3p
Az elkövetkező években stabilan növekedni fog a háztartások megtakarítási kedve, ám emellett a hitelfelvétel is fellendül majd - mondta el Harmati László, az Erste Bank vezérigazgató-helyettese az FBAMSZ konferenciáján.

Miközben a vélekedések arról szólnak, hogy magyar társadalom bizalomhiányos, a bizalom-deficiten belül a bankokkal és a biztosítókkal szembeni attitűd meglehetősen pozitív, vagyis az emberek azokban továbbra is bíznak, akikre a pénzüket bízzák - idézte Harmati László, az Erste Bank vezérigazgatója a pénzintézet több országot felölelő felmérésének eredményét a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) siófoki konferenciáján.

Megfogalmazódott az öngondoskodás iránti igény

Az elmúlt 8 évben az emberek tudatában a legkomolyabb változás, hogy a válság hatására előtérbe került az öngondoskodásról való gondolkodás. Ugyanakkor nagy gond, hogy a vagyonok koncentrálódtak, azaz hiába az elszántság, kevesebben tudnak megtakarítani. Ez még akkor is igaz, ha azt látjuk, hogy 10 százalékkal csökkent a lakossági hitelállománya a válság eleje óta, ugyanakkor a megtakarítások aránya ugyanekkora idő alatt 20 százalékkal nőtt.

Bankbetétek hátrányban

A bankok számára probléma, hogy a megtakarításokon belül folyamatosan csökken a bankbetétekben őrzött vagyon. A helyzet fő nyertese a befektetési alapok világa - itt duplázódott az állomány - de ennél is nagyobb - háromszoros - a közvetlen lakossági állampapír-állomány bővülés - azaz a megtakarítások jelentős része kiszorul a klasszikus banki folyamatokból (a befektetési alapok is komoly állampapír-portfóliót tartanak). Az alapállítást - az öngondoskodás iránti igény növekedését - csak az elmúlt időszak jelzi vissza pozitívan: jószerivel csak az elmúlt hónapokban növekedtek az életbiztosításokra fordított összegek.

A válság alatt az ügyfelek banki kapcsolata 10 százalékkal csökkent, csak tavaly 160 ezer számlaszám szűnt meg a bankszektorban - idézte az MNB adatát az Erste vezérigazgató-helyettese, aki szerint a számlák megszüntetésében a tranzakciós illeték hatása mindenképp kimutatható.

Nem lesz ingatlanár-boom

Ami az ingatlanpiacot illeti: négy negyedéve az építési engedélyek száma meghaladja az használatbavételi igények számát, azaz kínálati nyomás kezd kialakulni a piacon - az idén a II. negyedévben már növekedést mutat a használatba vett ingatlanok száma. A háztartások várakozása lassan fordul, akik megégették magukat lassabban fektetnek majd be ingatlanba, épp ezért, hiába nő a kereslet, az ingatlanárak csak vontatottan tudnak majd emelkedni Harmati László szerint.

Megtakarítás és hitelfelvétel együtt pörög

Az elkövetkező 3-4 évben a gazdaság növekedni fog, a háztartások jövedelme 1,5-2 százalékos reálnövekedést fog tudni produkálni, vagy legalábbis stabilizálódni fog az Erste prognózisa szerint. Miután ez a mutató az egyik legmeghatározóbb az emberek megtakarítási attitűdje szempontjából, komoly remény van arra, hogy szélesedni fog a megtakarítani képesek köre - az Erste számításai szerint a következő években a megtakarítási ráta 6 százalékos szinten fog stabilizálódni. Ez persze moderált fogyasztási szintet feltételez. Az elkövetkező hónapokban ugyanakkor a megtakarítások növekedése mellett - azt kiegészítve - mód lesz arra is, hogy a megtakarítások bővülése mellett a hitelfelvételi kedv is moderált mértékben, de stabilan növekedjen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG