2p
Ma indul az 50. Világgazdasági Fórum Davosban, melyen a világ vezetői mellett ismét részt vesz a svéd klímaaktivista tinédzser. Azt nem tudni, van-e megbeszélt találkozója az amerikai elnökkel, de az biztos, hogy a fórum egyik kiemelt témája a klímaváltozás elleni harc lesz.
Greta Thunberg az elvonuló Donald Trumpot figyeli a 2019. szeptemberi ENSZ klímacsúcson.

A svájci Davosban ma megkezdődik az 50. Világgazdasági Fórum, amelyen az egyik legfőbb téma a környezetvédelem, a klímaváltozás elleni küzdelem lesz, egy egységes és fenntartható világ felépítésének lehetőségeiről cserélnek véleményt a kormányok nemzetközi szervezetek, az üzleti élet és a civil társadalom képviselői.

A négynapos, péntek estig tartó rendezvénysorozaton a politika, a civil társadalom és az üzleti élet mintegy háromezer döntéshozója vesz részt 117 ország képviseletében, köztük több tucat állam- vagy kormányfő.

Mint minden nagy nemzetközi találkozó a davosi fórum is jól tükrözhet számos globális törésvonalat, amit jól mutat az is, hogy a keddi tanácskozások két legfontosabb vendége egymással homlokegyenest ellentétes nézeteket vall.

A 17 éves Greta Thunberg már a második egymást követő évben jött el Davosba, hogy cselekvésre szólítsa fel a politikusokat és az üzletembereket a klímaváltozás miatt. Azt még nem tudni, hogy találkozik-e Donald Trump amerikai elnökkel, aki nem hisz a klímaváltozásban és kiléptette országát a 2015-ben elfogadott párizsi megállapodásból.

Minden évben rendre néhány nappal a davosi értekezlet kezdete előtt közzéteszik a fórum szervezői által összeállított, a Globális kockázatok címet viselő jelentést. Most először fordult elő, hogy az öt legfontosabb kockázat mindegyike összefüggött a környezettel, kezdve a szélsőséges időjárástól a biodiverzitás csökkenésén át olyan az emberi tevékenység okozta környezetvédelmi károkig, mint az olaj és a radioaktív szennyezés veszélyei.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a világgazdasági kilátások című kiadványnak, a davosi tanácskozáshoz időzített frissítésében tovább rontotta a világgazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését. A valutaalap 0,1 százalékponttal 3,3 százalékra csökkentette a 2020-as és 0,2 százalékponttal 3,4 százalékra a 2021-es globális GDP-növekedési előrejelzését. A 2019-es növekedésre októberben tett 3,0 százalékos becslését az IMF 2,9 százalékra vitte le.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG