|
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. nem nyilatkozott az MTI megkeresésére arról a sajtóhírről, amely szerint az általa frissen feltőkésített Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt. (Magyar Takarék) pályázott a TakarékBankra. |
|
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a Magyar Posta közös értékesítési bizottságának pénteki tájékoztatása szerint egyetlen, mégpedig a takarékszövetkezetek meghatározó többségével bíró jelentkező tett ajánlatot a TakarékBank állami tulajdonrészére a február 6-ai határidőig. A Népszabadság értesülése szerint a Magyar Takarék adott be ajánlatot. Gyors tőkeemelés Az FHB Jelzálogbank csütörtökön jelentette be, hogy névértéken 252 millió forintos tőkeemeléssel 25 százalékos közvetlen részesedést szerzett a Magyar Takarék Zrt.-ben, a befizetést február 3-án teljesítette. A társaság többségi tulajdonosai magyarországi szövetkezeti hitelintézetek - tette hozzá. A Magyar Takarékot a cégadatok szerint 5 millió forintos tőkével tavaly májusban jegyezték be Alpendorf Management Zrt. néven, egyedüli részvényese a gárdonyi illetőségű Mihálovits Tamás volt. A társaság jegyzett tőkéjét 2014. január 30-án emelték 1,008 milliárd forintra, amiben már benne van az FHB névértéken 252 milliós tőkeemelése (legalábbis így jön ki az FHB 25 százalékos részesedése). A tőkeemelés pénteken még bejegyzés alatt volt. A megvásárolni kívánt TakarékBank jegyzett tőkéje 2,735 milliárd, saját tőkéje 16,956 milliárd forint volt 2013. június 30-án a konszolidált, magyar szabványok szerint készült mérlegadatok alapján. A bank jegyzett tőkéje azóta emelkedett, 2013. október 3-án 3,39 milliárd forint volt. A TakarékBank 2013 első fél évében 1,513 milliárd forint adózott nyereséget ért el, mérlegfőösszege 2013. június 30-án 421,9 milliárd forintot tett ki. Nincs meglepetés Az FHB esetleges pályázása a Magyar Takarékon keresztül nem lepné meg a befektetőket. A BÉT Prémium kategóriájában kereskedett bankpapír árfolyama két hónapja folyamatosan emelkedik: december 9. előtt még 400 forint alatt volt az árfolyama, a pénteki napot pedig már 679 forinttal zárta. Különösen december vége felé ugrott meg az ára, amit tőzsdei üzletkötők azzal magyaráztak, hogy a pénzintézet részt vehet a TakarékBank privatizációjában. Az FHB Jelzálogbank egyik legnagyobb tulajdonosa Spéder Zoltán, a hitelintézet igazgatóságának elnöke, aki január közepén közel 20 százalékra növelte részesedését. Az MFB és a Magyar Posta nyilvános nemzetközi pályázaton értékesíti a TakarékBankban lévő törzsrészvényeit a legtöbbet ajánló befektetőnek. A kiírók 929 339 darab törzsrészvénnyel rendelkeznek, amely együttesen a TakarékBank 54,85 százalékos részvénycsomagját jelenti. Az MFB jelenlegi tulajdona 35,54, a Magyar Postáé 19,31 százalék. A pályázati tájékoztató első részét három jelentkező vette át, közülük kettő fizette be az ajánlati biztosítékot és vette át a teljes pályázati tájékoztatót. A február 6-ai határidőig egy pályázó tett ajánlatot, amelyet február 12-éig értékelnek, érvényessége esetén március 20-ig megtárgyalják, és megállapodás esetén meg is kötik a felek a részvény-adásvételi szerződést. |
A piacot nem lepték meg a történtek. December óta suttogták már a tőzsdén, a bank részvényein is meglátszott, készülnek valamire.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
19 perce
-
Az ELTE egykori dékánját jelöli új alkotmánybírónak a Tisza
körülbelül 1 órája
-
Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
2 órája
-
Helyén marad az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki Oroszországot és Izraelt is bírálta
3 órája
-
Olyan mély gödörbe kormányozták magukat Trumpék, hogy évekig nem fognak kimászni belőle
4 órája
-
Orbán Viktor: Magyarország az új Venezuela – reagált Magyar Péter (frissítve)
4 órája
-
Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
5 órája
Mfor.hu Top24
- Hétfőn egyeztet a kormány a benzinkutakkal
- Kína 14 európai vállalatra vezetett be exporttilalmat az új uniós szankciókra válaszul
- Kongatja a vészharangot a Fidesz: veszélyben van a hazai üzemanyagellátás
- Erőre kapott a forint, elpártolt a szerencse a dollártól
- Megvan Paks 2 új vezérigazgatója
- Hőkupola után hidegrekord: 4,6 Celsius-fokot mértek hajnalban egy hazai településen
- Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem
Pénzügyi szektor
Jó hírt kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 18:17
A Moody’s a bankfelvásárlás hírét értékelte így.
Pénzügyi szektor
A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor
Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor
Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor
Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor
Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor
Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor
7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett.
Pénzügyi szektor
Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények.
Pénzügyi szektor
Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból 2026. július 23. 08:35
- A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot 2026. július 21. 15:08
- Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai 2026. július 20. 07:58
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Makro / Külgazdaság
Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása.
19 perce
Közérdekű
Az ELTE egykori dékánját jelöli új alkotmánybírónak a Tisza
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos is beszállhat a Liverpoolba, amely tizenötször annyit ér, mint 2010-ben2026. július 24. 06:00 -
Huszonötmillióért sem kellett, most elárverezik a milliárdos exfeleségének birtokát2026. július 23. 08:30 -
Húszmilliárd dollárt hagyott Amerikában a futball-világbajnokság2026. július 23. 07:45 -
Mibe fektet a magyar elit?2026. július 22. 04:11 -
Az új státuszszimbólum: az egészségben megélt hosszú élet2026. július 21. 16:29
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Napernyő a mennyezeten? A belvárosi ÉS Bisztróban semmi sem lehetetlen
10:08
-
KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez
07:16
-
Tokajban életre kel Dél-Amerika
06:07
-
Nem fürödhet senki velencei-tavi strandokon
18:31
-
Párizsi városnézést kínál utasainak átszállás közben az Air France
15:35
A vidék hírei
-
Orbán Viktor Tusványoson: „A jogállam felszámolása zajlik Magyarországon, ez bűncselekmény"
11:59
-
Torlódás béníthatja meg az M3-ast a hétvégén – erre figyelmeztetik az autósokat
08:24
-
Tuzson Bence: a Tisza bukása után a bírákat és ügyészeket is felelősségre vonnák
16:52
-
Az egri nyomozók drogterjesztőket vettek őrizetbe - VIDEÓ
14:09
-
Rekordot döntött az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem: több mint 3180 új hallgató kezdheti meg tanulmányait
13:45
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
2026. július 24. 18:15
-
Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
2026. július 25. 10:16
-
Távoznia kell a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének
2026. július 25. 09:01
-
Orbán Viktor: Magyarország az új Venezuela – reagált Magyar Péter (frissítve)
2026. július 25. 11:17
-
Újra védett árak vagy piaci árak? Hétfőn dől el a benzinkutak sorsa
2026. július 24. 19:50

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik




