4p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A csoport 1,145 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el az első negyedévben.

Az eredmény javulása az előző negyedévekhez hasonlóan a nettó kamatbevételek, valamint a díj- és jutalékbevételek növekedésének köszönhető, továbbra is visszafogott költségszint mellett - derül ki az FHB Jelzálogbank Nyrt. gyorsjelentéséből.

A konszolidált, nemzetközi beszámolókészítési standardok (IFRS) alapján készült jelentés szerint az adózott eredmény banki különadó nélkül 1,852 milliárd forint, míg az egyéb rendkívüli tételektől (pénzügyi tranzakciós illeték, árfolyamvédelmi programhoz kapcsolódó veszteségek) megtisztítva meghaladja a 2 milliárd forintot.

Az első negyedévi konszolidált eredményhez a társult vállalkozások teljesítménye 401 millió forinttal járult hozzá.

A kamatbevétel 22 százalékkal nőtt

Az eredmény összetevői közül a nettó kamatbevétel az előző negyedévhez képest 34 millió forinttal, az egy évvel korábbihoz képest több mint 22 százalékkal emelkedett és meghaladta az 5,2 milliárd forintot. A nettó kamatmarzs 2,78 százalék volt, az előző negyedévinél 7 bázisponttal, az egy évvel ezelőttinél 41 bázisponttal magasabb. 

A nettó díj- és jutalékbevételek összege a tranzakciós illetéktől megtisztítva 36,5 százalékkal emelkedett egy év alatt, míg az előző negyedévhez képest 1,4 százalékkal nőtt.

A működési költségek összege (a 2014-től az egyéb ráfordítások között kimutatott fizetett tranzakciós illeték és hitelintézeti járadék nélkül) 3,8 milliárd forint volt az első negyedévben, ami azonos az előző negyedévivel, míg 2013. első negyedévéhez képest 4 százalékkal mérséklődött.

Az FHB Csoport konszolidált mérlegfőösszege 2014. március 31-én 789,3 milliárd forint volt, 11 százalékkal, mintegy 79 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbinál és 52 milliárd forinttal, 7 százalékkal haladja meg az előző negyedév végit. 

A mérlegfőösszeg növekedését alapvetően a forrásoldal bővülése határozta meg: az előző negyedév végéhez képest a kibocsátott értékpapírok és a betétek állománya is 9,6 százalékkal bővült. 

Az FHB Jelzálogbank 2014 első negyedévében összesen 5,3 milliárd forintnyi forrást vont be, ebből a fedezetlen kötvény kibocsátás 2,3 milliárd forint, a jelzáloglevél pedig 3 milliárd forint volt. 2014 első negyedévében összesen 5,7 milliárd forint fedezetlen kötvény járt le. Visszavásárlás ebben az időszakban nem volt.

A betétek állománya egy év alatt több mint 100 milliárd forinttal bővült, ennek több mint 60 százaléka a vállalati üzletághoz köthető. Az első negyedévben a lakossági betétek növekedésének túlnyomó része a postai betétgyűjtésből származott.

Kisebb hitelállomány

A hitelek állománya március 31-én 366 milliárd forint volt, ami 3,4 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál, azonban 2013. december 31-éhez képest közel 8 milliárd forinttal (2,2 százalékkal) nőtt. 

Az állománybővülés legnagyobb része a vállalati hitelek növekedéséből adódik, a lakossági hitelek esetében (az éves összehasonlításban közel 63 százalékkal emelkedő folyósítás ellenére, amelyen belül a támogatott hitelek aránya meghaladta a 37 százalékot) az állomány a negyedév során stagnált, míg egy év alatt 7,6 százalékkal, mintegy 23 milliárd forinttal csökkent. 

A hitelportfólió minősége kis mértékben javult, az NPL arány az első negyedév végére 20,2 százalékra mérséklődött, a problémás portfólió fedezettsége kis növekedéssel elérte az 53 százalékot.

Az árfolyamvédelmi programba szerződött ügyfelek száma a negyedév során 644-gyel nőtt és elérte a 8600-at. A Nemzeti Eszközkezelő részére a negyedév során újabb 115 ingatlant ajánlott fel a bankcsoport, az annak történő értékesítés miatt 230 ügyletet zártak, melyek együttes követelésállománya mintegy 1 milliárd forint volt.

Mi a helyzet a Takarékkal?

Az FHB a mérlegzárást követő események között beszámol arról, hogy az MNB május 9-én kelt határozatával engedélyezte, hogy az FHB Jelzálogbankkal szoros kapcsolatban álló Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási (MATAK) Zrt. 50 százalékot elérő mértékű közvetlen, az FHB pedig a MATAK Zrt.-n keresztül 10 százalékot elérő, de 20 százalékot el nem érő mértékű közvetett befolyásoló részesedést szerezzen a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-ben részvény-adásvétel útján. A tranzakció lezárására várhatóan még 2014 első fél évében sor kerül a jelentés szerint.

Az FHB részvényeivel a BÉT Prémium kategóriájában kereskednek, a papír záróára csütörtökön 922 forint volt. Az elmúlt egy évben az FHB részvények legmagasabb árfolyama 1027 forint, a legalacsonyabb 305 forint volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Bizalmi vagyonkezelési kisokos – napirenden az új kormánynál
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 16:54
A kormány szigorítaná a bizalmi vagyonkezelés adóelőnyeit, de magát a jogi eszközt megtartaná. Az igazi kérdés: hogyan lehet úgy kiszűrni az adótrükközést, hogy közben ne csapja agyon a szabályozás azokat a családi konstrukciókat is, amelyek valóban a generációváltást vagy a vagyon hosszú távú megőrzését szolgálják? Dr. Horváth Balázs az SQN Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja szerint a kérdés sokkal összetettebb, mint sejtenénk.
Pénzügyi szektor Ilyenek lesznek a fizetések a jövőben
Herman Bernadett | 2026. május 19. 14:55
Folyamatosan terjednek a digitális fizetési megoldások, a BKK Pay&Go is egyre népszerűbb, emellett a BL-döntőre is készül a Mastercard. 
Pénzügyi szektor A megemelt mértékű bankadó hatása látszik a K&H negyedéves számain
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 13:10
A Bank hitelállománya egy év alatt 13 százalékkal nőtt.
Pénzügyi szektor Az MNB elárulta az aranytartalék értékét
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 12:14
13,978 milliárd euróra csökkent.
Pénzügyi szektor Brutális adóterhek alatt nyög az OTP
Herman Bernadett | 2026. május 15. 11:02
A megduplázódott extraprofitadó veszteségessé tette Magyarországon az OTP-t, hiába nőttek a hitelállományok. Az új kormányban és a jövőben azonban bízik a hitelintézet, amely csoportszinten 177 milliárd forintos nyereséggel zárta az első negyedévet.  
Pénzügyi szektor Itt az OTP bejelentése: bíróságra mennek a bankok a kamatstop miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 7. 19:31
Ismét több pénzintézet nyújtott be panaszt.
Pénzügyi szektor Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama
Privátbankár.hu | 2026. május 7. 13:46
Az elsődleges forgalmazók 58,3 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot.
Pénzügyi szektor Új korszak jön a bankszámláknál
Privátbankár.hu | 2026. május 7. 13:16
Itt a Gránit Bank lépése.
Pénzügyi szektor Régi-új elnök a Pénztárszövetségnél
Privátbankár.hu | 2026. május 6. 12:58
A szervezet közgyűlésén derült ki, hogy újrázhat az eddigi elnök.
Pénzügyi szektor Lezárult az MNB belső vizsgálata, feljelentést tettek
Privátbankár.hu | 2026. május 4. 15:34
A feljelentést ismeretlen tettes ellen tették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG