1p
Az Erste Bank december elején jelentette be, hogy 2012 első hónapjaiban dolgozóinak közel 15 százalékától, 400-450 főtől válik meg, és bankfiókjai közül többet, ahogy ma kiderült 41-et bezár. A 41 fiókból 18-at Budapesten zár be a bank, a főváros mellett szerepel még többek között Miskolc, Debrecen, Győr, Szombathely és Szolnok is.

Az Erste közleménye szerint a január 20-ig megszűnő 41 Erste-bankfiók ügyfeleinek nem kell semmit tenniük, számlavezetésüket automatikusan átveszi egy másik bankfiók - közölte az Erste honlapján a megszűnő fiókok listájával együtt. Arról, hogy a bezárás után melyik fiók lesz a számlavezető és hol van a legközelebbi fiók és ATM, a bank külön levélben értesíti ügyfeleit. A 41 bankfiókból 18 Budapesten található. A fiókbezárások Budapest mellett több nagyvárost is érintenek, többek között Miskolcot, Debrecent, Győrt, Szombathelyet, Szolnokot, és Veszprémet. A részletes listát itt találja.

Az Erste december elején jelentette be, hogy a jövő év első hónapjaiban megválik dolgozóinak mintegy 15 százalékától, 400-450 főtől és a 184 bankfiókja közül várhatóan 43-at bezár. A végső szám - a honlapon olvasható tájékoztatás szerint - 41 fiók megszüntetése.

A létszámcsökkentést a bank a december elején kiadott közleményében a gazdasági válság következményeként előálló korlátozott bevételi kilátásokkal, a hitelezés visszaesésével, a "kiemelkedően magas mértékű bankadóval" és a végtörlesztés intézményének bevezetése okozta jelentős veszteséggel indokolta.

Jelasity Radován elnök-vezérigazgató akkor a közleményben hangsúlyozta: a tulajdonos, az osztrák Erste Group változatlanul fenntartja a magyar piac és ügyfelek iránti elkötelezettségét, azonban a bankpiac fékeződése miatt át kell értékelni a bankcsoport magyarországi középtávú kilátásait, és ennek megfelelően kell alakítani az üzleti stratégiát.

Az átalakítás nem kizárólag létszámleépítést jelent, hanem átfogó megújulást a stratégiától az ügyfélkapcsolatokon keresztül a kockázatkezelésig. A korábbi évek hitelezésen alapuló növekedését felváltja egy, a forrásgyűjtésre fókuszáló, az ügyfélkapcsolatok hatékony kiaknázásán alapuló banki tevékenység.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
Pénzügyi szektor Csak piciket lépegetett ma a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:34
Az év eleje óta a forint az euróval szemben 6,7 százalékot erősödött a hazai fizetőeszköz. 
Pénzügyi szektor A nap végére a kedvező nemzetközi hangulat miatt emelkedett itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 17:38
A részvénypiac forgalma 25,0 milliárd forint volt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG