1p
Felajánlotta lemondását Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke, ha az újabb egyenlegjavító-csomag bankokat sújtó részéből törvény lesz - írta egy neve elhallgatását kérő bankvezetőre hivatkozva az origo.hu. Az MTI-nek banki körök a hírt megerősítették, de a szövetség nem kívánta kommentálni.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy hétpontos intézkedési csomag keretében egyebek mellett azt jelentette be szerdán, hogy a korábbi tervekkel ellentétben mégsem csökkentik a felére a bankadót 2013-ban, a tranzakciós illeték általános mértéke pedig 1 helyett 2 ezrelék lesz.

A hírportál úgy tudja: a kormány és a bankok közötti, tavaly decemberben kötött, írásos megállapodás egyoldalú felmondását a nemzetgazdasági miniszter közölte Patai Mihállyal, aki kedden délután egy hirtelen összehívott rendkívüli ülésen ismertette ezt a Bankszövetség elnökségi tagjaival.

A Magyar Bankszövetség közleményben fejezte ki megdöbbenését, hogy a kormány "egyoldalúan megszegi" a korábban közösen elfogadott és aláírt együttműködési megállapodásokat. A szövetség hangsúlyozta, hogy az ismertetett intézkedések - parlamenti elfogadásuk esetén - veszélyeztetik a magyar gazdaság szereplőinek kiszámítható finanszírozását, minden elemükkel tovább csökkentik a bankok hitelezési képességét. Mindez erősen visszaveti a reálgazdaság növekedési kilátásait, egyúttal akadályozza az elhúzódó gazdasági válságból való kilábalást - áll a Bankszövetség közleményében.

Az origo.hu azt írta, a rendkívüli elnökségi ülésen Patai Mihály felajánlotta, hogy lemond a Bankszövetség elnöki pozíciójáról, amennyiben a csomag bankokat érintő elemeit el is fogadja a parlament. Szándékát azzal indokolta, hogy ő a bankok és a kormány közötti viszony konszolidálására vállalkozott. A lap információi szerint a lemondási szándékáról szerdán napközben levélben tájékoztatták a hazai kereskedelmi bankok vezetőit. Az origónak nyilatkozó bankár elmondta, bíznak abban, hogy az intézkedésekből nem feltétlenül lesz törvény, mert a Nemzetközi Valutaalap és az EU nem nézné jó szemmel, ha tovább szűkítenék a bankok hitelezési lehetőségeit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG