4p
Nagyon fontos, hogy az ügyfelek ellenőrizzék a levélben szereplő összes adat helyességét. Ha minden rendben, csak várniuk kell.
Hamarosan minden ügyfélnek levele jön. MTI Fotó: Varga György


A tájékoztató leveleket a jogszabály szerint április 30-ig postára kell adniuk a pénzügyi intézményeknek. Arról, hogy állnak a bankok a kiküldéssel, összefoglalónkban olvashat.

A levél az elszámolással kapcsolatban a felszámított összeg mértékén kívül arról tájékoztat, hogy mennyi volt a futamidő egyes éveiben az adott devizanemben a pénzügyi intézmény által előírt törlesztőrészlet valamint a tényleges befizetés, továbbá a lejárt valamint nem esedékes tőketartozás az egyes időszakok végén.

Ismerteti a szerződés megszűnésének időpontjában alkalmazott tisztességes kamat mértékét is, továbbá tájékoztatja az ügyfeleket a további lépésekről, a jogorvoslati lehetőségekről.

Ellenőrizze az adatait!

A levél alapján ellenőrizni lehet, hogy az ismertetett adatok megegyeznek-e a pénzügyi intézmény által évente kiküldött egyenlegértesítőkkel. Ha valaki ennek alapján nem tudja eldönteni, hogy egyetért-e az elszámolással, kérheti, hogy bocsássák rendelkezésére az elszámolás teljes levezetését. Ehhez sok esetben az adott pénzügyi intézmény honlapján hozzá lehet férni, a levél ekkor az ehhez szükséges egyedi kódot is tartalmazza.

A részletes elszámolás havi bontásban tartalmazza többek között az előírt törlesztőrészletet, annak tőke-, kamat- és kezelési költség tartalmát az adott devizában és forintban, a még esedékessé nem vált tőketartozást, a devizában nyilvántartott hátralék, illetve túlfizetés összegét, a havi törlesztésnél alkalmazott árfolyamot, az adott hónapban ténylegesen, illetve az átszámítás során alkalmazott éves ügyleti kamatlábat.

Így fizetnek a bankok

Akinek a szerződése már megszűnt, és követelése keletkezett, a pénzügyi szolgáltató kifizeti neki. Akinek élő szerződése van és nincs lejárt tartozása, annál a követelést előtörlesztésként kell jóváírni, vagyis fennálló tőketartozása a követelés összegével csökkenni fog. Ha a követelés összege meghaladja a tőketartozást, a különbséget szintén kifizetik. Lejárt tartozás esetén elsőként a lejárt tartozásra írják jóvá az elszámolásból eredő összeget, ezután a fennmaradó követelést elsősorban a költségre, azután a kamatra kell elszámolni. Ha az egyéb tartozások után még marad követelés, a fenmaradó tőketartozást kell csökkenteni.

Ha az ügyfélnek van bankszámlája az elszámolásra kötelezett pénzügyi szolgáltatónál, a neki járó összeget azon a számlán kell jóváírni, ha azonban nincs, a szolgáltatónál nyilatkoznia kell arról, hogy melyik bankszámlára kéri a pénzt, esetleg készpénzben akarja-e felvenni.

Az elszámolás nyomán visszajáró összeget a pénzügyi intézményeknek legkésőbb az értesítő megküldése után 15 napon belül jóvá kell írniuk az ügyfél számláján (csökkentve ezzel tartozásait), a már megszűnt fogyasztói szerződések esetében pedig - amennyiben ismert a számlaszám - átutalniuk.

Ha valami megy rendben

Amennyiben valaki nem ért egyet a pénzügyi szolgáltató által küldött elszámolással, az elszámolás átvételétől számított 30 napon belül tehet panaszt írásban, annál a szolgáltatónál, akitől az elszámolást kapta. A határidő betartása fontos, mert letelte után már nincs lehetőség panaszt tenni.

Ha valaki - például kórházi ápolás miatt - akadályoztatva volt, annak az akadály megszűnésétől számított 30 napon belül, illetve a jogszabályi feltételek fennállása esetén legkésőbb az elszámolás kézbesítésétől számított 120 napon belül kell panaszát eljuttatnia a pénzügyi szolgáltatóhoz. Az akadályoztatás tényét hitelt érdemlő módon igazolni kell.

A pénzügyi intézmény 60 napon belül köteles megválaszolni a panaszt; elutasítás esetén - ha az ügyfél továbbra is fenntartja az abban foglaltakat - a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) eljárását lehet kezdeményezni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG