4p
A Fővárosi Törvényszék szeptember közepére halasztotta a döntést az összes, hétfőn tárgyalt magyar állam ellen indított devizahiteles perben.

A Fővárosi Törvényszék az elsőfokú ítélet kihirdetését szeptember 8-ra halasztotta a Retail Prod Zrt. és a PSA Finance Hungary Zrt. által indított perben.

Szeptember 16-ára halasztotta a döntéshozatalt a Sberbank, a Porsche Bank, az Aegon Magyarország Hitel Zrt., az Unicredit Leasing-, az Unicredit Leasing ImmoTruck Pénzügyi Szolgáltató Zrt., az Erste Lakáslízing Zrt., Örkényi Takarékszövetkezet és az Lombard Ingatlan Zrt. magyar állam ellen indított perekben, és szeptember 15-re a Savaria Takarékszövetkezet perében.

A Savaria Takarékszövetkezet pere

A felperes takarékszövetkezet 548 devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződése esetén akarta bizonyítani, hogy a szerződéses kikötései tisztességesek és ezért érvényesek. 

A Savaria Takarékszövetkezet az eljárás felfüggesztését, valamint az Alkotmánybírósághoz (Ab) való fordulást, illetve azt is kérte, hogy a bíróság előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezzen az Európai Unió bíróságánál, de ezeket az indítványokat a törvényszék elutasította. Az alperes magyar állam jogi képviselője azt kérte, hogy a bíróság ne adjon helyt a felperes indítványainak.

A Sberbank ügye

A Sberbank kereseti kérelmében az általa különböző időpontokban alkalmazott általános szerződési feltételek (ászf) tisztességességét kívánta bizonyítani.

Az alperes magyar állam jogi képviselője ugyanakkor úgy vélte: a Sberbank ászf-jei tisztességtelenek és érvénytelenek. Kifejtette, hogy az oklisták példálózó jellegűek, tartalmilag ellentmondásosak, és rugalmas elemeket tartalmaznak, emellett sérül az egyértelműség és felmondhatóság elve is. Utóbbit ugyan formálisan biztosítja a bank, de a fogyasztó számára hátrányos szabályokat állapít meg ezzel kapcsolatosan.

A Porsche Banké

A Porsche Bank – hasonlóan a többi pénzintézethez – keresetében kérte az eljárás felfüggesztését, illetve azt, hogy a bíróság forduljon az Ab-hoz és kezdeményezzen előzetes döntéshozatali eljárást az Európai Unió bíróságánál. Ezt azzal indokolta, hogy a vonatkozó törvény elfogadásának módja sérti az összhangot az alaptörvénnyel és a nemzetközi joggal, többek között azért, mert a jogalkotó nem konzultált az Európai Központi Bankkal. Ezt a törvényszék elutasította, ahogy a többi hasonló felperesi kérelem esetében is.

Az alperes magyar állam jogi képviselője a tárgyalás során kifejtette: nem tekinthetők tisztességesnek és így érvényesnek a szerződési feltételek, mivel nem felelnek meg a törvényben felsorolt elveknek. Kiemelte itt többek között a felmondhatóság, az egyértelmű megfogalmazás és az átláthatóság elvét.

Az Aegon Magyarország Hitel Zrt.tárgyalása

A bíróságon az Aegon jogi képviselője szintén az eljárás felfüggesztését kérte, illetve azt, hogy a bíróság forduljon az Ab-hoz, mivel el kell végezni az eljárás alkotmánybírósági kontrollját.

Az alperes magyar állam jogi képviselője kifejtette: nem tekinthetők tisztességesnek és így érvényesnek az Aegon Magyarország Hitel Zrt. deviza-hitelszerződései, ugyanis a devizahiteles törvényben rögzített elvek nem teljesültek maradéktalanul a szerződésekben.

A Retail Prod Zrt. pere

A gépjármű-finanszírozással foglalkozó Retail perében - a többi pénzintézet által indított devizahiteles perhez hasonlóan - a felperes jogi képviselője azt kérte, hogy a törvényi vélelemmel ellentétben a bíróság állapítsa meg az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő általános szerződési feltételeik tisztességességét és érvényességét.

És még hárman

Az Unicredit Leasing-, az Unicredit Leasing ImmoTruck Pénzügyi Szolgáltató Zrt. és az Erste Lakáslízing Zrt. is azon az állásponton volt, hogy az érintett szerződéses feltételek tisztességtelenségét kimondó törvény sérti a jogállamiság és a jogbiztonság alkotmányos alapelvét, a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát, és aránytalan tulajdonkorlátozást eredményez. Ezért arra kérték a törvényszéket, forduljon az Alkotmánybírósághoz, illetve az Európai Unió Bíróságához. Ezeket az indítványokat a törvényszék kivétel nélkül elutasította.

Az Erste Lakáslízing Zrt. jogi képviselője egyúttal pénz- és tőkepiaci szakértő bevonását és zárt tárgyalást indítványozott, azonban a bíróság ezt a kérelmet is elvetette.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG