1p
Bár a kormány a 7,5 millió forintig adómentesen nyújtható végtörlesztési juttatás elfogadásával felrúgta a bankokkal kötött szóbeli megállapodást, a háttérben folyik a Bankszövetség által a devizahitelesek megsegítésére összeállított javaslatcsomag értékelése. Sajtóértesülés szerint a végtörlesztés hatásait tompítanák, a bedőlt hiteleket forintosítanák, és átalakítanák az árfolyamrögzítés rendszerét.

A végtörlesztés fáj a legjobban a bankoknak

A HVG a mentőöv kidolgozására rálátó, nevük elhallgatását kérő banki forrásai szerint a pénzintézetek még abba is beleegyeznének, ha a kedvezményes végtörlesztés december végéig fennmaradna, viszont azt kérik a kormánytól, hogy a végtörlesztésből eredő árfolyamveszteség egyharmad részét vállalja be az állam: ezt tegyék levonhatóvá az idei bankadóból.

A végtörlesztők számának csökkentése érdekében a bankok azt is szeretnék elérni, hogy a kormány tegye lehetővé a végtörlesztésre jelentkező ügyfelek kérelmeinek elutasítását, ha valami nem lenne rendben a devizahitelt kiváltó hitelükkel vagy nem tudnák időben igazolni, hogy elegendő pénzük van a végtörlesztésre.

Gyuris Dániel, a Bankszövetség elnöke korábban már jelezte: a bankrendszer öt év alatt több száz milliárd forintos áldozatvállalásra hajlandó a végtörlesztés miatt, ha a kormánynak átadott javaslatról egy csomagban sikerül megállapodni.

Elfelejtenék a svájci frankot

Kik tárgyalnak?

November 22-én a nemzetgazdasági miniszter háromfős tárgyalódelegációt nevezett meg a bankszövetséggel tartandó konzultációhoz. A háromfős delegációt Pleschinger Gyula pénzügypolitikáért felelős államtitkár vezeti, tagoknak a Magyar Nemzeti Banktól Nagy Márton igazgatót, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől pedig Balogh László alelnököt kérte fel Matolcsy György. Az jegybank ezzel szemben azt közölte: hivatalos írásos megkeresés nem érkezett az ügyben, így az MNB nem is nevezte meg delegáltját - de ha megkérdezik őket, akkor Király Júlia alelnököt küldik. Végül így is lett: az MNB sajtóosztálya megkeresésünkre megerősítette, hogy a Magyar Nemzeti Bankot a megbeszéléseken Király Júlia alelnök képviseli.

A HVG értesülései szerint a bankok végül mégis megállapodtak abban, hogy támogatják a devizahitelek forintra váltásának ötletét, de csak a bedőlt, 90 napon túli késedelembe esett adósok esetében. A forintosítást kérés nélkül végrehajtanák a bankok, ha az adósok nem jeleznék, hogy nem akarnak élni a lehetőséggel. Egy ilyen lépés, amennyiben a jelenlegi piaci árfolyamon történne, hatalmas árfolyamveszteséget jelentene az adósoknak, hiszen például egy svájci frank alapú hitel esetében a svájci frank jelenleg mintegy 30-40 százalékkal többe kerül annál az árfolyamnál, ahol az adósok többsége felvette devizahitelét. Ennek kompenzálására a bankok több elemet is javasoltak: egyrészt az MNB-től a piaci ár alatt vennének eurót, másrészt az árfolyamveszteség egy további részét is átvállalnák az adósoktól.

A bankok kiterjesztenék az eszközkezelőre jogosult adósok körét is, emellett arról is próbálják meggyőzni a kormányt, hogy az eszközkezelő által megvásárolt ingatlanok számát növeljék a többszörösére.

Vonzóbbá tennék az árfolyamrögzítést

A HVG információi szerint a bankok nemcsak a bedőlt hitelek tulajdonosainak a megsegítésére, hanem a még törlesztő adósok terheinek enyhítésére is tettek javaslatokat a kormánynak. Ez lényegében az árfolyamvédelmi program kiterjesztése és rugalmasabbá tétele lenne. A bankok szerint minél több fizető adóst arra kell ösztönözni, hogy belépjen a programba. A cél ugyanis az, hogy minél több hitelest megvédjenek az árfolyamváltozások kedvezőtlen hatásaitól.

Hogy vozóbbá tegyék a konstrukciót és kisebbek legyenek a védelmi időszak utáni  terhek, az adósoknak elengednék a gyűjtőszámla kamatát, amit részben lenyelnének a bankok, részben az államnak kellene állnia. Emellett hosszabb idő állna az adósok rendelkezésére, hogy eldöntsék, belépnek-e a programba.

Hogy enyhítsék a bankok kockázatát és az adósok későbbi terheit, a bankok árfolyamsávokat is meghatároznának: az alsó árfolyamsávban a frankhitelek törlesztési árfolyama az eddig is meghatározott 180 forint maradna, azonban ha a piaci árfolyam átütne egy szintet, akkor a rögzített árfolyamot is megemelnék. Amennyiben az árfolyamok változása messze túllépne az eddigi történelmi csúcsokon, az államnak is be kellene szállnia a terhek viselésébe.

A HVG értesülései szerint az adósoknak lehetővé tennék azt is, hogy egy összegben visszafizessék a gyűjtőszámla-tartozást. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis a gyűjtőszámlán felhalmozódott összeget az adósok csak a devizahitellel párhuzamosan törleszthetik a védelmi időszak után.

Szász Károly: alapos munka, de ennél több kell

Szász Károly, a PSZÁF elnöke a Privátbankárnak adott exkluzív interjúban azt mondta: a Bankszövetség által beadott program számos jó elemet tartalmaz. A javaslatcsomag a leginkább rászoruló, legnagyobb problémát jelentő ügyfelek vonatkozásában fogalmaz meg lépéseket, és jó elképzelés volna a rögzített árfolyamon történő, gyűjtőszámlás törlesztés továbbfejlesztése is. Szász Károly szerint azonban javaslat nem kínál teljes, átfogó megoldást: nem ad választ arra, hogy hogyan fogja a rendszer egésze a devizakockázatot kezelni, hogy tudják a bankok a devizahitelekhez szükséges devizaforrásokat hosszabb távon garantálni. Kérdéses az is, hogy hogyan lehet a devizahiteleket a kamattranszparencia elvét betartva biztonságosan, hosszabb távra rögzített kamatszint mellett nyújtani az ügyfeleknek.

"Mindent egybevéve  a javaslatcsomag nagyon alapos munka, ami sok részletében közösen továbbgondolandó, de sok mindenre nem terjed ki. Úgy gondolom, hogy amennyiben születik megállapodás az állam és a Bankszövetség között, annak tágabb körűnek kell lennie, mint hogy csak a végtörlesztéssel vagy annak csak egy részével foglalkozzunk" - mondta a Privátbankárnak a PSZÁF elnöke.

Szász Károly a svájci frank alapú hitelek átváltásáról is beszélt a Privátbankárnak: a Bankszövetség kiszivárgott javaslataival szemben azonban a felügyelet nem forintra, hanem euróra váltaná át a teljes magyar devizahitel-állományt. A teljes interjút itt olvashatja >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Tízezer milliárd forint felett van az Erste által kezelt ügyfélvagyon
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 12:53
A működéssel kapcsolatos kiadások 11 százalékkal emelkedtek.
Pénzügyi szektor A Magyar Bankszövetség nem hagyta szó nélkül a tervezett adóemelést
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 16:31
A szervezet szerint a banki extra terhek emelése a teljes magyar gazdaságot sújtja, tovább fékezi a magyar gazdaság növekedését és rontja hazánk megítélését.
Pénzügyi szektor Elméletből jeles: így felelnek a magyarországi cégek fenntarthatóságból
Imre Lőrinc | 2025. november 10. 10:12
Évek óta stagnál a magyarországi cégek fenntarthatósággal kapcsolatos tevékenységét mérő mutató. Bár a fő index egy nagyon szűk sávban mozog, az egyes alpontokra adott válaszok, és leginkább a nagy- és kisebb vállalatok hozzáállásában bekövetkezett változások igencsak figyelemre méltók. A K&H fenntarthatósági index részleteit a lapcsoportunk, a Klasszis Média által szervezett Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia keretében ismerhettük meg.
Pénzügyi szektor Tanulságos volt a spanyol áramszünet: a bankoknak is fel kell készülniük a jövőben az ilyen eseményekre
Herman Bernadett | 2025. november 9. 14:41
Leálltak az ATM-ek és a bankkártyás fizetés a tavaszi spanyol és francia áramszünet idején. A jövőben lehetnek még hasonló krízisek, de a bankoktól elvárják, hogy ilyenkor is üzembiztosan működjenek. 
Pénzügyi szektor Néhány milliárdot ma is adtak valakik az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. november 5. 12:05
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor A kenyai tragédia után: magánrepülős balesetre is fizet a biztosító?
Imre Lőrinc | 2025. október 31. 14:49
A rövid válasz igen, ugyanakkor alaposan át kell nézni, hogy mit is tartalmaz az adott szerződés. A lapunk által megkérdezett biztosítási szakértő elmondta, hogy egyre tudatosabbak a magyar utazók, napi néhány százforintos pluszköltséggel pedig jelentősen javíthatjuk az utasbiztosítás fedezetének tartalmát.
Pénzügyi szektor A bankok ellenzik az ingyenes készpénzfelvételi limit emelését
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 12:06
A Magyar Bankszövetség határozottan ellenzi az ingyenes ATM készpénzfelvételi limit emelését, mivel lényegesen több kárt okoz a társadalomnak és a gazdaságnak, mint amennyi hasznot hoz az államnak.
Pénzügyi szektor Igazán jól teljesített az október végén lejárt OTP Megatrend II. Hozamvédett Zártvégű Alap
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 11:29
Jó befektetésnek bizonyult az alap, amely azokra a cégekre tett, amelyek a mesterséges intelligenciák fejlesztéséhez és alkalmazásához kínálnak hardver és szoftver megoldásokat.
Pénzügyi szektor Az Erste Csoport tovább növelte ügyfélállományát
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 07:53
Ismét javították a 2025-ös pénzügyi kilátásokat.
Pénzügyi szektor Győzött a mesterséges intelligencia: közel ezer banki dolgozót készülnek lapátra tenni Hollandiában
Privátbankár.hu | 2025. október 28. 19:12
Az ING Bank akár 950 munkahelyet is megszüntethet Hollandiában a jövő év végéig, részben azért, mert bizonyos munkaköröket mesterséges intelligencia (MI) válthat fel – derül ki a bank előrejelzéséből, amelyet a holland munkaügyi hivatalhoz (UWV) nyújtottak be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG