3p
2015 első hét hónapjában 52 235 gyermek született, 0,7 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma 78 709 volt, ami 2014. január–júliushoz viszonyítva nagymértékben, 7,0 százalékkal emelkedett. A természetes fogyás 26 474 fő volt, 4811-gyel több az egy évvel korábbinál – közölte a legfrissebb adatokat a Központi Statisztikai Hivatal.

Az első hét hónapban 52 235 gyermek jött világra, ami 352-vel, 0,7 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakit. A születések száma az év első öt hónapjában – különösen januárban – több, a június–júliusi időszakban átlagosan 4,2 százalékkal kevesebb volt, mint 2014 azonos időszakában.

Élveszületések és halálozások havonkénti változása.

Az elhunytak száma 78 709 fő volt, ami 7 százalékkal, 5163-mal haladta meg a 2014. január–júliusit. A halálozások száma az év első négy hónapjában magasabb volt az egy évvel korábbinál, ezen belül a január–februári többlet volt kiugró. A május–júniusi időszakban kevesebben, júliusban közel annyian vesztették életüket, mint az előző év azonos időszakában. Az év eleji jelentős halálozási többletben a tetőző influenzajárvány és az előző év alacsony bázisértéke is közrejátszott.

A halálozások száma jobban emelkedett, mint a születéseké, így a természetes fogyás a 2014. január–júliusi 21 663-mal szemben 2015 első hét hónapjában 26 474 főre nőtt.

A 2015. január–júliusban anyakönyvezett 22 790 házasságkötés 8 százalékkal, 1689-cel haladta meg a bázisidőszakit. A házasságok száma mind a hét hónapban felülmúlta az egy évvel korábbit, ezen belül júliusban 16 százalékkal többen kötöttek házasságot, mint az előző év azonos időszakában.

A népmozgalom főbb adatai, 2015. január–július

Népmozgalmi esemény

Száma

Változás az előző év azonos időszakához képest, %

Ezer lakosra

Változás az előző év azonos időszakához képest, %

Élveszületés

52 235

0,7

9,1

0,9

Halálozás

78 709

7,0

13,8

7,3

Csecsemőhalálozás

216

-12,2

4,1

-12,8

Házasságkötés

22 790

8,0

4,0

8,3

Természetes fogyás

–26 474

22,2

–4,6

22,5

Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 13,8 halálozás jutott. Míg előbbi változatlan, az utóbbi 1,0 ezrelékponttal magasabb volt a 2014. január–júliusinál. A természetes fogyás mértéke (0,8 ezrelékponttal) 4,6 ezrelékre emelkedett. Az év első hét hónapjában ezer élveszületésre 4,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,6 ezrelékpontos csökkenést jelentett az előző év január–júliusihoz viszonyítva. A házasságkötési arányszám 4 ezrelékes értéke 0,3 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG