Az állami betétbiztosítási alap (FDIC) szerint a csődhullám három éve tetőzött; a bezárt bankok száma 2010-ben 157-re nőtt az egy évvel korábbi 140-ről. Két éve 92 bank ment csődbe, tavaly 51. A 2007 vége óta csődbe jutott bankok száma közelít az ötszázhoz.
A héten a Tennessee állambeli Community South Bank és az arizonai Sunrise Bank of Arizona ajtajára került lakat. A betéttulajdonosok vagyonát fejenként 250 ezer dollárig (mintegy 55,6 millió forint) biztosítja az amerikai betétbiztosítási alap. Augusztusban eddig négy bank zárt be.
Kiheverték a válságot
Elemzők szerint a bankok növekvő profitja és a kevesebb csődbe jutott bank egyértelműen azt jelzi, hogy az ágazat már kiheverte a 2008-as válságot.
Tavaly az összesített profit 141,3 milliárd dollár volt, 19 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, és egyben minden idők második legnagyobb ágazati nyeresége volt. Az ágazatban 2006-ban jegyezték fel az eddigi legnagyobb profitot, 145,2 milliárd dollárt.
A héten további kettővel húszra emelkedett az Egyesült Államokban az idén bezárt bankok száma.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Őt is megölték? Mahmud Ahmedinezsád haláláról érkeznek hírek
43 perce
-
Most kezd fájni Amerikának is a háború: több katona is elesett
körülbelül 1 órája
-
Simán lenulláznák a bankszámlánkat – de van jó trükk a csalók ellen
2 órája
-
Már halálos áldozatai is vannak az iráni válaszcsapásoknak – Dubaj utcái kiürültek (frissítve)
3 órája
-
Így ömlik a pénz Putyin állítólagos szeretőjéhez
3 órája
-
Vészhelyzet a Hormuzi-szorosban: találat ért egy hajót
4 órája
-
Megölték Putyin szövetségesét – megszólalt az orosz elnök
6 órája
Mfor.hu Top24
- Simicska Lajos egykori jobbkeze váratlanul újra aktivizálta magát
- Katonák jelennek meg a Paksi Atomerőműnél és a nyíregyházi reptéren is
- A jó öregedés egészen bizarr titka
- Sorra tesznek bejelentést a magyar mobilcégek az iráni háború miatt
- Nem akármilyen focimeccs lesz ma Budapesten
- Mi történik most a Hormuzi-szorosban? Ettől robban majd fel az olajár?
- Irán miatt már ezernél is több magyarnak kellene segítség
Pénzügyi szektor
A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég.
Pénzügyi szektor
Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.
Pénzügyi szektor
Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport.
Pénzügyi szektor
Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor
Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor
Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor
Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor
Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor
Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor
Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
Heti top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Végre elismerően csettinthetnek Brüsszelben e magyar fejlemény láttán 2026. február 25. 05:43
- Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal? 2026. március 1. 06:49
- Fico beszélt Zelenszkijjel, működik a csővezeték a szlovák kormányfő szerint 2026. február 27. 17:01
Havi top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Friss
Makro / Külgazdaság
Vészhelyzet a Hormuzi-szorosban: találat ért egy hajót
Találat ért egy kereskedelmi olajtankert a Hormuzi-szorosban.
4 órája
Nemzetközi
Megölték Putyin szövetségesét – megszólalt az orosz elnök
Az iráni Hámenei ajatollah halálát cinikus gyilkosságnak nevezte Vlagyimir Putyin.
6 órája
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Iráni háború: járatok százait törölték világszerte
09:08
-
Tucatnyi járatot töröltek Ferihegyen a közel-keleti konfliktus miatt
14:32
-
A Wizz Air leállította összes közel-keleti járatát – Frissítve
09:55
-
Szurkolói járat Portóba a Fradi Európa-liga-meccsére
08:54
-
HoReCa és Office Design Kiállítás Budapesten
08:49
A vidék hírei
-
Útlezárás az Agria Parknál március 2-án
16:16
-
Magyar Péter egri rendezvényére szervezett rá a Fidesz: két megmozdulás egy időben a városban!
13:18
-
A békeharcos Trump háborúja miatt megemeli Orbán a terrorfenyegetettség szintjét hazánkban
18:59
-
Samsung-szennyezésbotrány: a rendőrség szerint nem hunytak szemet a jogsértések felett
08:24
-
Eger Termál Kft.– lezárult a megismételt hiteleljárás, döntött a Közgyűlés
07:37
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
2026. március 1. 06:49
-
Megölték Putyin szövetségesét – megszólalt az orosz elnök
2026. március 1. 11:58
-
Durvul a helyzet: megrohamozzák az amerikai követségeket, konzulátusokat
2026. március 1. 09:47
-
Dermesztő: öngyilkos újítással is rombolt Amerika Iránban
2026. február 28. 20:58
-
Irán: beborították az eget az izraeli vadászgépek
2026. február 28. 19:13
Célzott támadásban halhatott meg a holokauszttagadó iráni exelnök, akit Magyarországon is vendégül láttak – a hírt azonban egyelőre nem erősítették meg. 
