4p
Új szakaszába lép a Kun-Mediátor-ügy, hétfőn áll ugyanis a törvényszék elé a volt cégvezető, D. Sándorné, közismert nevén Bróker Marcsi. Az csalássorozat évek óta mozgatja a közvéleményt, a csaló asszonyt csak idén sikerült megtalálni és elfogni. Ítéletre azonban nem számíthatunk hamar. Hogyan zajlott a Kun-Mediátor-ügy, és mit tudunk róla? Összefésültük a legfontosabb pillanatokat.
D. Sándorné, azaz "Bróker Marcsi" a Kun-Mediátor Kft. csalás miatt keresett, Belize-ben elfogott vezetője 2016. december 16-án a Szolnoki Törvényszéken, ahol előzetes letartóztatásáról dönt a bíróság. Forrás: MTI/Mészáros János

A kezdet-kezdetén volt egy pénzügyi szolgáltatásokat kínáló cég Karcagon, ez volt a Kun-Mediátor Kft., amelyet a köztiszteletben álló és jó kapcsolatokkal rendelkező Dobrai Sándorné, azóta csak Bróker Marcsiként ismert karcagi asszony vezetett, és 1999 nyarától egészen 2015 tavaszáig pénzügyi befektetési lehetőségeket kínált. Az üzlet látszólag jól ment, a nő havi rendszerességgel kötött szerződéseket, amelyek alapján az ügyfelek pénzt utaltak vagy adtak át neki, ő pedig a Kun-Mediátor nevében vállalta, hogy azt havi 1-1,75 százalékos hozamot garantálva pénzintézeteknél köti majd le.

A gyanúsan magas kamat tömegével vonzotta az embereket, és 2015-ig rengeteg pénzt hagytak letétben Marcsikánál. Végül április 15-én kirobbant a botrány: az emberek nem tudtak hozzáférni a lejárt betétjeikhez, ezért többen feljelentést tettek a Jász-Nagykun-Szolnoki rendőrségen. Ekkor jött a hidegzuhany: a vezető, Dobrai Sándorné, nyomtalanul eltűnt – húszmilliárd forinttal egyetemben.

Bróker Marcsi nyomában

A feljelentéseket követően az MNB is vizsgálatot indított, ahol igen hamar kiderült, hogy a köztiszteletben álló Kun-Mediátornak semmiféle engedélye nem volt pénzügyi szolgáltatásokat nyújtani, és a cég összes fiókját bezáratták. Emellett a Nemzetgazdasági Minisztérium akkor azt közölte a Privátbankár.hu szerkesztőségével: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter utasította a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal főigazgatóját, hogy a Kun-Mediátor Kft. utazásszervezési tevékenységével kapcsolatban haladéktalanul indítson vizsgálatot, ez meg is történt.

Ezután hosszas keresés vette kezdetét, a nyomozásban Bróker Marcsi veje és lánya is közreműködött, miközben az áldozatok száma rohamosan emelkedett. A rendőrség felvette a nőt a körözési listájára, majd idővel nemzetközi körözést is kiadtak ellene. 2016. december hetedikén Polt Péter még arról beszélt, hogy a Kun-Mediátor ügyében idén tavasszal fejeződhet be a nyomozás, valamint, hogy eddig több mint 800 sértettet hallgattak ki tanúként, azonban gyanúsítottként senkit.

Azt akkor még ő sem sejthette, hogy ugyanezen a napon Belize hatóságai letartóztatták Dobrai Sándornét, miután egy helyi lakos feljelentést tett ellene. A nő egyébként szépen lebarnult és frizurát is változtatott addig, amíg a gyönyörű országban bujkált. Belize-ről még videót is készítettünk – itt mi is szívesen bujkáltunk volna:

Napokkal később, december 13-án már itthon került előzetes letartóztatásba, egy Lufthansa gép hozta haza a hosszú nyaralásból.

Hol tartunk most?

Az üzletszerűen elkövetett csalássorozattal, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenységgel, sikkasztással és más bűncselekményekkel megvádolt Bróker Marcsi ügyében havonta négy-öt alkalommal tartanak tárgyalást, az elsőfokú ítélet kihirdetése 2018 őszén várható. A következő mérföldkő hétfőn lesz, ekkor áll a Szolnoki Törvényszék elé egyedüli vádlottként. Az ügyben a vádirat 1700, a nyomozati anyag pedig mintegy 60 ezer oldalt tesz ki. A tárgyaláson 200 tanút hallgatnak ki, a bírónak pedig mintegy 600 vallomást kell majd felolvasnia.

A Kun-Mediátor-ügyben rengeteget írtunk, cikkeinket itt olvashatod a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG