Az Alkotmánybíróság (Ab) megkapta és a probléma társadalmi súlyának megfelelően kezeli a kormány devizahiteles szerződésekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésre irányuló indítványát - mondta Bitskey Botond, a testület főtitkára pénteken az MTI érdeklődésre.
Arra a kérdésre, hogy mikor várható döntés, a főtitkár egyelőre nem tudott válaszolni. Mint mondta, a törvény ebben az ügytípusban nem szab határidőt, ám az Ab az indítványt a jelentőségéhez mérten kezeli. Ha beérkezik egy indítvány, a testület ügyrendje szerint az elnök kijelöli az ügy előadó bíráját, aki hozzáfog a határozattervezet készítéséhez, amelyet az Ab teljes ülése megvitat, és amikor többségi vélemény alakul ki, megszülethet az Ab döntése.
Az új alkotmány életbe lépése, 2012. január 1-je óta a kormány három alkalommal kért alkotmányértelmezést az Alkotmánybíróságtól: tavaly a médiatörvénnyel, illetve az uniós alapszerződésekkel, idén pedig a médiatanács elnökének képesítési feltételeivel összefüggésben.
Több pontot is vizsgáltatnak
Az Ab más eljárásaitól eltérően ebben az ügytípusban nem semmisít meg jogszabályt, illetve nem függeszti fel annak alkalmazását, hanem értelmezi az alaptörvény rendelkezését konkrét alkotmányjogi problémával összefüggésben abban az esetben, ha az értelmezés közvetlenül levezethető az alaptörvényből.
A kormány indítványa lényegében a devizahiteles szerződések alkotmányellenességének és utólagos jogalkotási úton történő megváltoztatásának kérdését veti fel, a többi között az árfolyamkockázat adósokra hárítása, az egyoldalú hitelezői kamatemelés és az árfolyamrés miatt, továbbá, mert a devizaalapú kölcsönök törlesztőrészleteinek növekedése a társadalom széles rétegei számára nehézséget okoz, és elengedhetetlenné teszi a devizahitelezésből adódó problémák végleges rendezését.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Újabb magasrangú iráni vezetőt lőtt ki az izraeli hadsereg
5 perce
-
Minimálisan csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban
35 perce
-
Félmilliárd forinttal több jut a hungarikum pályázatokra
körülbelül 1 órája
-
Végre egy jó hír: csökken a kőolaj ára
2 órája
-
Filmet forgatni egy még élő diktátorról elég merész ötlet – igaz, nem példa nélküli
2 órája
-
Gyengén nyitott, de aztán beleerősített a forint
2 órája
-
Orbán Viktor Kiskundorozsmán utalt arra, hogy kit sejt a szerbiai akció hátterében
3 órája
- A magyar-szerb határhoz sietett Orbán Viktor, és tett egy sokat sejtető megjegyzést
- Irán bejelentette: új rend lesz a Hormuzi-szorosnál
- Katonai védelem alá helyezi a kormány a Török Áramlat magyar szakaszát
- Magyar Péter üzent Orbán Viktornak: Nem fogja tudni megakadályozni a választást!
- A hazai cégek érzékelik az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket
- Szijjártó Péternek van egy tippje arra, hogy ki akarhatta felrobbantani a Török Áramlatot
- Plusz pénz érkezik a hungarikum pályázatokra
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Moszkvából jött: az orosz külügyi szóvivő is megszólalt Szijjártó Péterrel kapcsolatban 2026. április 1. 12:50
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
- Nehéz elhinni, hogy milyen erős lett a forint 2026. március 31. 07:30
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Megvan az ország, amelyet elsőként üthet ki az iráni háború 2026. március 9. 10:24
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
Újabb magasrangú iráni vezetőt lőtt ki az izraeli hadsereg
Az izraeli hadsereg (IDF) likvidálta az Iráni Forradalmi Gárda hírszerzési főnökét.
Minimálisan csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban
4,3 százalékra csökkent a munkanélküliség a februári 4,4 százalékról.
Félmilliárd forinttal több jut a hungarikum pályázatokra
Az agrártárca 500 millió forint többlettámogatást biztosít a hungarikum pályázatokra.
-
Titokzatos milliárdos örökös csavarhatta el Emma Watson fejét?2026. április 1. 16:15 -
Célegyenesben Futó Gábor milliárdos energiatároló fejlesztése2026. április 1. 05:50 -
Elindult az aranypénz-gyártás Belgiumban: 1100–4000 euróba kerülnek az érmék2026. március 31. 15:50 -
Külföldön terjeszkedik Jászai Gellért cége: milliárdos üzlet Montenegróban2026. március 31. 05:50 -
A világ leggazdagabbja most a Napot „kapcsolná le”: Musk új ötlete sokkolja a szakértőket2026. március 30. 16:00
További hírek >
-
Megnyílt a Citadella – újra látogatható
18:27
-
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon!
15:13
-
Jóízű Magyarország Gulyás Hete: több mint ezer étteremben ünneplik a magyar konyha jelképét
15:05
-
Zotter csokoládé – Végtelen csokoládé mindenkinek!
08:09
-
Üzemanyag-stop az olaszországi reptereken
06:36
-
Elhunyt Szilváné dr. Graffjódy Eszter
10:52
-
Hidegfront hoz erős, viharos szelet, lehűlést
09:05
-
Magyar Péter: ha kampánytéma lesz a szerbiai ügy, az beismerésnek számít
19:18
-
Robbanószert találtak a magyar–szerb gázvezetéknél – rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze Orbán Viktor
12:59
-
Betegségéből lábadozva küldött húsvéti üzenetet Erdő Péter bíboros
10:55
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Megvan az ország, amelyet elsőként üthet ki az iráni háború
2026. március 9. 10:24
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
-
Nem a Hormuzi-szoros a legnagyobb kockázat – hanem az, amit elindíthat
2026. április 6. 06:01
-
Ismét megszólalt Szijjártó Péter a Török Áramlat elleni állítólagos támadás tervéről
2026. április 6. 08:22
-
Döntött a kormány: katonai védelem alá helyezik a Török Áramlat magyar szakaszát
2026. április 5. 16:52
-
Vészjósló bejelentést tett Irán a Hormuzi-szorosról
2026. április 6. 09:01
-
Orbán Viktor Kiskundorozsmán utalt arra, hogy kit sejt a szerbiai akció hátterében
2026. április 6. 10:41





