáján. A lengyel gazdaság erős bővülésben van, miközben a németek stagnálnak, sőt: éves alapon alacsonyabb a bővülés ott, mint Magyarországon.
Makro / Külgazdaság Adót vetne ki az EU az ultrafeldolgozott élelmiszerekre
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:56
A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében megadóztatná az Európai Unió a boltokban kapható alkoholos koktélokat is.
Makro / Külgazdaság Közel harmadára csökkenti a Svájccal szembeni vámokat az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:28
A Trump-adminisztráció ezúttal Svájccal állapodott meg a vámcsökkentésről, miután az elmúlt hónapokban visszaesett az ország ipari exportja. 
Makro / Külgazdaság Az orosz külügy ismét egy budapesti békecsúcsról beszél
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 16:16
Nyitottak arra, hogy Vlagyimir Putyin és Donald Trump Budapesten találkozzon. Múlt héten Trump is arról beszélt, hogy örülne, ha Budapesten találkozhatna az orosz elnökkel.
Makro / Külgazdaság Csak úgy tűnik, hogy nincs, de Európának is lehet aduásza
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 14:52
Egyre inkább a racionalitás veszi át a szerepet az európai fenntarthatósági gyakorlatokban a zöld illúziók kergetése helyett. Az ESG-szempontok figyelembevétele ugyanis az adott cég üzleti megtérülése miatt fontos. A geopolitikai síkon pedig az új iparágak feletti kontroll az adott ország befolyásszerzését is elősegítheti. A Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia keretében Wieder Gergő, a KPMG szakértője arról is beszélt, hogy Kína és az Egyesült Államok szorításában mi lehet az Európai Unió ütőkártyája.
Makro / Külgazdaság A Tisza gazdaságpolitikusa szerint az Orbán-Trump deal nem helyettesítheti az uniós forrásokat
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 14:31
A vissza nem térítendő támogatások helyébe nem léphet az amerikai devizacsere-ügylet, amelyről Orbán Viktor megállapodott Donald Trumppal. Kármán András szerint a költségvetési hiány sem finanszírozható az érkező dollárokból.
Makro / Külgazdaság Álhír terjed a magyar nyugdíjrendszer változásáról: szakértő tisztázta, mi lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 13:47
Gyökeres változásról szóló álhírek jelentek meg a magyar nyugdíjrendszerről, de egy nyugdíjszakértő megerősítette: jövőre sem változik a nyugdíjba vonulás folyamata. A korhatár is marad.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: újabb csoport veheti igénybe a CSOK Pluszt
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 13:31
Eddig legfeljebb 40 éves nők igényelhették a hitelkonstrukciót, a kormány most eltörölte a felső korhatárt.
Makro / Külgazdaság Erre a listára nem lehetünk büszkék, a svédek annál inkább
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 13:00
A második becslés is megerősítette, hogy éves szinten és havi alapon is nőtt az euróövezet és az Európai Unió gazdasága.
Makro / Külgazdaság Ha a benzinkutakon múlik, nyugodt hétvégénk lesz
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 12:45
Egyik típus sem lesz drágább holnaptól. Sajnos olcsóbb sem.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG